Magamról

Saját fotó

Sziasztok! Annao vagyok, 27 éves, GIST-es beteg. A GIST egy ritka rosszindulatú daganat fajta, mely főleg a tápcsatornában alakul ki. Nálam a gyomor lett a célpont. Akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy naplóba foglalom, mindazt ami történik velem, amikor lemondtam a hagyományos orvosi kezelésről, egyrészt mert hatástalannak bizonyult, másrészt lassan 80 évesnek éreztem a testem a sok mellékhatás miatt. Ráadásul az orvosok nem ígértek végleges gyógyulást, csak tüneti kezelést ezzel a módszerrel.
Úgy döntöttem, belevágok a Gerson terápiába. Egy ideig elhivatottan végeztem, majd váltottam a makrobiotikára, mostanában pedig a magam által kitapasztalt ösvényen járok. A CT eredmények azt igazolják, van értelme csinálni! Kialakítottam egy élhető életmódprogramot, tornavideókkal, étkezési tanácsokkal, receptekkel, meditációs hanganyagokkal, melyeket főleg az októberi és novemberi blogarchívumban találtok. Rövidesen pedig átláthatóbban egy tervezett honlapon. Ha beteg vagy, vagy csak érdekel a betegségem története, lapozz vissza a blog elejére. Zöld forma az új mottó: fitt test, lelki harmónia és hosszú egészség a természet erejével! 
LÉGYSZI CSATLAKOZZATOK HOZZÁM A FACEBOOKON A Zöld Forma NEVŰ KÖZÖSSÉGHEZ, A HONLAP KB. MÁSFÉL HÉT MÚLVA LESZ ÉLES, DE ADDIG OTT IS OSZTOK MEG CIKKEKET

2013. augusztus 22., csütörtök

Lelki változások

Azt szokták mondani, hogy aki rákos lesz, átszellemül, lelkileg megváltozik, másképp látja az életet, megtanul örülni minden apróságnak. Hát......nálam ez a "beteljesülés" valahogy elmaradt.

4 évvel ezelőtt, mikor műtöttek, abszolút meg sem fogalmazódott bennem, hogy rákos vagyok, hiszen a daganatot kivették, nekem csak arra kellett koncentrálnom, hogy megtanuljak új gyomrommal élni. Persze az orvosok ebben nem segítettek, annyi volt a tanácsuk, hogy sokszor étkezzek keveset, könnyű ételeket. Oké, be is tartottam, hisz így is esett jól, de akkor miért voltam minden nap rosszul, úgy, hogy a víz levert, remegtem, miközben majd el hánytam magam, de mégsem hánytam? Természetesen erre is magamnak kellett rájönnöm, cirka másfél évvel a műtét után. A megoldás az volt, hogy gyomrom alakjából adódóan a magas szénhidrát tartalmú ételek hirtelen csusszantak a vékonybélbe, és inzulin sokkot kapott a testem. Úgy szerettem orvosaimat, hogy erre felkészítettek, és nem magamnak kellett rájönnöm sok szenvedés árán.

Az igazi mély víz idén januárban jött, amikor is a vizsgálati eredmények kiújulást mutattak. Onnantól kezdve minden féle lelki állapoton keresztül mentem. Volt, hogy egy napig fel sem keltem az ágyból, meg akartam halni. Azt éreztem, hogy hiába mentették meg az életemet 4 évvel ezelőtt, kudarcot vallottam, minden hiábavaló. Csak életem kudarcai, és gyengeségeim jártak a fejemben. Kudarcot vallottam mint nő, mert nem tudtam teherbe esni. Kudarcot vallottam, mint szakember, mert pár hónapig nem tudtam elhelyezkedni, és addigi munkahelyeimen is csak folyamatosan stresszeltem. Kudarcot vallottam, mint feleség, mert a házasságomban időnként komoly problémák adódtak.

Végül is ebből a mély gödörből lassan kimásztam, kicsit elmozdultam a spiritualitás felé, majd adtam a gyógyszernek(Glivec) egy esélyt. Az viszont továbbra is rányomta bélyegét közérzetemre, hogy jövőképem nulla volt, ugyanis ezzel a gyógyszerrel meggyógyulni nem lehet, csak tüneti kezelést jelent.

"Harcolj a rák ellen!"   "Győzzük le a rákot!"
Hm....... nem tudok egyet érteni ezekkel a mondatokkal. Bizonyára minden rákos betegben megfogalmazódik a kérdés, hogy miért pont ő lett beteg? Minek a következtében alakult ki a betegség? Főleg az olyan emberekben, mint én, akik egészségesen étkeztek, sportoltak, mindig kedvesek voltak mindenkivel......genetika? Nincs a rokonaim között egy rákos sem......Mire fogjam rá akkor? Maradtak a lelki tényezők.

Simontonék elmélete eléggé megfogott. Szerintük a stressz gyengíti le annyira az immunrendszert, hogy végül nem tudja feladatát ellátni, és a hibás sejtek el tudnak burjánzani. Ezt teljesen magamra tudtam vetíteni, ugyanis stresszből adtam magamnak rendesen már gyerek korom óta. Persze ezek szubjektív dolgok, más ember ugyan ezeket a szituációkat valószínű jobban kezelte volna. Valahol az iskolában tizenéves koromban csúszott el az életem, amikor egy olyan osztályközösségbe kerültem, ahol ciki volt jó tanulónak lenni. Folyamatosan fruszrtált, hogy osztálytársaim félreismernek, azt hiszik a tanulásnál számomra nincs fontosabb. Holott tanulással töltöttem a legkevesebb időt. De a tananyag hamar megtapadt a fejemben, és a szüleim, valamint tanáraim felé erősebb megfelelési kényszerem volt, mint kortársaim felé. Az egyetem igazi felüdülés volt ilyen szempontból számomra, egyrészt mert nem kellett azon izgulni, hogy bármikor kihívhatnak felelni, másrészt nem lógtam ki többé a sorból, nem nekem voltak a legjobb jegyeim. Aztán mikor munkába álltam, ez a megfelelési kényszer, és félelem a hibázástól újra előjött. Az mentett ki belőle, hogy örök befogadtuk kisfiunkat, és otthon maradtam vele örökbefogadói gyesen.

Simontonék kidolgoztak egy módszert a gyógyulás támogatására, mégpedig imagináció formájában. Ellazult állapotban el kell képzelni a rákot valamilyen szimbolikus formában, majd a kezelést, és a fehér vérsejteket, amint elpusztítják a rákot. Nagyon jó eredményeket értek el, sok beteg meggyógyult, illetve javult az életminőségük ezzel a módszerrel.
És itt megint visszatérek ahhoz a gondolathoz, amiről az előbb írtam, hogy nem teljesen értek egyet azzal a hozzáállással, hogy a rák ellen harcolnunk kellene. Ez a nyugati orvoslás hozzáállása, ami teljesen csak a daganatra, illetve annak eltüntetésére koncentrál, de nem veszi figyelembe a kiváltó okokat. Véleményem szerint akár milyen módszert választ az ember a gyógyuláshoz, arra kellene koncentrálni, hogy a szervezet helyes működését visszaállítsa, testi és lelki szinten egyaránt. Ha a szervezet ismét jól működik, az immunrendszer el tudja látni a feladatát.

Tehát a "harcolj a rák ellen" mondatot én felcserélném arra, hogy "tanítsd meg testedet és lelkedet az egészséges működésre". Hiszen gondoljunk csak bele, mi ellen is harcolnánk? Vírus, baktérium, vagy bármilyen külső betolakodó ellen? Nem!! A saját testünk ellen, hiszen a daganat is a mi sejtjeinkből van. Csupán rosszul működik, szervezetlen. Véleményem szerint nagyon nagy elcsúszása a mai modern orvostudománynak, hogy a betegséget gyógyítja és nem a beteget. Hippokratész ezt így fogalmazta meg: nem az a fontos, milyen betegségben szenved valaki, hanem, hogy miféle ember az, aki ezt a betegséget megkapta.

Apropó milyen ember is tehát a rákos beteg. Simontonék szerint a rákra hajlamos személyiség: érzéseit elfojtja, haragját nem fejezi ki, tartózkodó, igyekszik mindenkinek a kedvében járni, mivel önmagát nem tartja fontosnak, úgy érzi, nincs joga semmihez, igényeit és szükségleteit elhanyagolja. Világnézete merev, hajlamos a dogmatizumsra. Nem szereti a meglepetéseket, még ha kellemesek is, fél minden változástól. Sérelmeit nem torolja meg, viszont sokáig titokban szenved tőlük. Nehezen köt barátságot.
Ezen érdemes elgondolkodni, hátha magára ismer valaki, én személy szerint mintha magamról írtam volna.

Egyelőre most ennyit, de biztosan lesz még Lelki változások 2 cimű írásom is, mert van még bőven gondolat a fejemben erről, de sajnos nem jut minden az eszembe egyszerre :)
Ha van beteg ismerősötök, akinek úgy érzitek segítene ez az iromány, légyszi ajánljátok neki.

Szép napot nektek!
szeretettel: Annao

1 megjegyzés:

  1. ööö, a nehezen köt barátságot kivételével ez mind én vagyok :S

    VálaszTörlés