2014. december 21., vasárnap

A honlap kész!!!!!!!

Végre kész lettem hónapok munkájának gyümölcsével, osszátok, ajánljátok, minél több emberhez eljusson, akinek szüksége van rá <3
Békés ünnepeket!
www.zoldforma.hu

2014. december 12., péntek

Út a spiritualitás felé

Ajánlás alapján ismerkedtem meg Echart Tolléval, akinek nehéz pillanataimban kezdtem el hallgatni hangos könyveit. Elvarázsolt a mondandója, mert minden mondatával azonosulni tudtam. Tudtam, amiről beszél, bennem is ott vannak, csak már elfejtettem őket. Általa kezdtem megváltozni belülről is, meditálni, és megkeresni az igazi önmagam, a szellemet, amely örök, érezni a testemben áramló energiákat. Hiszen az univerzumban lényegében minden energia. Már csak az anyagi szinten képes gondolkodó fizikusok is kezdenek rájönni, hogy igazi anyag nem létezik, csak mi annak érzékeljük. Rengeteg spirituális élményt megtapasztaltam, voltak köztük előző életeimbe való utazások is…..ezek csodálatos élmények voltak. Az életem 180 fokos fordulatot vett, és elkezdtem felismerni magamban Echart tanításait, melyek közül a legfontosabbak:

-élj a mostban, hiszen az élet mindig MOST zajlik. A múlt és a jövő csak az elme alkotta illúzióink. Ne hagyd, hogy a fejedben szüntelenül zakatoló elméd átvegye az irányítást, és csak a múlton rágódjon, vagy a jövőn aggódjon. A múltat megváltoztatni úgysem tudod, egy lehetséges jövőbeli problémát pedig úgysem tudsz MOST megoldani. Tedd meg MOST, ami Tőled telhető, és a gyümölcs majd magától beérik.

-ne azonosulj a fejedben szüntelenül zakatoló gondolatokkal. Ezek csupán az egód termékei. Te nem vagy azonos az egóddal. Amikor gondolkodsz, és tudatára ébredsz annak, hogy gondolkodsz, az a felébredő, az a mögöttes szellem vagy igazából TE. És amikor ezt tudatosítod, hátraléphetsz egyet, és mint egy filmet figyelheted, hogyan jönnek-és mennek a gondolatok a fejedben, hogyan gyártja az egód magának folyamatosan a problémákat. Az egónak mindig kell valami probléma, amin rágódhat, különben megszűnne létezni, és ettől fél. A megvilágosodás, azaz az ego uralása még nagyon kevés embernek sikerült. De nem lehetetlen.

-ébredj rá, hogy az igazi értékeid nem anyagi dolgok. A legfontosabb dolgok az életben a szeretet és az ítélkezés mentesség. Ha tudatára ébredsz annak, hogy mind ugyanonnan jöttünk, és szellemi szinten nincs különbség köztünk, képes leszel szeretni bármely ember társadat, és nem ítélkezni felette, bármit is tett.(a tettet elítélheted, de az embert szeresd)
itt egy nagyon szép összevágás a Most hatalma című könyvéből, hallgassátok szeretettel:



Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=82WUEQFFjYA

2014. december 8., hétfő

Kedves Olvasóim

Sziasztok!
az elmúlt hetek főként azzal teltek, hogy ezt a blogot népszerűsítsem, közösségi oldalakon, hogy mire megszületik a honlap, egyre többen ismerjetek, közben pedig az informatikusok már lázasan dolgoznak az oldalon. Ha hihetünk nekik, még ez évben kész lesz.
Viszont nekem most egy pár dolgot még át kell írnom, például a főoldalon a bemutatkozó szövegem, hogy egyértelmű legyen, szeretnék széles célközönséget, betegeknek, egészségeseknek, fogyni vágyóknak, hízni vágyóknak, sportos embereknek, és még sorolhatnám. Nem egyszerű pár mondatban megfogalmazni, hogy ha majd az oldalamra kattintasz, ne hidd azt, hogy csak ilyeneknek, vagy olyanoknak szól a honlap és kinyomd, mert szinte biztos, hogy Te is találsz rajta olyan dolgot, amiből profitálni tudsz, bármi is a célod.
Amíg kész nem lesz a honlap, a blogot már reklámozni nem fogom több helyen, hanem még ezen a pár dolgon kell dolgoznom,
Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést, amit kaptam Tőletek!
Figyeljétek a blogot, mert azonnal szólok majd, ha kész lesz a honlap.
Addig is, ha bármilyen kérdésed, észrevételed van, nyugodtan keress fel akár itt, akár facebookon, nagyon szívesen segítek bármiben.
Legyetek jók, sok szeretettel: Anna

2014. november 30., vasárnap

Miért érdemes jóga elemeket tartalmazó mozgást végeznünk?

Miért érdemes jógáznunk, vagy jóga-elemeket is tartalmazó mozgást végeznünk?

A blogon(hamarosan honlapon) található tornavideókat úgy állítottam össze, hogy ha még sosem jógáztál, akkor is könnyen követhető legyen számodra a gyakorlatsor. A jógának rengeteg pozitív hatása van az egészségünkre, melyeket mindjárt részletezek is.

A gyakorlatokat úgy állítottam össze, hogy egyben alakformáló hatásuk is legyen, sok erősítő elemet is tartalmaznak, mert tudom, hogy a mai kor emberének fontos a megjelenése. Így feszes, fitt testre tehetsz szert, és közben a jóga jótékony hatásairól sem kell lemondanod. Hát nem nagyszerű? Ha eddig problémát jelentett, hogyan egyeztesd össze a testedzést a lazítással, és az egészséged hosszú távú megőrzésével, itt a megoldás! edzésterv és videók: http://alternativterapia-gist.blogspot.sk/2014/10/edzesterv-tornakhoz.html

Na de nézzük, a jóga gyakorlatok jótékony hatását:
-         - feszes, hajlékony, szép tartású testet eredményeznek
-          -a csavarások, fordítások, oldalra döntések, nyújtások belső szerveinkre is hatással vannak, elősegítik a működésüket, és bennük a véráramlást
-          -lazító hatásuk révén ki tudsz kapcsolódni, az egyik legjobb módja a stressz levezetésének
-          -javítják az egész testünk egészségét
-          -a gyakorlatok jó hatással vannak emésztésünkre, kiválasztásunkra, légzőrendszerünkre
-          elősegítik az életerő áramlását, így a gyakorlás révén szinte újjászületünk
-          -számos egészségügyi problémát lehet gyógyítani a megfelelő ászana kiválasztásával(a honlapon ezzel nem foglalkozok)
-         - jó hatással vannak a hormonrendszerünk működésére
-          -segíthetnek ráhangolódni a meditációra, a relaxációra, az önmagadba való elmélyülésre
-a napüdvözlet különböző variációit az összes videóba beletettem, mert szerintem ez a legfantasztikusabb gyakorlat, az egész testet átmozgatja, az összes ízületet, és harmonizálja az egész test működését. 

A jóga tudománya ennél természetesen jóval összetettebb, nem csak a testgyakorlásról szól, sőt ez csak egy kis elenyésző része, itt most csak a gyakorlással foglalkozunk. Sok honlap van az interneten, melyeken a többi elemével is megismerkedhetsz, ha felkeltette az érdeklődésedet.

A videókat, és hozzá az edzéstervet elkészítettem, neked, csak annyi a dolgod, hogy kiválasztod a számodra legmegfelelőbbet. Fitt, feszes test, és hosszú egészség. Jó gyakorlást kívánok!

2014. november 24., hétfő

Ízelítő 2 a készülő receptekből

Gabonafasírt barnarizzsel és sült zöldségekkel
Hozzávalók: 1 csomag magyaros ízesítésű fasírtpor(bio boltokban kapható)
                      1 bögre barna rizs
                      3 fej zeller
                      4 szál sárgarépa
                      3 nagy fej hagyma
                      kevés olíva vagy szezámolaj
                      tengeri só

A fasírtport kikeverjük a csomagoláson szereplő vízmennyiséggel és fél órát állni hagyjuk. Ez egyébként gyors és kényelmes megoldás, de magunk is keverhetünk hasonló ízű és állagú fasírtot zabpehelyből, teljes kiőrlésű lisztből és tetszés szerinti fűszerekből.  Miután összeállt, lapos gombócokat formálunk belőlük, és forró olajban kisütjük. A barna rizst háromszoros mennyiségű sós vízben megfőzzük. A zöldségeket kis kockákra daraboljuk, jénai tálban összekeverjük, sózzuk, pici olajjal meglocsoljuk, és sütőben 200 fokon sütjük, aki roppanósabban szereti, fél-1 óra is elég, én úgy szeretem, ha krémesre sül, így kb. 2 órán át sütöm, kb. 20 percenként átkevergetve.



Ízletes tofukrém párolt zöldségekkel és hajdinával
Hozzávalók: 2 csomag tofu
                      1 fej brokkoli
                      1 fej karfiol
                      1 bögre hajdina
                      1 evőkanál olaj
                      ízlés szerint szójaszósz és só, vagy bio ételízesítő
A zöldségeket rózsáira szedjük, és kevés vízben megpároljuk. A hajdinát kétszeres mennyiségű sós vízben megfőzzük. A tofut apró darabokra vágjuk, olyan tálba tesszük, mely alkalmas botmixer használatára, ezután hozzáadjuk az olajat, szójaszószt, bio ételízesítőt, és annyi vizet(nem kell sok, csak pár evőkanál), hogy a botmixer krémesre tudja pépesíteni. Közben kóstolgassuk, ha más fűszert is kívánsz bele, kísérletezgethetsz, de szerintem így is nagyon ízletes. Az egyébként nem olyan erős ízű zöldségek ebbe a krémbe mártogatva, még a gyerekeknek is ízlenek J



Sütőtök-krémleves rozs ropogóssal
Hozzávalók: kb. fél kiló sütőtök
                             bio ételízesítő
                             zabtejszín
                            ropogós készen kapható kenyér szeletkék
Ez a recept rém egyszerű, ám annál táplálóbb. A sütőtököt hámozzuk meg, vágjuk kockára, és főzzük meg egy kicsivel több vízben, mint ami ellepi. Ízesítsük a bio ételízesítővel. Amikor megfőtt a sütőtök(kb.20-30 perc), egy botmixer segítségével pürésítsük, és adjuk hozzá a zabtejszínt, hogy még krémesebb legyen. Nagyon-nagyon finom, és a sütőtök egészséges, tápláló étel. Kiváló lehet gyors vacsorának, én ropogós rozskenyeret fogyasztottam hozzá.



Spagetti sütőtökös-répás-paradicsomos fűszeres szósszal
Hozzávalók: kb. fél kg sütőtök
                       3 nagy fej hagyma
                       1 nagy répa reszelve
                       sűrített paradicsom(1 kis konzerv)
                       1 kanál olíva vagy szezámolaj
                       rizsszirup vagy méz
                      só, római kömény, bors, ha valaki szereti akkor még csili
                      1 csomag teljes kiőrlésű spagetti tészta
A tésztát sós vízben kifőzzük. A hagymákat apróra vágjuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk. Ezután rádobjuk a meghámozott és felkockázott sütőtököt, a lereszelt répát, és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Ízesítjük sóval, borssal, 1-2 csipet római köménnyel(ha nincs, helyette curry), és ha szeretjük a csípőset akkor csilivel. Kb. 20-30 perc alatt puhára párolódik, ekkor bot mixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, és egy picike rizsszirupot vagy mézet, mert az illik a paradicsomhoz(csak 1-2 kiskanálnyit). Utána kóstolunk, hogy elég ízes, sós-e, és már tálalhatjuk is a spagetti tetejére, díszítésként megszórhatjuk valamilyen zöldfűszerrel.



Spagetti tofuszósszal, párolt zöldségekkel és pirított tökmaggal
Hozzávalók: 1 csomag teljes kiőrlésű spagetti
                      2 csomag tofu
                      szójaszósz
                     1 nagyobb répa
                    1 nagyobb fej zeller
                    1 marék tökmag
A tésztát sós forró vízben kifőzzük. A tofut egy tálba összemorzsoljuk, ízlés szerint adunk hozzá szójaszószt(vagy más ízesítőt, ha nincs otthon), és bot mixerrel pépesítjük, ha túl sűrű kevés olajjal vagy vízzel higítsuk, de csak apránként, nehogy aztán túl híg legyen a szósz. A zöldségeket meghámozzuk, apróra vágjuk és kevés vízben megpároljuk. A tökmagot egy serpenyőben pár perc alatt megpirítjuk, vigyázzunk, mert pattogni fog, és könnyen odaég, folyamatosan kavargassuk.
Ha mindennel kész vagyunk, akkor szedjük ki a tésztát, rá a tofuszószt, erre a zöldségeket és a tetejére a tökmagot. Jó étvágyat!



Magyaros ízű töltött káposzta
Hozzávalók: 1 nagy fej tölteni való káposzta
                      1 bögre bulgur(én épp ezt kívántam, de helyette nyugodtan lehet rizst, hogy tényleg magyaros legyen)
                      2 szál füstölt magyaros ízű gabona szalámi (bio-boltokban kapható)
                      3 nagy fej hagyma
                      pár evőkanál savanyú káposzta
                      1 üveg házi(ha nincs bolti) paradicsomlé
                      ízesítők: só, bors, fokhagyma, piros paprika
Ezt a receptet nyugodtan elkészíthetitek olyan hozzátartozótoknak is, aki nem hajlandó lemondani a hagyományos étkekről. A káposztát a töltéshez előpároljuk, a bulgurt vagy a rizst félig megfőzzük. Az apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, erre tesszük az apróra összevágott vagy szétmorzsolt gabonaszalámit, fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával piros paprikával. Végül belekeverjük a bulgurt-vagy rizst. A töltésnél a rétegek közé rakok egy kicsi savanyú káposztát és ezt is ízesítem ugyanazokkal a fűszerekkel, a fokhagymát ne sajnáljuk! J Ezután felöntjük paradicsomlével, nem muszáj, hogy teljesen ellepje, és fedő alatt 20-30 percig főzzük. Ezután még állni hagyjuk, hogy a rizs vagy a bulgur a maradék folyadékot is felszívja. Tálalásnál, aki nem vegán, tehet rá tejfölt, joghurtot, én épp maradék tofukrémet használtam fel hozzá.


  Bundázott brokkoli tárkonyos kusz-kusszal és gombás-paradicsomos mártogatóssal     
Hozzávalók: 1 nagy fej brokkoli
                      bundázáshoz liszt, víz, só, zabpehely, zsemlemorzsa
                      1 bögre kuszkusz
                      mártogatóshoz: hagyma, gomba, paradicsomsűrítmény, fűszerek ízlés szerint
A brokkolit rózsáira szedjük. Egy tepsit kiolajozunk. A brokkoli rózsákat először lisztbe, majd liszt-víz  keverékébe mártunk(lisztet és vizet kb olyan sűrűségűre keverünk, mintha felvert tojás lenne, ezt sózzuk is bőven, ez ízesíti majd a brokkolit) és végül zabpehely és morzsa keverékébe mártjuk, majd mehet a tepsire. Ecsettel a tetejére is kentem picurka olajat. Először kb 150 fokon sütöttem, hogy a brokkoli megpuhuljon, fél óráig, majd kb 20 percig 220 fokon, hogy a bundája ropogósra süljön. A kuszkuszt másfélszeres vízzel forrázuk, sózzuk, adunk hozzá tárkonyt, és állni hagyjuk.
A mártogatóshoz jó, ha van gyógy gombád, ha nincs, használj más félét. A hagymát apróra vágom, kevés olajon pirítom, erre mehet az apróra vágott gomba, együtt szintén pirítjuk pár percig, fűszerezzük(engedd el a fantáziád J, ha nem tudod akkor csak só-bors-fokhagyma) és besűrítjük a paradicsomsűrítménnyel.



Karalábé főzelék vegán tavaszi felvágottal
Hozzávalók: 4 nagy fej karalábé
                      2 nagy fej hagyma
                      2 pohár natúr joghurt
                      2-3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
                      olaj, só, bors,
                      tavaszi felvágott (bio boltokban kapható)
A hagymát apróra vágjuk, kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a meghámozott és lereszelt karalábét, kicsit összeforgatjuk, majd kevés vízzel felöntjük, nem kell, hogy ellepje. Fűszerezzük, és fedő alatt akár egy órát is párolhatjuk. A joghurtokat kikeverjük a liszttel, és behabarjuk vele a főzelékünket, párat rottyantunk rajta, hogy ne maradjon liszt íze. A recept természetesen nem vegán a joghurt miatt, de nagyon jól illik  a karalábéhoz. Feltétként üzletben kapható vegán felvágottat szeleteltem hozzá. 

2014. október 29., szerda

Edzésterv a tornákhoz

Ezek a tornavideók azért jöttek létre, mert nem értek egyet a ma divatos őrülten intenzív edzésekkel, mert bár gyors eredménnyel kecsegtetnek, hosszú távon megterhelő lehet a tested számára, főleg ha mellette még dolgozol, gyereket nevelsz, stb. Bármely videómat is választod, biztos lehetsz benne, hogy tettél az egészségedért, és az alakod is folyamatosan változni fog. Ezt az edzéstervet később egy honlapon fogod megtalálni, ahol az étkezésre is kapsz iránymutatást, de ha lejjebb pörgetsz, ide is töltöttem már fel recepteket. Szóval a lényeg, a mozgás legyen öröm, elsősorban az egészséged megőrzését szolgálja, és ha fontos az alakod, hidd el az is változni fog, nem kell "meghalnod" edzés közben. Ahogy láthatod a képen, betegségem miatt csak ilyen típusú edzést végzek vegán életmóddal, szinte nulla fehérjefogyasztással, izomzatom mégis feszes. Az edzéstervben leírom heti hány nap edzést javaslok, ezt te oszthatod be, melyik nap van rá időd. Ahol + jelet tettem, az két edzést jelent összesen aznapra. Szóval a terv, alatta a videók:

Kezdőknek, illetve lazulásra vágyóknak heti 4 nap torna: 1. nap lazító nyújtó torna
                                                                                             2. nap átmozgató torna
                                                                                             3. nap lazító nyújtó torna
                                                                                             4. nap átmozgató torna


Haladóknak, ill. szintén lazulásra vágyóknak heti 5 edzésnap: 1. nap átmozgató torna
                                                                                                    2. nap felső test fókusz
                                                                                                    3. nap lazító nyújtó torna
                                                                                                    4. nap alsó test fókusz
                                                                                                    5. nap átmozgató torna


Karcsúsodásra, izmosodásra vágyóknak heti 5 edzésnap: 1. nap felső test fókusz
                                                                                             2. nap alsótest fókusz
                                                                                             3. nap átmozgató torna+lazító nyújtó torna
                                                                                             4. nap felső test fókusz
                                                                                             5. nap alsó test fókusz

Energiával telieknek, intenzív alakformáláshoz heti 5 edzés: 1. nap felsőtest+alsótest fókusz
                                                                                                   2. nap intenzív program
                                                                                                   3. nap átmozgató+ lazító nyújtó
                                                                                                   4. nap intenzív program
                                                                                                   5. nap felsőtest+alsótest fókusz

A tornák rövid szöveges jellemzését elolvashatjátok a youtube-n, a videók alatt, illetve a blogban lejjebb pörgetve röviden leírom melyik tornát milyen célzattal készítettem, és kinek ajánlom.







Én örülni fogok, bármikor is velem tornázol <3


Utolsó két videó

Kedves olvasók, az utolsó két videó is elkészült.
Az egyik egy intenzívebb edzés, ha túl sok az energiád, vagy jó erőnlétben vagy, de valami egészséges mozgásformát választanál, akkor szívből ajánlom. Lefáraszt, intenzíven izmosít, közben mégsem kell lemondanod a jóga jótékony hatásairól.


A másik egy nagyon laza nyújtó relaxáló torna, azokra a napokra, mikor megmozdulni sincs kedved. Én azt ajánlom, mégis kezdj neki, hidd el, fel fogsz töltődni a végére:)


2014. október 28., kedd

Új tornavideók!!!!!!

A tervezett 5 tornavideóból elkészült még kettő.

Az egyik a felsőtestre fókuszál, erősíti a váll, karizmokat, hátizmokat és hasizmokat. Az erősítő gyakorlatokat főként napüdvözlet sorozatokkal kombináljuk. Lazító gyakorlatok is vannak ám benne bőven, úgyhogy ha hátfájós vagy, akkor is nagyon jól jöhet.


A másik videó az alsó testre fókuszál, végezd rendszeresen, ha feszes combokat és feneket szeretnél. A bemelegítés 3 napüdvözlet, majd rátérünk az alsótest erősítő és nyújtó gyakorlataira. Természetesen amellett, hogy jól átmozgatod alsótested, a jógagyakorlatok segítségével a végére ellazulsz, ahogy azt már tőlem megszokhattad :)



Ha több időd van, az alsó-és felsőtest edzést akár egymás után is elvégezheted, így egy komplettebb edzést kapsz. Nemsokára jön a maradék két videó(az egyik a haladók számára kicsit pörgősebb, a másik a komplett lazító program) amihez természetesen írok többféle edzéstervet is, attól függően kinek mi a célja a tornázással, illetve milyen edzettségi szinten van.
Addig is ne feledkezzetek meg az első videómról sem, amely minden testrészt kellemesen átmozgat.


Meditációs hanganyag 2

Sziasztok!

Csak nem bírtam magammal, és az előző hanganyagot nem éreztem teljesnek, ezért készítettem egy újabbat, hosszabbat, hogy teljesen ki tudj kapcsolni, és ezúttal zenei aláfestést is kaptok :)A relaxáció során ellazítjuk az egész testet, aztán szimbolikus formában elengedjük az összes negatív érzéseinket, és erősítjük a pozitívakat. Elősegítjük az életenergia áramlását a testünkben. Azért a másik felvételről se feledkezzetek meg, ha kevesebb időtök van, akkor hallgassátok azt.
szeretettel:


2014. október 13., hétfő

Miért ne együnk húst?


Sosem szerettem úgy igazán a húst már gyerekkoromtól kezdve. Mégis fogyasztottam, mint mindenki más körülöttem. És főleg, amikor bejött divatba a fitnesz őrület, hogy a szénhidrát az ellenségünk, húst kell hússal ennünk, és némi zöldséggel, akkor még inkább igyekeztem sok húst és állati eredetű fehérjét fogyasztani. A gyógyulásom érdekében immár 1 éve nem fogyasztok húst, és azóta csakis megerősítést nyertem abban, hogy jól teszem, és a hosszú élet titkának feltétlenül sok köze van a vegetáriánus életmódhoz. Nézzük meg pontról pontra, milyen érveket tudok felsorakoztatni:
-         --- szinte az összes táplálkozáson alapuló gyógymód a hús fogyasztásának kizárásán alapszik. Ha csak ebbe belegondolunk, ez biztos nem véletlen.
-          ---az ember bélcsatornája viszonylag hosszú a húsevő állatokéhoz képest. A hús nehezen emészthető, amíg a bélcsatornán végighalad, emésztetlen részei toxikusan hatnak a szervezetre.
-          ---ahogy idősödsz, ráadásul egyre nehezebben emészted meg az állati eredetű fehérjéket és zsírokat.
-          ---a „hús”, amit megveszel a Tescoban, vagy bármely más áruházban, a kiscsirke vagy éppen malacka megszületésétől addig a pontig, míg leveszed a polcról, annyi beavatkozáson megy keresztül, hogy szerintem az nem is nevezhető húsnak.
-          ---a nagyüzemben nevelt állatokat folyamatosan gyógyszerezik, főként antibiotikumokkal, hogy ne terjedjenek köztük betegségek, mert zsúfolva vannak összezárva, és hormonokkal, hogy gyorsabban nőjenek. Te ezeket a gyógyszereket mind elfogyasztod a hússal együtt.
-          ---vizsgáljuk meg a fogazatunkat evolúciós szempontból. Harminckét fogból 20 zápfog, illetve előzápfog a gabonafélék, zöldségek és magvak őrlésére való, 8 metszőfog a zöldségek elharapásához és csak 4 szemfog az állati táplálék széttépéséhez. Tehát ideális esetben a 7 az 1-hez arányban tartalmaz növényi és állati eredetű táplálékot az étrendünk, az a kis mennyiség is legjobb, ha hal, vagy valamilyen tengeri herkentyű.
-          ---egyszer egy cikkben olvastam, hogy mennyivel kevesebb fölterületre van szükség, ha vegetáriánus étrenddel táplálják az embereket, mint, ha vegyes koszttal. Már nem emlékszem pontosan az arányokra, de azt hiszem harmincszor kevesebb volt ez a földterület. Tehát a Földünk megmentéséért is sokat tehetünk, ha lemondunk a húsról.
-          ---a legnagyobb és legerősebb állatok a Földön, pl. az elefánt, vegetáriánusok.
-          ---a gabona, hüvelyesek és olajos magvak párosítása tökéletes fehérjeforrások. Ha nem is tudsz ezekből bio-t fogyasztani, akkor is sokkal kevesebb méreganyagot juttatsz a szervezetedbe, mint ha húst is fogyasztanál. A növények vegyszerezése talán még mindig a kisebb rossz szemben az állatok gyógyszerezésével.
-          ---az emberek és főleg a hobbi sportolók sokkal több fehérjét fogyasztanak, mint amennyire szükségük van.(még fehérjeporoznak is a hús mellé, régen én is ittam) Egy éve majdnem kizárólag növényi fehérjét fogyasztok, és azt sem sokat, izomzatom mégis feszes, pedig nem súlyzózom, csak napi 20-30 perc jógát gyakorlok.
ráadásul ez a két kép még a Gerson kúra alatt készült szinte nulla fehérjefogyasztással, frissebb képeket akartam kivágni a készülő videókból, de nem sikerült megfelelő formátumban, de nemsokára úgyis meglátjátok :)



-          ---szinte az összes hagyományos húsos ételt el lehet készíteni vega változatban is, sok esetben még fel sem tűnik a különbség, pl. egy jól fűszerezett lencse fasírtnál sokan el sem hiszik, hogy nincs benne hús, akik kóstolják.
-          ---az összes világtól elzárt, hagyományos értékeket képviselő és hosszú életet élő népcsoport kevés húst fogyaszt, a táplálkozásuk főként gabonaféléken, zöldségeken, gyümölcsökön alapszik.

-          ---nemrégiben olvastam egy cikket, melyben több kutatás fel volt sorolva, mely összes kutatás azt vizsgálta, milyen hatással van a daganatos betegekre a növényi és az állati eredetű étrend.  Az összes kutatás végeredménye az volt, hogy az állati eredetű fehérje drasztikus csökkentése megállította a daganat növekedését. 

2014. október 10., péntek

Relaxációs hanganyag


Honlapomon való ügyködésem során éppen a relaxációs hanganyag készült el. Az időtartamon sokat vacilláltam, mert ha túl rövid, nincs elég idő ellazulni, de ha túl hosszú, nem biztos, hogy olyan sok időt rászánsz a napodból. Így lett 12 perc. Ajánlom lefekvés előtt, torna után, vagy bármikor a nap folyamán. Zenét szándékosan nem tettem alá, egyrészt lehet, hogy valaki nem szereti relaxálás közben, de ha szeretnél, akkor a kedvencedet bekapcsolhatod közben. Ha kipróbáltad írd meg, milyen volt :)
sok szeretettel:


2014. október 7., kedd

Te leástál már elég mélyre?

A múltkor (még a nyáron írtam egy kemoterápiával foglalkozó cikkhez segítő szándékkal, és még azóta is jönnek kommentek) egy fórumon a fejemhez vágta egy kedves ismeretlen, hogy lehetek olyan lüke, hogy azt írom, amikor valaki beteg, akkor a lélekkel is foglalkozni kell, hiszen az nem is létezik. Valahogy levezette, hogyan jutott erre, számomra nem volt valami érthető.
De mit gondol a hétköznapi ember a lélekről? Ekkor ezen elgondolkodtam. Mintha valami misztikus dolog lenne. Pedig semmi különös nincs benne, amit érzel, a vágyaid, az örömöd, a szomorúságod, amikor izgulsz, mind-mind a lelked. De külön lehet ezt választani a testtől? Szerintem aligha. Gondolj csak bele, a testi-lelki változások mindig egyszerre történnek. Például lámpalázad van egy vizsgától és összeszorul a gyomrod, elszégyelled magad és elpirul az arcod, megfájdul a fejed emiatt ingerlékenyebb leszel, valami annyira feldühít, hogy remegni kezd a tested, fáradt vagy, de kapsz egy jó hírt, és hirtelen annyi energiád lesz, hogy lefutod a maratont. Soroljam még?
Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy a mai világban, amikor az interneten már számtalan olvasmány és video anyag áll rendelkezésünkre, még mindig azt gondolhatja egy ember, hogy ha a teste megbetegszik, az kizárólag testi probléma. Testi fájdalomra, betegségre pedig természetesen testi kezelés szolgál. Ez persze részben így van, de a rossz hír, hogy amíg nem nézel szembe a lelki démonjaiddal, ne számíts tartós gyógyulásra. Remélem lesznek egy páran, akik ezeken a sorokon már csak mosolyognak, mert meggyógyultak. Ha éppen még az úton jársz, valahol mélyen ásol magadban, akkor pedig kitartást kívánok!

Más dolog a szellem kérdése. Ez már tényleg spirituálisabb téma. Szerencsére abban a korban vagyunk, amikor tömegesen ébrednek fel az emberek, és teszik fel a kérdést, hogy kik ők valójában? Te feltetted már ezt a kérdést magadnak? Ki vagy Te? A teljes tudattalanságban élő emberek valószínűleg fizikai testükkel azonosítják magukat, egy kicsit magasabb szinten az érzésekkel, gondolatokkal, szerepekkel, melyeket betöltünk a társadalomban. Az eszedbe jutott már, hogy ki az, aki tudatára ébred ezeknek a gondolatoknak? Az vagy Te valójában! Továbbra is nagyon ajánlom Echart Tollét, és Kereszty András György előadásait.

2014. szeptember 23., kedd

Receptek-egy kis ízelítő a készülő honlapból


Barna rizs azuki babbal és zöldségekkel:
Hozzávalók: 1 bögre barna rizs
                      fél bögre azuki bab
                     2 répa
                     fél fej kelkáposzta
                     tengeri só
A barna rizst áztassuk be előző este, majd másnap főzzük meg kuktában kétszeres mennyiségű vízben 45 perc alatt. Kukta nélkül háromszoros mennyiségű legyen a víz, és kb. 1 óra a főzési idő. Az azuki babot szintén áztatjuk, és másnap addig főzzük, míg meg nem puhul. A répát kelkáposztával együtt kevés vízzel pároljuk fedő alatt, míg meg nem puhul. 1-2 levél kelkáposztát blansírozunk, pár másodpercre forró vízbe mártjuk. Finomságként ehetünk hozzá pár szelet pácolt jégcsapretket(makrobiotika szaküzletben kapható)



Rakott brokkoli bulgurral és tonhallal:
Hozzávalók: 1 kg brokkoli
                      1 bögre bulgur
                      1 tonhalkonzerv
                     zabtejszín
                     bio ételízesítő
A brokkolit rózsáira szedjük és félig megfőzzük. A bulgurt másfélszeres vízben kb. 10 percig főzzük, majd lefedve még állni hagyjuk, hogy megszívja magát. A jénai tálba szórunk egy réteg brokkolit, erre a bulgurt, majd egy réteg tonhalat(1 konzerv elég), megint bulgurt, és a tetejét befedjük brokkolival. Miután kész vagyunk a rétegezéssel, öntsük le az egészet zabtejszínnel(bio boltokban, Dm-en is kapható), és süssük készre kb. 45 perc alatt. A fűszerezést mindenki egészségi állapota szerint döntse el, én Dm-ben kapható bio ételízesítőt használok szinte minden ételbe.



Paradicsomos zöldbab kuszkusszal:
Hozzávalók: fél kiló friss zöldbab, vagy 1 üveg konzerv
                      1 evőkanál olíva olaj
                      2 fej hagyma
                     1 üveg sűrített paradicsom
                     1 bögre kuszkusz
                     só, édesítő(rizsszirup)

a zöldbabot megfőzzük, vagy használhatunk konzervet is. Kevés olíva olajon pirítsunk meg 2 fej apróra vágott hagymát, majd dobjuk rá a zöldbabot, és 1 üveg sűrített paradicsomot. Fűszerezzük ízlésünk, egészségi állapotunknak megfelelően. Mivel paradicsomos étel, a só mellé illi bele egy kis édesítés is, ajánlom a rizsszirupot. A kuszkuszt azonos mennyiségű vízzel leforrázzuk és állni hagyjuk, kb 10 percig. Nagyon jól illik egymáshoz a szaftos zöldbab és a kuszkusz, és villámgyorsan elkészül.



Rakott burgonya zöldségekkel:
Hozzávalók: fél kg burgonya
                      2 fej hagyma
                      1 fej karfiol
                     2 közepes répa
                     3-4 közepes paszternák
                     2 evőkanál olíva olaj
                     fűszerezés ízlés szerint
A burgonyát kockára vágjuk, a paszternákot és a répát karikázzuk. A karfiolt apró rózsáira szedjük, a hagymát pedig félholdakra vágjuk. Az összes zöldséget beledobjuk egy jénai tálba, rálocsoljuk az olíva olajat és fűszerezzük ízlés szerint, simán tengeri sóval is finom, de bármilyen zöldfűszer, vagy karakteresebb fűszer is illik hozzá. Kb. 200 fokon sütjük másfél órán át, és időnként megkeverjük. A zöldségeknek finom intenzív íze, és krémes állaga lesz így sütve.



Falafel pitával, salátával és tahini szósszal
Hozzávalók: 1 csomag Alnatura Falafel fasírt por(Dm-ben kapható)
                       tahini szószhoz: 1 evőkanál bolti szezámmagkrém
                                                    pici víz
                                                    1 evőkanál olíva olaj
                                                    fokhagyma, só
                        salátához: bármilyen friss zöld saláta összevágva, almaecettel
Ez a vacsora volt az ünnepi menüm karácsonykor. Akkor még nem fasírtporból csináltam a falafelt, hanem hagyományosan megfőztem a csicseriborsót, turmixoltam a megfelelő hozzávalókkal, pihentettem, stb. elég macerás volt, de nemrég felfedeztem a Dm-ben 500 forintért kapható a fasírtpor, amit csak vízzel kell kikeverni, és pár perc után lehet is formázni a golyókat, ennyi luxus jár J
A tahini szószhoz csak össze kell keverni a hozzávalókat, amíg olyan jó szószos állaga nem lesz(na ezt jól megmondtam), ízlés szerint sózni. Jó bele mártogatni a pitát. A pitához nem írok receptet, mert én is valahol a netről lestem, annyi változtatással, hogy bio teljes kiőrlésű lisztet használtam, és ezt a részét a vacsorámnak nem is én készítettem, hanem anyukám J Isteni eledel a forró pita tahinibe mártogatva, a ropogós fűszeres falafellel, és a savanykás salátával.



Paradicsomos-tonhalas tészta:
Hozzávalók: egy csomag bio teljes kiőrésű tészta
                      1 fej hagyma
                      1 kanál olíva olaj
                      1 doboz paradicsomsűrítmény
                      fűszerek: só, bors, oregánó, pici rizsszirup, 1 gerezd fokhagyma
A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben. Ha nem fogyasztom rögtön, akkor nagyon kevés olajjal összekeverem, és úgy teszem el a hűtőszekrénybe, így nem ragad össze. A hagymát vágjuk apróra, és az olajon pirítsuk üvegesre. Adjuk hozzá a lecsöpögtetett tonhal konzervet, és 1-2 percig pirítsuk. Ezután öntsük rá a paradicsomsűrítményt, és vízzel higítsuk tetszőleges állagúra(én sűrűn szeretem). Fűszerezzük, és már tálalhatjuk is a tésztára téve. A kis családom fiú tagjainak ez a kedvenc étele tejszínesen elkészítve, szóval ezt az ételt mindig két féleképp főzöm J. Persze paradicsom helyett tejszínnel felöntve már kevésbé diétás, de aki úgy szeretné, fűszernek ajánlom bele a szerecsendiót. Jó étvágyat!




Barna rizzsel és vörös lencsével töltött kelkáposzta:
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta
                      1 bögre barnarizs
                      ½ bögre vörös lencse(más hüvelyessel is helyettesíthető)
                     2 fej vöröshagyma, kevés olaj
                      bio ételízesítő
  A főzőlébe: 1 üveg paradicsomlé
                       2 paprika
                       2 paradicsom
                       1 fej!!!(nyami) fokhagyma
 A barnarizst előfőzzük, kuktában ugyanannyi, fazékban kb. kétszeres vízzel, de ne aggódjunk, a barnarizst nehéz elfőzni. A vörös lencse kevés sós vízben kb. 20 perc alatt megfő. A hagymákat apróra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, hozzákeverjük a vörös lencsét, majd a barna rizst, és fűszerezzük. A kelkáposzta leveleket pár percig „hajtogathatóvá” pároljuk, és beletöltjük a tölteléket. Fazékba szorosan egymás mellé rakjuk őket, ráöntjük a paradicsomlevet, rávágjuk a paprikákat, paradicsomokat, és az egész fej fokhagymát. Nem kell rá plusz víz! Ízlés szerint még sózhatjuk és fedő alatt főzzük alacsony lángon kb. fél órát. Aki fogyaszt tejterméket, natúr joghurtot, vagy kefírt ajánlok mellé tejföl helyett.




Zöldséges köles sült tofu kockákkal:
Hozzávalók: 1 bögre köles
                       fél fej karfiol
                       fél fej brokkoli
                       1 csomag tofu
                       szójaszósz, tengeri só
                       olíva vagy szezámolaj
A kölest mossuk meg. A karfiolt és a brokkolit szedjük apró rózsákra, minél apróbbak legyenek, össze is lehet késsel darabolni. Tegyük oda együtt a zöldségeket a kölessel 3 bögre vízzel főni, sózzuk. Ha elég apróra vágjuk a zöldséget, akkor nagyjából egyszerre fő meg a kölessel, közben kóstoljuk, és ha valamelyik összetevő még nyers, akkor pótoljunk egy kis vizet, és főzzük tovább. A tofut vágjuk kockára. Serpenyőben hevítsünk kb. 1 evőkanál olajat, és dobjuk rá a kockákat, sülés közben locsoljuk meg 1-2 kanál szójaszósszal, 3-4 perc alatt megsül, és már tálalhatjuk is.




Shitake gombás brokkoli hajdinával:
Hozzávalók: 1 bögre hajdina
                       1 fej brokkoli
                       3-4 fej szárított shitake gomba
                       1 fej hagyma
                       1 doboz zabtejszín
                       bio ételízesítő
                       kevés olíva vagy szezámolaj

A hajdinát mossuk meg, és főzzük meg kétszeres mennyiségű vízben, közben sózzuk. A hagymát vágjuk apróra és kevés olajon pirítsuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az előzőleg beáztatott és apróra vágott gombát, és az apróra vágott brokkolit. Öntsük hozzá a gomba áztató levét, kb. 2 dl-t. 10-15 perc alatt megpárolódik, ízesítsük bio ételízesítővel, és öntsük hozzá a zabtejszínt. A shitake gomba makrobiotika szaküzletekben beszerezhető, gyógygomba, immunerősítő és egyben nagyon finom is. Ha nem tudsz hozzájutni, készítsd a receptet más általad kedvelt gombával.

2014. szeptember 19., péntek

"Ép testben ép lélek"

Ezt a mondatot egy barátnőm blogján olvastam a minap, aki megkérdezte, megoszthajta-e a tornavideómat, mivel kipróbálta, és kellemesen felfrissítette.
Annyira megörültem ennek a visszajelzésnek, hogy szerdán le is forgattam még a két tervezett videót (egy alsótest és egy felsőtest erősítés). Izomlázam is lett rendesen :) Minél többet foglalkozom a honlap szerkesztésével, annál több ötletem van, így sose fogok a végére érni! :D de viccet félretéve remélem, hogy egyszer igen. Most már nem 3 tornavideóval akarom indítani, hanem öttel, mert eszembe jutott még, hogy készítek egy intenzívebb edzést is a haladóknak, megtartva természetesen a jóga jótékony hatásait, és egy teljesen laza, szinte csak nyújtógyakorlatokból álló videót azokra a napokra, mikor az embernek megmozdulni sincs ereje.
Kicsit arra emlékeztet ez, mint amikor a diplomamunkámat készítettem, a folyamatos ötletelés, információgyűjtés, és lassan de biztosan a végén összeáll egy komplett program.
Na, és hogy ne feledjétek, mozogni jó! A jóga ráadásul jó közérzetet biztosít, segíti az életenergia áramlását a testben. Kellemes kikapcsolódást a hétvégére!

2014. szeptember 16., kedd

Őszinte vallomás

Szándékosan kerültem mostanában a bennem végbemenő folyamatokat a blogon, csak tárgyilagosan érintettem az egészségi állapotomat, inkább mindig tanácsot próbáltam adni az alternatív módszerek iránt érdeklődőknek.
Múlt hétvégén lagziban voltunk, és sok emberrel találkoztam, akikkel már régen nem. Természetesen megkaptam a kérdést mindenkitől, hogy hogy vagyok? Amire azt mondtam: MOST jól. És ez tényleg igaz volt. De őszintén szólva, ha általánosan kéne válaszolnom a kérdésre, azt mondanám, hogy nem tudom. Tényleg nem tudom. A CT eredmények alapján nincs nagy gond. Nem is szoktam már emiatt aggódni, meggyőződésem, hogy nem rákban fogok meghalni, mert úgy érzem megértettem a betegségek lényegét, és tudom mit kellene tennem, ha megint gond lenne.
Mégsem vagyok még mindig olyan jól, mint szeretnék lenni. Sokszor van bennem aggódás, nem is tudom, hogy miért. Sokszor ébredek sírva, mert valahogy nincs kedvem elkezdeni a napot. Bűntudatom van a kisebbik gyerekünk miatt, mert elkezdett bölcsibe járni, az én kérésemre, mert most került olyan életkorba, amikor egy perc nyugalma nincs mellette az embernek(járni tanulás, minden a szájába nem való dolog felfedezése, és természetesen hiszti, ha bármilyen veszélyes felfedezésében akadályozzuk). Minden napom reggeltől estig az ő szórakoztatásáról szólt. Most pedig felszabadultak a délelőttjeim, többet tudok pihenni, így több időm is jut arra, hogy az életemen gondolkodjak.
Mit fogok ezután kezdeni magammal? Leszek-e valaha olyan testi-lelki állapotban, hogy dolgozzak, és segítség nélkül ellássam a háztartást, a gyerekeket? Hogy egy normális, átlagos életet élhessek? Vagy örökké így fog-e maradni, hogy körülöttem mindenki elmegy itthonról, mindenkinek van egy "külső" élete, nekem meg marad a beöntés, lékészítés, főzés, stb. Valamint az aggódás és sok hercehurca, ha én is ki szeretnék mozdulni itthonról, nem leszek-e pont akkor rosszul, tudok-e majd beöntést csinálni, hogy oldjam meg az étkezésemet?
Mindenben van most segítségem, és tudom nem kéne aggódnom a jövő miatt, mégis így van. Türelmetlen vagyok. Azt tudom, hogy az életfeladatom az, hogy segítsek a hasonló helyzetbe kerülőknek. Mivel másképp egyelőre nem tudok, így marad az internet. Elkezdtem egy honlapon dolgozni, ami egy komplett életmód program lesz, testet, lelket, szellemet egyaránt érintve. Minden úgy lesz benne, ahogyan én csinálom, az étkezésem receptekkel, tornavideók, lelket-szellemet érintő cikkek. Sok a kétely bennem, hogy van-e ennek értelme. Fogékonyak-e az emberek egy új látásmódra, egy más fajta életmódra? Csak hinni tudok benne, hogy a sok weblap között nem fog majd elveszni a munkám, és ha csak egy embernek tudok segíteni, már megérte.
Ha valakinek nem válaszoltam az elmúlt hónapokban, aki hozzám fordult, elnézést kérek, valószínű, hogy éppen egy gödör mélyén voltam.
Remélem nem keserítettem el senkit nagyon ezzel a depressziós hangvételű irománnyal, de most ez van. Ezt is le kellett írnom. Pedig tudom, hogy ez csak egy játék a Föld nevű bolygón, és nekem most ezt kell megtapasztalnom. Semmi sem történik véletlenül. Mégis nehéz nem ennyire komolyan venni az életet, és az élethelyzeteket. Néha sikerül teljes békét és szeretetet éreznem, olyankor csodálkozom is magamon, hogy lehettem még tegnap ilyen depressziós?
Kitartást kívánok nektek is, tudom, hogy mindenkinek meg van a saját keresztje, és mindenki küzd valamivel. A jelszó: mindig jobb jön!