2013. december 11., szerda

Egy napom

7:15   felébredek. Gyula és Riki már nincsenek itthon. Gyula árut kap reggel, így korán viszi Rikit oviba. Felkelek, beteszem a kontaktlencsémet, megmérem a hőmet és a testsúlyomat. Híztam másfél kilót, de ez nem igazi hízás, csak víz, mert ismét a Glivecet választja ki a testem, és előjöttek a mellékhatások(álmatlanság, kiütések, ödéma).

7:30   reggelizek, közben internetezek. Vivi még alszik. Megeszem a zabkása felét, beveszem a kapszulákat narancslével. Ezután kimérem az egy liter kávét, odateszem a gázra melegedni, addig elkészítem a fekhelyemet a fürdőben.

8:00-8:30   beöntést végzek, bár kilenckor lenne esedékes, de kénytelen vagyok hamarabb, mert kilenckor zöld levet kell majd nyomnom, nem tudok egyszerre két helyen lenni :) beöntés közben Hupikék törpikéket nézek a laptopon, ami kellő mértékben tereli el a figyelmem, és nem izgat fel túlságosan, így gyerekjáték az egész :)

8:30-9:00   elpakolom a fekhelyemet, kimosom a beöntő kancsót, felöltözök, feltűzöm a hajam. Főzök egy lapacho teát. Kinyomok egy zöld levet, fekve megiszom. Úgy maradok kb. 10 percig, hogy a lé legalább addig a gyomromban maradjon. Majd felkelek, és elmosogatom a darálót és a prést.

9:10   felkel Vivien. Ma különösen sokáig húzta, talán mert Gyula 6 órakor megetette. Készítek neki egy kis pépes ételt, de nem sokat eszik. Beteszem a hempergőbe, nekem megint ennem kell, aztán levet inni.

9:30   megeszem a zabkása másik felét, majd összerakom a darálót és a prést.

9:45:   elkészítem a répa-alma levet, higítom zabnyákkal a gyomrom miatt. Szintén fekve megiszom, majd elmosogatok.

10:10  Vivi megeszi a maradék kajáját. Ezután kimegyünk levegőzni, szépen süt a nap. A kutyák és macskák persze végig a nyomunkban :)

10: 45   elkészítem a salátámat, és kiszedem az ebédemet tányérra, majd a radiátorra teszem, hogy ne kelljen  később melegíteni. Ma krumplisalátát (krumpli, lenolaj, almaecet, juharszirup, újhagyma, petrezselyem), és brokkolipürét eszem.

11:00   bejövünk Vivivel a mi szobánkba a nagy ágyra, ő tud hemperegni, én pedig eszem a salátámat, és közben írom a blogot :)

11:15-11:45  játék Vivivel. Sokat hintáztatom, ringatom, hasra teszem, mert szerintem egy kicsit el van maradva a mozgás fejlődésben. Ezután eszik, és leteszem aludni.

12:00   kipréselem a zöld levet, fekve megiszom. Kicsit pihenek.

12:30- 13:00 jóga. Nagyon jól esett, ilyenkor tudok csak egy kicsit magamba fordulni.

13:00  ebéd, közben Született Feleségeket nézek a TV-ben.

14:00 Vivi felébred, adok neki enni. Hempergünk. Közben megjönnek szüleim. Innentől apukám csinálja a leveket. Megkérem, hogy hozzon fel sütőtököt és céklát a pincéből. A tököt felvágja, a céklákat megmosom, megszurkálom, betesszük a sütőbe.

15:00 hempergés Vivivel, közben Gyulával is beszélek telefonon. Vivi eszik, és fél 4-kor leteszem, hátha elalszik még, mert így estig nem bírja ki. Megiszom a répalevet.

15:38: Riki megérkezik. Szokás szerint kiabálva lép be az ajtón, rögtön meg kell szidnom szokás szerint :) Azonnal kezdi a mondandóját, és estig meg sem áll, ezek után nincs pihenőm. Ez van, ha az embernek örökmozgó és beszélő a gyereke. Komolyan, egy kisbabával sokkal könnyebb :) 4kor megiszom a zöld levet.

15:40- 16:30   Rikit megtanítom szendvicset csinálni. Megcsinálja a saját másnapi szendvicsét, az apáét, és gyártunk egy csomó sonkás-gombás-sajtos szendvicset, amit majd megsütünk a sütőben.

16:45: elkészítem és megeszem a salátámat. Közben telefonálunk Gyulával, csak 8 körül fog megjönni.

17:00   megiszom a répa-alma levet. És innentől kicsit összefolyt az este. Vivi felkel, megetetem, anyukám megfürdeti őket, sorozatot nézünk a tévében.

18:00   zöld lé. Megsült a tök és a cékla. A céklákat megpucolom, összekockázom, ecetes öntetet készítek hozzá. Egy szelet tököt kiteszek a tányéromra, a többi megy a hűtőbe.

19:00    vacsorázom, közben Riki mesét néz, Vivi hol a hempergőben, hol az ölemben. El kezdem sütni a szendvicseket, amiket délután csináltunk. Amikor megsül, Riki eszik belőle.

20:00    lerakjuk a gyerekeket. Beöntés, és majd valamikor később zuhanyzás, beszélgetés az ágyban és lefekvés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése