2014. április 25., péntek

Szóval ki a beteg?

Mikor azt mondják Rád, hogy beteg vagy.....mikor Te magad érzed, hogy beteg vagy.....mikor sok idő eltelik, és mindig Te vagy megbéklyózva......elgondolkodsz....tényleg Te vagy a beteg, és a környezeted egészséges?
Mielőtt kiderült a betegségem, nem éreztem magam betegnek....igen, talán kicsit fáradékonyabb voltam, sokat stresszeltem magam feleslegesen. De a mai világban ki nincs ezzel így. 
Mikor megműtöttek, sokáig a műtét okozta károk miatt éreztem magam betegnek. Nehéz volt elfogadni az új helyzetet, hogy talán hátralévő életemben folyton oda kell majd figyelnem, mit és mennyit eszek, különben fájni fog a gyomrom, vagy rosszul leszek. Sokáig nem is tudtam hogyan változtassak, és bizony sokat voltam rosszul. Utólag visszagondolva az akkori önsajnálatom nem vezetett sehova. Tele voltam negatív érzésekkel, miért velem történik ez, mások miért egészségesek, miért kaptam ezt a sorscsapást....mintha vártam volna valami csodára. Hogy jön majd valaki, és segít rajtam. Vártam a csodát az orvosoktól is, de legalábbis annyit, hogy lássanak el tanácsokkal, mit kell másképp tennem. De a csoda váratott magára. 
Mára megtanultam együtt élni új, kisebb gyomrommal. Igaz, folytonos odafigyelést igényel, de oda is figyelek rá. Lassan eszek, alaposan rágva, és már tudom mi az az adag, amitől nem fog begörcsölni. 

A lényeg, hogy magamon kellett segítenem. Életem során szembekerültem egy másik nehézséggel is. Nem tudtam teherbe esni. Még mindig nem tudjuk az okát, orvosilag elvileg lehetséges lenne. Ebben a helyzetben viszont nem vártunk sokáig a csodára a férjemmel, és ennek örülök, hogy pár hónap próbálkozás után elindítottuk az örökbefogadást. Akkor még nem volt tudatos ez bennem, de jól döntöttünk, hogy nem vártunk évekig, mert akkor valószínű még mindig azon keseregnénk, nekünk miért nem lehet gyerekünk. Hiszen lehet. Lett is, két csodálatos, eleven lurkó, akikkel bizony nehéz, és erre nem készített fel senki, hogy az anyaság ilyen nehéz, de mikor összehasonlítom őket a környezetemben élő gyerekekkel, akkor tudatosul bennem, hogy milyen szerencsém van velük. Hiszen kedvesek, barátságosak mindenkivel, érdeklődőek, jól neveltek(ez azért a mi érdemünk :)), az arcuk majd kicsattan az egészségtől. És amikor körbe nézek, beteg arcú, rossz indulatú, vagy éppen szorongással teli gyerekeket látok, akik nem kapnak nevelést(mert manapság az a divat, hogy a gyerek a főnök otthon), és nem értik, hol a helyük a világban, nincsenek szabályok, amikhez tartsák magukat, de amik egyben biztonságot is adnak. De ez már egy másik téma a nevelésről, amiben szerintem rossz úton halad a világ.

Aztán jött a betegség kiújulásának nehézsége. Megint utáltam az egész világot, és megint csak kívülről vártam a segítséget. Kaptam is egy fincsi kis gyógyszeres kezelés képében. Na ebben az időszakban éreztem magam igazán betegnek. A "gyógyszer"(miért nevezzük így őket, hiszen nem gyógyítanak) mellékhatásai egyre szörnyűbbek voltak, így jutottam el valahogy arra a pontra, hogy ismét magamnak kell magamon segíteni. De gyáva voltam, nem bíztam talán eléggé magamban, ezért választottam a lehető legdurvább alternatív módszert, a Gerson terápiát. Ez volt az első lépés az igazi gyógyulás felé. Akik olvassák a blogomat, tudják, hogyan haladtam tovább ezen az úton.

Amit mondani szerettem volna ezzel a bejegyzéssel, hogy már nem érzem magam betegnek. Igen, sokszor vagyok rosszul, ahogyan tisztul a testem, és ez még talán sokáig fog tartani, mert a "gyógyszeres" kezelés elég nagy károkat okozott. De sokkal tudatosabb vagyok, egyre inkább békébe kerülök önmagammal, felismerem a hibáimat és gyengeségeimet. Figyelem a környezetemet, és erre szerintem kevesen képesek. Egészségesen táplálkozom, mégis én vagyok megbéklyózva, hogy beteg vagyok, és olyanokat teszek, gondolok és étkezem, amit egy betegnek kell, hogy meggyógyuljon. És azt hiszem, minél gyógyultabbnak látom magamat, a környezetemet annál betegebbnek és abnormálisabbnak. Attól, mert nincs daganata valakinek, még lehet fáradékony, vérszegény, ízületi panaszos, stresszes, haragos, és még sorolhatnám, és akkor már nem EGÉSZ-séges. Nem él harmóniában önmagával és környezetével. Szóval, szerintem nem minden az, aminek látszik.

1 megjegyzés:

  1. Kedves Annamária ,együttérzéssel olvastam a leveled,bátor vagy ,hogy nyilvánosan elmondtad ezeket a nagyon személyes vonatkozású ,,gondjaidat,,.Az egézség ,te már nyilván rájöttél ,a legnagyobb kincs az életben,és ilyen fiatalon megtapasztalni,nem könnyű élethelyzet.A betegség megtanít minket valamire ,változz ,változtass a gondolkodásmódodon.Jó úton haladsz ,igazad volt ,hogy más gyógymódot választottál,és ne feledd Anna ,nincsenek gyógyíthatatlan betegségek.Szívből kívánok neked tökéletes testi és lelki Egézséget.

    VálaszTörlés