2014. szeptember 23., kedd

Receptek-egy kis ízelítő a készülő honlapból


Barna rizs azuki babbal és zöldségekkel:
Hozzávalók: 1 bögre barna rizs
                      fél bögre azuki bab
                     2 répa
                     fél fej kelkáposzta
                     tengeri só
A barna rizst áztassuk be előző este, majd másnap főzzük meg kuktában kétszeres mennyiségű vízben 45 perc alatt. Kukta nélkül háromszoros mennyiségű legyen a víz, és kb. 1 óra a főzési idő. Az azuki babot szintén áztatjuk, és másnap addig főzzük, míg meg nem puhul. A répát kelkáposztával együtt kevés vízzel pároljuk fedő alatt, míg meg nem puhul. 1-2 levél kelkáposztát blansírozunk, pár másodpercre forró vízbe mártjuk. Finomságként ehetünk hozzá pár szelet pácolt jégcsapretket(makrobiotika szaküzletben kapható)



Rakott brokkoli bulgurral és tonhallal:
Hozzávalók: 1 kg brokkoli
                      1 bögre bulgur
                      1 tonhalkonzerv
                     zabtejszín
                     bio ételízesítő
A brokkolit rózsáira szedjük és félig megfőzzük. A bulgurt másfélszeres vízben kb. 10 percig főzzük, majd lefedve még állni hagyjuk, hogy megszívja magát. A jénai tálba szórunk egy réteg brokkolit, erre a bulgurt, majd egy réteg tonhalat(1 konzerv elég), megint bulgurt, és a tetejét befedjük brokkolival. Miután kész vagyunk a rétegezéssel, öntsük le az egészet zabtejszínnel(bio boltokban, Dm-en is kapható), és süssük készre kb. 45 perc alatt. A fűszerezést mindenki egészségi állapota szerint döntse el, én Dm-ben kapható bio ételízesítőt használok szinte minden ételbe.



Paradicsomos zöldbab kuszkusszal:
Hozzávalók: fél kiló friss zöldbab, vagy 1 üveg konzerv
                      1 evőkanál olíva olaj
                      2 fej hagyma
                     1 üveg sűrített paradicsom
                     1 bögre kuszkusz
                     só, édesítő(rizsszirup)

a zöldbabot megfőzzük, vagy használhatunk konzervet is. Kevés olíva olajon pirítsunk meg 2 fej apróra vágott hagymát, majd dobjuk rá a zöldbabot, és 1 üveg sűrített paradicsomot. Fűszerezzük ízlésünk, egészségi állapotunknak megfelelően. Mivel paradicsomos étel, a só mellé illi bele egy kis édesítés is, ajánlom a rizsszirupot. A kuszkuszt azonos mennyiségű vízzel leforrázzuk és állni hagyjuk, kb 10 percig. Nagyon jól illik egymáshoz a szaftos zöldbab és a kuszkusz, és villámgyorsan elkészül.



Rakott burgonya zöldségekkel:
Hozzávalók: fél kg burgonya
                      2 fej hagyma
                      1 fej karfiol
                     2 közepes répa
                     3-4 közepes paszternák
                     2 evőkanál olíva olaj
                     fűszerezés ízlés szerint
A burgonyát kockára vágjuk, a paszternákot és a répát karikázzuk. A karfiolt apró rózsáira szedjük, a hagymát pedig félholdakra vágjuk. Az összes zöldséget beledobjuk egy jénai tálba, rálocsoljuk az olíva olajat és fűszerezzük ízlés szerint, simán tengeri sóval is finom, de bármilyen zöldfűszer, vagy karakteresebb fűszer is illik hozzá. Kb. 200 fokon sütjük másfél órán át, és időnként megkeverjük. A zöldségeknek finom intenzív íze, és krémes állaga lesz így sütve.



Falafel pitával, salátával és tahini szósszal
Hozzávalók: 1 csomag Alnatura Falafel fasírt por(Dm-ben kapható)
                       tahini szószhoz: 1 evőkanál bolti szezámmagkrém
                                                    pici víz
                                                    1 evőkanál olíva olaj
                                                    fokhagyma, só
                        salátához: bármilyen friss zöld saláta összevágva, almaecettel
Ez a vacsora volt az ünnepi menüm karácsonykor. Akkor még nem fasírtporból csináltam a falafelt, hanem hagyományosan megfőztem a csicseriborsót, turmixoltam a megfelelő hozzávalókkal, pihentettem, stb. elég macerás volt, de nemrég felfedeztem a Dm-ben 500 forintért kapható a fasírtpor, amit csak vízzel kell kikeverni, és pár perc után lehet is formázni a golyókat, ennyi luxus jár J
A tahini szószhoz csak össze kell keverni a hozzávalókat, amíg olyan jó szószos állaga nem lesz(na ezt jól megmondtam), ízlés szerint sózni. Jó bele mártogatni a pitát. A pitához nem írok receptet, mert én is valahol a netről lestem, annyi változtatással, hogy bio teljes kiőrlésű lisztet használtam, és ezt a részét a vacsorámnak nem is én készítettem, hanem anyukám J Isteni eledel a forró pita tahinibe mártogatva, a ropogós fűszeres falafellel, és a savanykás salátával.



Paradicsomos-tonhalas tészta:
Hozzávalók: egy csomag bio teljes kiőrésű tészta
                      1 fej hagyma
                      1 kanál olíva olaj
                      1 doboz paradicsomsűrítmény
                      fűszerek: só, bors, oregánó, pici rizsszirup, 1 gerezd fokhagyma
A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben. Ha nem fogyasztom rögtön, akkor nagyon kevés olajjal összekeverem, és úgy teszem el a hűtőszekrénybe, így nem ragad össze. A hagymát vágjuk apróra, és az olajon pirítsuk üvegesre. Adjuk hozzá a lecsöpögtetett tonhal konzervet, és 1-2 percig pirítsuk. Ezután öntsük rá a paradicsomsűrítményt, és vízzel higítsuk tetszőleges állagúra(én sűrűn szeretem). Fűszerezzük, és már tálalhatjuk is a tésztára téve. A kis családom fiú tagjainak ez a kedvenc étele tejszínesen elkészítve, szóval ezt az ételt mindig két féleképp főzöm J. Persze paradicsom helyett tejszínnel felöntve már kevésbé diétás, de aki úgy szeretné, fűszernek ajánlom bele a szerecsendiót. Jó étvágyat!




Barna rizzsel és vörös lencsével töltött kelkáposzta:
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta
                      1 bögre barnarizs
                      ½ bögre vörös lencse(más hüvelyessel is helyettesíthető)
                     2 fej vöröshagyma, kevés olaj
                      bio ételízesítő
  A főzőlébe: 1 üveg paradicsomlé
                       2 paprika
                       2 paradicsom
                       1 fej!!!(nyami) fokhagyma
 A barnarizst előfőzzük, kuktában ugyanannyi, fazékban kb. kétszeres vízzel, de ne aggódjunk, a barnarizst nehéz elfőzni. A vörös lencse kevés sós vízben kb. 20 perc alatt megfő. A hagymákat apróra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, hozzákeverjük a vörös lencsét, majd a barna rizst, és fűszerezzük. A kelkáposzta leveleket pár percig „hajtogathatóvá” pároljuk, és beletöltjük a tölteléket. Fazékba szorosan egymás mellé rakjuk őket, ráöntjük a paradicsomlevet, rávágjuk a paprikákat, paradicsomokat, és az egész fej fokhagymát. Nem kell rá plusz víz! Ízlés szerint még sózhatjuk és fedő alatt főzzük alacsony lángon kb. fél órát. Aki fogyaszt tejterméket, natúr joghurtot, vagy kefírt ajánlok mellé tejföl helyett.




Zöldséges köles sült tofu kockákkal:
Hozzávalók: 1 bögre köles
                       fél fej karfiol
                       fél fej brokkoli
                       1 csomag tofu
                       szójaszósz, tengeri só
                       olíva vagy szezámolaj
A kölest mossuk meg. A karfiolt és a brokkolit szedjük apró rózsákra, minél apróbbak legyenek, össze is lehet késsel darabolni. Tegyük oda együtt a zöldségeket a kölessel 3 bögre vízzel főni, sózzuk. Ha elég apróra vágjuk a zöldséget, akkor nagyjából egyszerre fő meg a kölessel, közben kóstoljuk, és ha valamelyik összetevő még nyers, akkor pótoljunk egy kis vizet, és főzzük tovább. A tofut vágjuk kockára. Serpenyőben hevítsünk kb. 1 evőkanál olajat, és dobjuk rá a kockákat, sülés közben locsoljuk meg 1-2 kanál szójaszósszal, 3-4 perc alatt megsül, és már tálalhatjuk is.




Shitake gombás brokkoli hajdinával:
Hozzávalók: 1 bögre hajdina
                       1 fej brokkoli
                       3-4 fej szárított shitake gomba
                       1 fej hagyma
                       1 doboz zabtejszín
                       bio ételízesítő
                       kevés olíva vagy szezámolaj

A hajdinát mossuk meg, és főzzük meg kétszeres mennyiségű vízben, közben sózzuk. A hagymát vágjuk apróra és kevés olajon pirítsuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az előzőleg beáztatott és apróra vágott gombát, és az apróra vágott brokkolit. Öntsük hozzá a gomba áztató levét, kb. 2 dl-t. 10-15 perc alatt megpárolódik, ízesítsük bio ételízesítővel, és öntsük hozzá a zabtejszínt. A shitake gomba makrobiotika szaküzletekben beszerezhető, gyógygomba, immunerősítő és egyben nagyon finom is. Ha nem tudsz hozzájutni, készítsd a receptet más általad kedvelt gombával.

2014. szeptember 19., péntek

"Ép testben ép lélek"

Ezt a mondatot egy barátnőm blogján olvastam a minap, aki megkérdezte, megoszthajta-e a tornavideómat, mivel kipróbálta, és kellemesen felfrissítette.
Annyira megörültem ennek a visszajelzésnek, hogy szerdán le is forgattam még a két tervezett videót (egy alsótest és egy felsőtest erősítés). Izomlázam is lett rendesen :) Minél többet foglalkozom a honlap szerkesztésével, annál több ötletem van, így sose fogok a végére érni! :D de viccet félretéve remélem, hogy egyszer igen. Most már nem 3 tornavideóval akarom indítani, hanem öttel, mert eszembe jutott még, hogy készítek egy intenzívebb edzést is a haladóknak, megtartva természetesen a jóga jótékony hatásait, és egy teljesen laza, szinte csak nyújtógyakorlatokból álló videót azokra a napokra, mikor az embernek megmozdulni sincs ereje.
Kicsit arra emlékeztet ez, mint amikor a diplomamunkámat készítettem, a folyamatos ötletelés, információgyűjtés, és lassan de biztosan a végén összeáll egy komplett program.
Na, és hogy ne feledjétek, mozogni jó! A jóga ráadásul jó közérzetet biztosít, segíti az életenergia áramlását a testben. Kellemes kikapcsolódást a hétvégére!

2014. szeptember 16., kedd

Őszinte vallomás

Szándékosan kerültem mostanában a bennem végbemenő folyamatokat a blogon, csak tárgyilagosan érintettem az egészségi állapotomat, inkább mindig tanácsot próbáltam adni az alternatív módszerek iránt érdeklődőknek.
Múlt hétvégén lagziban voltunk, és sok emberrel találkoztam, akikkel már régen nem. Természetesen megkaptam a kérdést mindenkitől, hogy hogy vagyok? Amire azt mondtam: MOST jól. És ez tényleg igaz volt. De őszintén szólva, ha általánosan kéne válaszolnom a kérdésre, azt mondanám, hogy nem tudom. Tényleg nem tudom. A CT eredmények alapján nincs nagy gond. Nem is szoktam már emiatt aggódni, meggyőződésem, hogy nem rákban fogok meghalni, mert úgy érzem megértettem a betegségek lényegét, és tudom mit kellene tennem, ha megint gond lenne.
Mégsem vagyok még mindig olyan jól, mint szeretnék lenni. Sokszor van bennem aggódás, nem is tudom, hogy miért. Sokszor ébredek sírva, mert valahogy nincs kedvem elkezdeni a napot. Bűntudatom van a kisebbik gyerekünk miatt, mert elkezdett bölcsibe járni, az én kérésemre, mert most került olyan életkorba, amikor egy perc nyugalma nincs mellette az embernek(járni tanulás, minden a szájába nem való dolog felfedezése, és természetesen hiszti, ha bármilyen veszélyes felfedezésében akadályozzuk). Minden napom reggeltől estig az ő szórakoztatásáról szólt. Most pedig felszabadultak a délelőttjeim, többet tudok pihenni, így több időm is jut arra, hogy az életemen gondolkodjak.
Mit fogok ezután kezdeni magammal? Leszek-e valaha olyan testi-lelki állapotban, hogy dolgozzak, és segítség nélkül ellássam a háztartást, a gyerekeket? Hogy egy normális, átlagos életet élhessek? Vagy örökké így fog-e maradni, hogy körülöttem mindenki elmegy itthonról, mindenkinek van egy "külső" élete, nekem meg marad a beöntés, lékészítés, főzés, stb. Valamint az aggódás és sok hercehurca, ha én is ki szeretnék mozdulni itthonról, nem leszek-e pont akkor rosszul, tudok-e majd beöntést csinálni, hogy oldjam meg az étkezésemet?
Mindenben van most segítségem, és tudom nem kéne aggódnom a jövő miatt, mégis így van. Türelmetlen vagyok. Azt tudom, hogy az életfeladatom az, hogy segítsek a hasonló helyzetbe kerülőknek. Mivel másképp egyelőre nem tudok, így marad az internet. Elkezdtem egy honlapon dolgozni, ami egy komplett életmód program lesz, testet, lelket, szellemet egyaránt érintve. Minden úgy lesz benne, ahogyan én csinálom, az étkezésem receptekkel, tornavideók, lelket-szellemet érintő cikkek. Sok a kétely bennem, hogy van-e ennek értelme. Fogékonyak-e az emberek egy új látásmódra, egy más fajta életmódra? Csak hinni tudok benne, hogy a sok weblap között nem fog majd elveszni a munkám, és ha csak egy embernek tudok segíteni, már megérte.
Ha valakinek nem válaszoltam az elmúlt hónapokban, aki hozzám fordult, elnézést kérek, valószínű, hogy éppen egy gödör mélyén voltam.
Remélem nem keserítettem el senkit nagyon ezzel a depressziós hangvételű irománnyal, de most ez van. Ezt is le kellett írnom. Pedig tudom, hogy ez csak egy játék a Föld nevű bolygón, és nekem most ezt kell megtapasztalnom. Semmi sem történik véletlenül. Mégis nehéz nem ennyire komolyan venni az életet, és az élethelyzeteket. Néha sikerül teljes békét és szeretetet éreznem, olyankor csodálkozom is magamon, hogy lehettem még tegnap ilyen depressziós?
Kitartást kívánok nektek is, tudom, hogy mindenkinek meg van a saját keresztje, és mindenki küzd valamivel. A jelszó: mindig jobb jön!

2014. szeptember 8., hétfő

Úgy szeretném elmondani....

Úgy szeretném elmondani, és megértetni mindenkivel, amit egészségről, betegségről, életről, gyógyulásról tapasztaltam rövidke életem során. Régebben inkább dühös voltam, most már csak szomorúságot érzek, amikor különféle fórumokra tévedek, ahol arról folyik a vita, hogy a kemoterápia-e a tuti, vagy a piacon fellelhető egyéb csodaszerek.
Több tábor is kialakul az ilyen viták folyamán. Sokan vannak, akik kaptak kemoterápiát, túlélték, és nem is hisznek másban, illetve elfogadják, hogy sok esetben a rák nem gyógyítható, csak a beteg élete hosszabbítható meg a kezeléssel (persze szerintem inkább megrövidíti, mint meghosszabbítja)
Van egy másik tábor, akik ugyan magukon nem tapasztalták, de közeli hozzátartozóikon látták a kemoterápia pusztító hatását, és emiatt saját maguk nem vállalnák, ha ilyen helyzetbe kerülnének.
Sokan vannak, akiknek semmilyen személyes érintettségük nincs, csak okoskodni járnak az ilyen fórumokra, és vagy a kemo mellett, vagy éppen ellene lobbiznak.
Egy közös az összes vitatkozóban, amit sajnos a mai egészségügy sulykolt belénk, mégpedig az, hogy a rák a legveszedelmesebb betegség, nem tudjuk befolyásolni sem a kialakulását, sem a gyógyítását. Mindenesetre a legjobb megoldás ha hátradőlünk a karosszékben, míg lecsepeg az infúzió, vagy megisszuk a gyógyteát, és vagy szerencsénk lesz, vagy nem. Az orvos többszöri kérdezésre, miszerint mivel tudná segíteni a gyógyulását, vagy a betegség kiújulását, is azt a választ adja, hogy semmivel. Éveken keresztül kaptam én is ezt a választ. Menjen haza Annamária, élje az életét, ugyanazt az életmódot, mely megbetegítette, és félévente rettegve várja a CT eredményt. Fáj a gyomra? Hát az természetes egy ilyen komoly műtét után, annyit sem volt képes mondani, hogy műtét után milyen diétát tartsak. 
Sokszor, mikor ilyen fórumokra írok, nem értenek, és támadnak, hogy biztos valamilyen csodaszert reklámozok, vagy csak szerencsém volt, hogy használ az alternatív terápia.
Hiába próbálom elmagyarázni, hogy én egyik tábort sem képviselem(mármint kemo vagy alternatív terápia), hanem a betegség lényegét szeretném megértetni. Hogy a rák nem a szerencsén múlik, ugyanúgy, ahogy a gyógyulás sem.  Hogy a daganat nem egy önálló betegség, ezért butaság azt gondolni, hogy ha eltűnik a daganat, akkor már minden rendben. Hiába műtik ki pl. a daganatot, ha a tested így jelezte, hogy sürgős változásra lenne szükséged, akkor úgyis kiújul, nem biztos, hogy ugyanott ugyanolyan formában, de a tested ismét jelezni fog.
Nem tudok én sem minden kérdésre választ. De azt tudom, hogy aki beteg lesz, változtatnia kell valamit az életén. Rendbe kell hoznia a táplálkozását, hiszen abból épülünk fel, amit megeszünk. Rendbe kell tennie a lelkét, hiszen ha a lelkünk nincs jól, a testünk hogyan is lehetne? És újra kapcsolata kell lépni a szellemmel, aki te igazából vagy, aki mindig mint egy filmet nézi az élethelyzeted, hogy éppen mi történik veled.
Felelősséget kell vállalnod a betegségedért, mert hiába gondolod, hogy csak úgy megtörtént veled, be kell látnod, hogy volt szereped a kialakulásában. És ha úgy döntesz élni akarsz, és meggyógyulni, akkor meg kell oldani a mögöttes okokat. A rák nem egy baktérium, ami megtámadott, és csak be kell venned az antibiotikumot, és meggyógyulsz. Azt jelzi, hogy az egész tested működése felbomlott, így mindent helyre kell hoznod.
Ha nincs merszed, fogadd el a kemoterápiát, de ne folytasd ugyanazt az életet. Fogyassz tiszta minőségű táplálékot, keress olyan kiegészítőt a piacon(ha szükségét érzed), ami nem csodaszer, csak mondjuk koncentráltabban tartalmaz természetes tápanyagokat.
Ne hidd el, hogy a rák gyógyíthatatlan! Csak rajtad múlik, hiszen te hoztad létre, te is mulaszthatod el. Ha mindezt megértetted, akkor végül majd felteszed magadnak a kérdést: mire tanított engem ez az élethelyzet? Ugyanis minden rossz történés egy nagyobb jó dolog előkészítője, csak amikor még benne vagy a rosszban, akkor ezt nem látod.
Számomra felébredést hozott, hogy elinduljak egy spirituális úton, és keressem mi az élet igaz értelme. Mert nem az, hogy iskolába jársz, felnősz, dolgozol, családot alapítasz, elköltöd a pénzt, amit megkerestél, majd megbetegszel és meghalsz. Szerencsére sokaknak már nincs szüksége betegségre, hogy elinduljon ez a felébredés, nekem még kellett.

Ne felejtsétek, minden nap újragondolhatjátok az életeteket, és minden másodpercben dönthettek a változásról, sohasem késő!