2013. december 23., hétfő

Testedzés-valóban egészséges?

Manapság mindenhol azt olvassuk, halljuk, látjuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében sportoljunk. A sport jó. Levezeti a feszültséget, erősíti az immunrendszerünket. De vajon mindegyik mozgásfajta?

Évekkel ezelőtt engem is elkapott az edzés-mánia. Elsősorban az alakformálás vezérelt, mint általában minden nőt. Otthon szerettem tornázni, rengeteg Dvd-t kipróbáltam, Rubint Réka, Béres Alexandra, Bíró Ica, ..... Aztán egyszer csak bejött a divatba a nők számára is a keményebb edzés. A karcsú nőideál helyett hirtelen az izmos lett az etalon. Természetesen én is követtem a divatot, volt nagy súlyokkal való edzés, kemény intervall tréningek. A hatás persze nem maradt el, sok izmot szedtem fel magamra, egyre kerekebb lett a vállam, keményebb a fenekem. És hát ha keményen edz az ember, a kiegészítők sem maradhatnak el, mert ugye az izomnak épülnie kell valamiből, fehérjeporok, aminosavak...stb.

Aztán jött a Gerson módszer, amelyben le lettem tiltva az edzésről, maximum a jóga jöhetett számításba. Rossz volt belegondolni, mi lesz így az évek alatt felépített izomzatommal? Hogyan fogom kibírni edzés nélkül? Jógázni már előtte is jógáztam pihenőnapokon, így az nem volt újdonság.
Augusztus óta ugye húst sem eszek, és egy-két kanál joghurton kívül más állati fehérjét sem. A testem mégsem változott sokat, igaz vékonyabb lettem, de a feszességéből nem veszített.

És egyre jobban kezdett tetszeni, hogy a torna végére nem purcanok ki, hanem élvezem minden percét, és utána is hihetetlenül feltöltődöm. Ekkor kérdőjeleződött meg bennem, hogy vajon jól tettem-e, hogy éveken át sokkoltam a testemet a kemény edzésekkel, és a kiegészítőkkel, melyek feldolgozása a testet szintúgy igénybe veszi.

Csak elképzelem egy átlagos nő hétköznapját. Napközben dolgozik, délután a gyerekeivel van, süt-főz-mos-takarít(jó esetben megosztják a férjével a feladatokat, de még akkor is fárasztó), egész nap sok állati fehérjét eszik, kevés szénhidrátot, és a rohanós nap után még este leáll egyet edzeni. Persze egyértelműen jobb ez az életmód, mintha egész nap csipszet enne, majd este lefeküdne a Tv elé.

De lássunk egy hosszabb távon mindenképp tarthatóbb és kivitelezhetőbb alternatívát: munka, gyerekek, házimunka...ezeket ugye nehéz lenne elkerülni. De az étkezés könnyen emészthető, vitamindús fogásokból állna, mondjuk nyers saláta, gabonák, hüvelyesek, kíméletesen, fűszerszegényen elkészítve, melyek nem terhelik le úgy az emésztőrendszert. Este pedig ahelyett, hogy tovább pörgetné magát az ember egy intervall edzéssel, megadja a lehetőséget a testének, hogy lecsendesüljön. Egy 30 perces laza-tényleg laza kardió edzés, mondjuk tempós séta, vagy egy dinamikus jóga tökéletes alternatíva. Jó, hát ezzel a módszerrel nem lehet több kilónyi izmot szedni magunkra, de a könnyű, egészséges étkezés, és a jóga kétség kívül csinos testet eredményeznek.

Már csak azt kell mindenkinek eldöntenie, mi a fontosabb hosszú távon? Nem ítélkezem, lehet, hogy akinek erősebb szervezete van, mint az enyém, sokáig bírja a megterhelést. De nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek végtelen a teherbíró képessége. De erre sajnos csak akkor döbbenünk rá, amikor megbetegszünk.

2013. december 11., szerda

Egy napom

7:15   felébredek. Gyula és Riki már nincsenek itthon. Gyula árut kap reggel, így korán viszi Rikit oviba. Felkelek, beteszem a kontaktlencsémet, megmérem a hőmet és a testsúlyomat. Híztam másfél kilót, de ez nem igazi hízás, csak víz, mert ismét a Glivecet választja ki a testem, és előjöttek a mellékhatások(álmatlanság, kiütések, ödéma).

7:30   reggelizek, közben internetezek. Vivi még alszik. Megeszem a zabkása felét, beveszem a kapszulákat narancslével. Ezután kimérem az egy liter kávét, odateszem a gázra melegedni, addig elkészítem a fekhelyemet a fürdőben.

8:00-8:30   beöntést végzek, bár kilenckor lenne esedékes, de kénytelen vagyok hamarabb, mert kilenckor zöld levet kell majd nyomnom, nem tudok egyszerre két helyen lenni :) beöntés közben Hupikék törpikéket nézek a laptopon, ami kellő mértékben tereli el a figyelmem, és nem izgat fel túlságosan, így gyerekjáték az egész :)

8:30-9:00   elpakolom a fekhelyemet, kimosom a beöntő kancsót, felöltözök, feltűzöm a hajam. Főzök egy lapacho teát. Kinyomok egy zöld levet, fekve megiszom. Úgy maradok kb. 10 percig, hogy a lé legalább addig a gyomromban maradjon. Majd felkelek, és elmosogatom a darálót és a prést.

9:10   felkel Vivien. Ma különösen sokáig húzta, talán mert Gyula 6 órakor megetette. Készítek neki egy kis pépes ételt, de nem sokat eszik. Beteszem a hempergőbe, nekem megint ennem kell, aztán levet inni.

9:30   megeszem a zabkása másik felét, majd összerakom a darálót és a prést.

9:45:   elkészítem a répa-alma levet, higítom zabnyákkal a gyomrom miatt. Szintén fekve megiszom, majd elmosogatok.

10:10  Vivi megeszi a maradék kajáját. Ezután kimegyünk levegőzni, szépen süt a nap. A kutyák és macskák persze végig a nyomunkban :)

10: 45   elkészítem a salátámat, és kiszedem az ebédemet tányérra, majd a radiátorra teszem, hogy ne kelljen  később melegíteni. Ma krumplisalátát (krumpli, lenolaj, almaecet, juharszirup, újhagyma, petrezselyem), és brokkolipürét eszem.

11:00   bejövünk Vivivel a mi szobánkba a nagy ágyra, ő tud hemperegni, én pedig eszem a salátámat, és közben írom a blogot :)

11:15-11:45  játék Vivivel. Sokat hintáztatom, ringatom, hasra teszem, mert szerintem egy kicsit el van maradva a mozgás fejlődésben. Ezután eszik, és leteszem aludni.

12:00   kipréselem a zöld levet, fekve megiszom. Kicsit pihenek.

12:30- 13:00 jóga. Nagyon jól esett, ilyenkor tudok csak egy kicsit magamba fordulni.

13:00  ebéd, közben Született Feleségeket nézek a TV-ben.

14:00 Vivi felébred, adok neki enni. Hempergünk. Közben megjönnek szüleim. Innentől apukám csinálja a leveket. Megkérem, hogy hozzon fel sütőtököt és céklát a pincéből. A tököt felvágja, a céklákat megmosom, megszurkálom, betesszük a sütőbe.

15:00 hempergés Vivivel, közben Gyulával is beszélek telefonon. Vivi eszik, és fél 4-kor leteszem, hátha elalszik még, mert így estig nem bírja ki. Megiszom a répalevet.

15:38: Riki megérkezik. Szokás szerint kiabálva lép be az ajtón, rögtön meg kell szidnom szokás szerint :) Azonnal kezdi a mondandóját, és estig meg sem áll, ezek után nincs pihenőm. Ez van, ha az embernek örökmozgó és beszélő a gyereke. Komolyan, egy kisbabával sokkal könnyebb :) 4kor megiszom a zöld levet.

15:40- 16:30   Rikit megtanítom szendvicset csinálni. Megcsinálja a saját másnapi szendvicsét, az apáét, és gyártunk egy csomó sonkás-gombás-sajtos szendvicset, amit majd megsütünk a sütőben.

16:45: elkészítem és megeszem a salátámat. Közben telefonálunk Gyulával, csak 8 körül fog megjönni.

17:00   megiszom a répa-alma levet. És innentől kicsit összefolyt az este. Vivi felkel, megetetem, anyukám megfürdeti őket, sorozatot nézünk a tévében.

18:00   zöld lé. Megsült a tök és a cékla. A céklákat megpucolom, összekockázom, ecetes öntetet készítek hozzá. Egy szelet tököt kiteszek a tányéromra, a többi megy a hűtőbe.

19:00    vacsorázom, közben Riki mesét néz, Vivi hol a hempergőben, hol az ölemben. El kezdem sütni a szendvicseket, amiket délután csináltunk. Amikor megsül, Riki eszik belőle.

20:00    lerakjuk a gyerekeket. Beöntés, és majd valamikor később zuhanyzás, beszélgetés az ágyban és lefekvés.

2013. december 9., hétfő

Esszénus evangélium

Sohasem voltam vallásos. Az egyház képmutató szertartásai távol állnak tőlem. Azonban Jézus létezésében, és egy Felsőbb Erő, nevezzük Mennyei Atyának, hiszek, mert tudom, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Nemrég pedig felfedeztem az Esszénus Békeevangéliumot, ami megvilágosodást hozott a számomra. Jézus egy tanító és gyógyító volt, akinek bölcsessége meghaladta korának tudását. De ki lehetett Ő? Honnan volt birtokában tudásának? Talán Keleten járt, és a Jóga tudományát sajátította el, amit más "nyelvezeten" tanított meg követőinek? Vagy egy időutazó?

Akárki is volt, a mai keresztény egyház nagyon félreértelmezte tanításait, szerintem szándékosan. A nekik nem tetsző dolgokat természetesen kihagyták a Bibliából.
"Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott. Bizony mondom néktek, Mózes sem írásban kapta törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény az Élő Isten élő szava az élő prófétákhoz, az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a Törvény.

- Megtaláljátok azt a fűben, a fában, a folyóban, a hegyekben, az ég madaraiban, a tenger halaiban; de mindenekelőtt önmagatokban keressétek azt. Ezért, bizony mondom néktek, hogy az összes élő dolgok közelebb vannak Istenhez, mint az írások, amelyek élet nélküliek. Isten azért teremtette az Életet és minden élő dolgokat, hogy azok örökkévaló szóval tanítsák az embert, az Élő Isten törvényeire. Isten nem a könyvek lapjaira írta a törvényeket, hanem a ti szívetekbe és a lelketekbe."

És most jön a legjobb. Jézus módszere, ahogyan gyógyított kísértetiesen hasonlít a Gerson terápiához.

"Térjetek meg és böjtöljetek. Mert bizony mondom néktek, hogy a sátán és annak összes csapásait csak böjttel és imával tudjátok kiűzni magatokból."

Jézus belső megtisztulásra, beöntésre is biztatta a betegeket:

"Bizony mondom néktek, belső tisztátalanságotok sokkal nagyobb, mint a külső. És az aki csak kívülről tisztogatja magát, de belül tisztátalan marad, az hasonlatos az olyan sírbolthoz, ami kívülről szépen le van festve, de belülről teli van mindenféle borzasztó tisztátalansággal és förtelmességgel. Ezért mondom néktek, engedjétek, hogy a Víz Angyala belül is kereszteljen meg benneteket, hogy megszabaduljatok a múlt összes bűnétől, és hogy belül is ugyan olyan tiszták legyetek, mint a folyó napsugárban játszadozó habjai.
Keressetek ezért egy nagy futótököt, ember nagyságú szárral. Vájjátok ki annak belsejét és töltsétek meg a folyó vizével, olyannal, amit a Nap felmelegített. Függesszétek azt fel egy fa ágára, és boruljatok le a földre a Víz Angyala előtt, és engedjétek, hogy a futótök szára behatoljon hátsó feletekbe, hogy a víz átjárhassa beleiteket. Azután, maradjatok térden állva a Víz Angyala előtt és imádkozzatok az Élő Istenhez, hogy bocsássa meg régi bűneiteket; és imádkozzatok a Víz Angyalához, hogy szabadítsa meg testeteket minden tisztátalanságtól és betegségtől. Majd folyassátok ki a vizet testetekből, hogy magával vigye belőletek a sátán összes tisztátalanságát és bűzös dolgait. És majd meglátjátok saját szemetekkel és szagoljátok saját orrotokkal mindazt a förtelmességet és tisztátalanságot, ami beszennyezte testetek templomát; sőt mindazon bűnöket is, amelyek testetekben lakoztak, gyötörve benneteket mindenféle szenvedéssel."

A böjt és beöntések eredménye: 

"Amikor pedig már minden bűn és tisztátalanság eltávozott testetekből, véretek olyan tisztává válik, mint Föld Anyánk vére, mint a folyó napfényben játszadozó habjai. És leheletetek olyan üdévé válik, mint az illatos virágok lehelete; húsotok olyan tiszta lesz, mint a fák levelei között pirosló gyümölcsök húsa, szemetek világa olyan tiszta és csillogó lesz, mint a kék égen fénylő Nap ragyogása. "

És most nézzünk meg egy gyógyreakciót Esszénus módra:

"Számos tisztátalan és beteg követte Jézus szavait. Felkeresték a csörgedező patakokat, ledobálták saruikat és ruhájukat, böjtöltek, és átadták testüket a Levegő, a Víz és a Nap Angyalainak. És a Föld Anya angyalai átölelték őket, megszállván kívül és belül az ő testüket. És mindegyikük látta, hogy az összes gonosz ördög, a bűn és a tisztátalanság sietve távozik belőlük. Némelyikük lehelete olyan bűzössé vált, mint a belekből távozó ürülék. Másoknak a nyáluk eredt meg, bűzös és tisztátalan hányadék jött fel az ő belsejükből, és mind ezen tisztátalanságok csurogtak a szájukból, némelyeknek az orrukon, másoknak szemeiken és füleiken keresztül. És sokuknak undorító és förtelmes szagú volt a verejtéke, amely egész testükön gyöngyözött. Míg mások végtagján nagy gyulladt kelvények fakadtak fel, amikből bűzös tisztátalanságok folytak. Sokuknak testéből bőségesen távozott a vizelet, míg másoknak a vizelete elapadt és olyan sűrűvé vált, mint a méhek méze. Másoknál pedig vörössé, vagy feketévé változott, olyanná lett, mint a folyami homok. Többeknek bűzös gázok törtek fel az ő beleikből, ami olyan volt, mint az ördög lehelete. És a bűz már olyan erős volt, hogy senki sem tudta elviselni.
De amikor megkeresztelkedtek, a Víz Angyala behatolt testükbe, és kimosta belőlük múlt bűneik minden ocsmányságát és förtelmét. A hegyi gyorsfolyású patakokhoz hasonlóan sodorta ki testükből a kemény és folyékony utálatosságok sokaságát. És a föld, ahova az ő beleiknek folyása ömlött olyan szennyezetté vált, a bűz olyan erős lett, hogy senki nem volt képes ott maradni. Az ördögök is elhagyták beleiket rengeteg nyüzsgő féreg formájában, amik tehetetlen dühvel vonaglottak a belekből kiömlő mocsok pocsolyáiban, miután a Víz Angyala kiűzte őket az Emberek Fiainak beléből."

A böjt hét napig tartott, majd a betegek megkérdezték  Jézust, mit tegyenek, hogy egészségesek maradjanak.

"Mert bizony mondom néktek, hogy aki öl az önmagát öli meg, és aki a leölt állatok húsát eszi, az a halál testéből étkezik. Mert azok vérének minden cseppje méreggé válik az ő vérében, lehelete bűzli az ő leheletében; húsa gennyes daganattá válik az ő húsában; csontja krétaporrá málik az ő csontjában, belei rothadnak az ő belében."

"Íme, nektek adok minden maghozó növényt a Föld színén és minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van. Ez legyen a ti eledeletek. És minden földi állatnak, az ég minden madarának, és mindennek, ami mozog a földön, akikben az élet lehelete találtatik, a Föld összes zöld füveit adom táplálékul. Valamint minden mozgó és élő állatnak a teje is lehet néktek az eledeletek. - Amint a zöld növényt adtam nekik, úgy adom az ő tejüket nektek. De a húst, és az állatokat éltető vért ne egyétek!"

Jézus a nyers koszt-diéta híve volt: 

"De én azt mondom néktek, sem embert, sem állatot, de még a táplálékot sem, amit magatokhoz vesztek ne öljétek meg. Mert, ha élő táplálékot esztek, az élővé tesz benneteket, de ha megölitek a táplálékotokat, akkor a halott étel is megöl titeket. Mert Élet csak életből származhat, a halálból pedig mindig halál. Ezért ne egyetek semmit, amit a tűz, a fagy vagy a víz elpusztított. Mert az égetett, fagyott és rothadt eledel, égetni, fagyasztani és rothasztani fogja testeteket is. Ne főzzétek, és ne keverjétek össze-vissza egyik ételt a másikkal, nehogy beleitek gőzölgő mocsárrá változzanak."

Mérsékletességre is intett:

"És ha azt akarjátok, hogy az Isten angyalai örvendezzenek testetekben, és a sátán messze elkerüljön benneteket, akkor naponta csak egyszer üljetek az Isten asztalához."

És konkrét táplálkozási tippeket is adott:

"Május hónaptól kezdve az árpát egyétek, júniustól a búzát, amely a legtökéletesebb az összes maghozó füvek közül. Ebből legyen a ti mindennapi kenyeretek, hogy a Mennyei Atya megtartsa a ti testeteket. Júliustól egyétek a savanyú szőlőt, hogy testetek megtisztulhasson, és a sátán eltávozhasson belőle. Augusztus hónapjában gyűjtsétek be a szőlőt, hogy annak nedve szolgáljon nektek italként. Szeptember havában szüreteljétek le a Nap Angyalai által megédesített szőlőt, hogy gyarapítsa a ti testeteket, hogy a Mennyei Atya angyalai lakozzék bennük. A zamatos fügét október és november hónapokban egyétek, a maradékot pedig hadd aszalja meg számotokra a Nap Angyala. És egyétek azt mandulával azon hónapokban, amikor a fák nem hoznak gyümölcsöt. Decemberben egyétek az eső után növekvő füveket, hogy véretek megtisztulhasson a ti bűneitektől. És még ugyan ebben a hónapban kezdjétek inni állataitok tejét, mert azért adta Isten a mezők növényeit az összes tejadó állatnak, hogy azok tejükkel táplálhassák az Embert."

Ezek voltak az elsődleges törvények, először a Föld Anyához kell visszatérnünk, és ezeket a törvényeket betartanunk, és aztán tudunk megvilágosodni.

Hát.....ezek után nem is kétség, hogy az igazi gyógyulás nem tablettákban, és infúziókban rejlik, és erre az emberek már több ezer éve rájöttek, de egyszerűbb gyorsan bekapni valamit, és rohanni tovább, mint ténylegesen tenni magunkért valamit. Erre sajnos nagyon kevesen képesek.

Legyetek jók,
Annao






2013. december 3., kedd

Kiegészítők a Gerson terápiában

A Gerson terápiában a beteg naponta több kilónyi zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, lé-vagy természetes formájában. Ahhoz, hogy ez a rengeteg tápanyag optimálisan tudjon hasznosulni, szükség van némi segítségre a szervezetnek. Ezért a terápiában emésztőenzimeket és más kiegészítőket használnak. Lássuk, melyek ezek.

- kálium keverék: Dr. Gerson szerint minden krónikus betegség alapja, hogy a sejtek káliumot veszítenek, melynek a helyére behatol a nátrium. A sejt megszívja magát vízzel, és anyagcseréje elégtelen lesz. A terápia igyekszik a szervezet nátrium-kálium egyensúlyának a visszaállítására, egyrészt a só teljes kiiktatásával, káliumban gazdag étrenddel, kiegészítésként a levekbe kálium oldattal.

- Thyroid és Lugol oldat: az anyagcserét serkentik, a pajzsmirigy működését. A pajzsmirigy képes a testhőmérsékletet emelni, így az immunrendszert aktivizálni.

- niacin: javítja a vérkeringést a hajszálerekben, így oxigénben és tápanyagokban dús vér könnyebben jut el a szövetekhez.

- májkapszulák: a beteg mája károsodott, maximális segítségre van szüksége, hogy el tudja látni feladatát. Ha éppen kapható, akkor máj injekciót is használnak.

- pancreatin: hasnyálmirigy enzimek, melyek fontos szerepet játszanak a tumor megemésztésében.

- acidol- pepsin: gyomorsav és pepszin keveréke, mely segíti az emésztést. Gyomorproblémák(reflux, gyulladás) esetén nem ajánlott szedni.

- coenzym Q10: a terápiában már nem használatos nyers májlé tápanyagait pótolja.

- lenmagolaj: különösen gazdag Omega 3 zsírsavakban, a beteg az ebédhez és a vacsorához fogyaszt belőle egy-egy evőkanállal.

- probiotikumok: manapság már mindenki tudja, hogy érdemes rendben tartani a bélflóránkat.

Ezen kívül használhatók még:
-zabnyák: gyomorvédő hatású.
-hidrogén peroxidos bedörzsölés: oxigént juttat a testbe, mely segíti a tumor zsugorodását.
-la pacho tea: sok betegnek javítja a közérzetét, stimulálja az immunrendszert.
-kiegészítő terápiák: akupunktúra, masszázs, jóga, reflexológia, reiki

A teljesség igénye nélkül :)

2013. november 28., csütörtök

Gerson klub

Múlt héten Gerson klubbon vettem részt az Egészségforrás alapítványnál, és találkoztam Beata Bishoppal :)


Beata egy igazi Angol Lady, kedves, közvetlen, nagyon magabiztos, és szellemileg szerintem bőven túlszárnyalja az életkorát.
A klub Beata rövid beszámolójával kezdődött, hogy törekvései éppen hol tartanak a nagyvilágban. Sajnos ezt a terápiát még mindig nem ismerik el, sőt már már szinte bűnnek számít bárhol említeni, nem sok orvos van, aki hajlandó megismerkedni vele.
Ezután régi gyógyult Gersonosok beszámolóját hallhattuk. Volt egy nő, aki végigcsinálta a két évet, eltelt egy pár év, ismét beteg lett, újra lenyomta a két év terápiát, és ismét meggyógyult. Egy másik nő története nagyon meghatott. Ő a kisfiáról beszélt, aki 7 évesen lett beteg, és az anyukája elmesélte, milyen hősiesen csinálta a terápiát a kicsi, sokkal fegyelmezettebben, mint bármelyik felnőtt. Elsírtam magam, mert belegondoltam, mi lenne, ha az én kisfiamnak kellene ezt végigcsinálni.....
Ezután ott maradtunk Budapesten, hogy férjem el tudjon menni szombaton a bio piacra, és megismerje a termelőket, hogy tudja, kihez kell fordulni, ha nem kapható egy-egy alapanyag. Így úgy néz ki, hogy télen is fogunk kapni mindent, ami szükséges.
Sajnos magánéleti gondok nehezítik a mindennapjaimat, nem tudom, hogy ez milyen hatással lesz a gyógyulásomra. Valószínű, hogy nem jó :(
De szüleim támogatása, és a gyerekek segítenek benne, hogy kitartsak, és a terápiát ne hagyjam abba. Sőt azt hiszem más fajta életformát most nem is tudnék csinálni. Budapesten kóstoltam pár tiltott dolgot, és nem is estek olyan jól. Talán csak a szemem kívánja.

Elkezdtem kipróbálni a Gerson könyvben található recepteket, hogy ne csak mindig héjában sült krumplit egyek. Tegnap krumplisalátát készítettem. A krumplit ugyanúgy kell előkészíteni, mint a hagyományos salátához. Az öntethez lenmagolajat, almaecetet, mézet, apróra vágott újhagymát és zellerlevelet használtam. Eddigi megszokott unalmas ízekhez képest nagyon finom lett :). A karfiolt hozzá pedig most sütőben készítettem el. Jénai tálba tettem a rózsáira szedett karfiolt, és kevés vízzel sütöttem, kicsit ropogósra hagytam. Közben kevés vízzel répát pároltam, mikor megfőtt, összeturmixoltam kicsi lenmagolajjal és joghurttal. Ezt a szószt ráöntöttem a karfiolra, és pár percig még melegítettem a sütőben.

Ez lesz a mai ebédem.
Jó étvágyat nektek is!

2013. november 12., kedd

Az elmúlt hónap

Sziasztok!

Ahhoz képest, milyen jól beindult ez a blog az elején, most egy kicsit lecsendesültem. Meg is mutatom nektek, miért:


Igen, most már négyen vagyunk, így a terápia mellett lényegesen kevesebb időm és energiám jut erre a blogra. De nem fogom abba hagyni, ígérem nektek!

Kezdem is akkor élménybeszámolóval. A terápia baromi nehéz. Talán nem is a lékészítés, beöntések, hanem a monotonitás. Hogy minden nap ugyanarról szól. Reggelizés, beöntés, ellátom a kislányomat, zöld lé, alma-répa-lé.....és így tovább. Délután hazajön az oviból kisfiam is, aki egy kissé féltékeny újdonsült hugicájára, így most duplán nehéz vele, mert a nap végére nem biztos, hogy marad annyi energiám rá, amennyit ő szeretne.
Az az igazság, hogy volt egy segítőm, aki délelőtt csinálta nekem a leveket, és készítette az ételeket, így nekem csak babáznom kellett. De sajnos kényelmetlenül éreztem magam, hogy mindig van itt egy kívülálló a házban, ezért úgy döntöttünk, elosztjuk a feladatokat a családban, és megoldjuk külső segítség nélkül. Ha olvasol, kedves volt segítőm, sajnálom, hogy így alakult, jól végezted a munkádat.
Apukám hajnalban szokott kelni, és mindent előkészít számomra a levekhez. A zöldségeket, gyümölcsöket megmossa, megszárítja, és dobozokba adagolja, hogy nekem csak ki kelljen vennem a hűtőből, és nyomni a gépbe egyenesen. Anyukám megfőzi a reggeli zabkását, a Hippokratész levest, és megpárolja a zöldségeket.Miután hazaérnek munkából, mindent ők végeznek. A férjem a beszerző, ő vásárol meg mindent, amire szükségem van, esténként segít a beöntéshez előkészülni, és összepakolni, hétvégén, és amikor itthon van, ő készíti a leveket.

Jelentem, végre kiürült belőlem a Glivec. Ezt onnan vettem észre, hogy megint előjöttek a mellékhatásai: nem tudtam aludni, az arcom megint kiütéses lett, rossz volt a közérzetem, a testsúlyom is nőtt 1 kg-ot(amiről azt hittem először, hogy hízás, de nem az volt). Ezek a tünetek kb. másfél hétig tartottak, aztán egyik nap rengeteget pisiltem(az az 1 kiló volt), az arcom letisztult, és az alvás is nagyjából helyre jött.

Hihetetlen, hogy a felszabaduló méreganyagok milyen depressziót tudnak okozni, és milyen sötét gondolatokat. Olvastam a könyvben erről, így fel voltam rá készülve, de nem így képzeltem el. Ez is bizonyíték számomra a test és lélek elválaszthatatlanságáról. Amikor túl vagyok egy-egy ilyen krízisen, olyan könnyűnek érzem magam, nehéz elmagyarázni, olyan megkönnyebbült érzés.

Nemsokára lesz vérvételem, aztán jelentkezek a Gerson központba kontrollra. Valószínű áttérünk a 10 leves verzióra.

Szép napot nektek, nemsokára írok.
Annao

2013. november 11., hétfő

Tévhitek a rákgyógyításról

Nézzétek csak, milyen cikket találtam ma egy közösségi portálon megosztva:

5 hazugság a rákgyógyításról

Sajnos hasonló véleményen vagyok, mint a cikk írója.
Feltehetitek a kérdést? Hogyan jutottunk ide? Az orvosok miért nem gyógyítanak? Miért érdekük, hogy egyre betegebbek legyünk, és egyre több gyógyszert szedjünk? Lehet ezeket egyáltalán gyógyszernek nevezni? Inkább csak mérgek, amik lehet, hogy a tüneteket elnyomják, de csak még betegebbek leszünk tőlük.
Az egész ott kezdődött, amikor a huszadik század elején központosították az orvosképzést. Előtte kisebb orvosi egyetemek működtek, és az orvosok nagy része alternatív gyógymódokat is használt. A központosítás után az egyetlen elfogadható kezelési mód a gyógyszerezés lett, így tört hatalomra a gyógyszeripar. A gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy meggyógyuljunk, hiszen akkor nem lenne több bevételi forrásuk. Rengeteg pénz forog ebben, az orvosok csak bábok
Miért megy mégis olyan sok ember azonnal orvoshoz, és fogadja el a hagyományos kezeléseket? A félelem miatt. Az embereket mindig is félemlítették valamilyen láthatatlan ellenséggel, ördögökkel, démonokkal. Most is van láthatatlan ellenség, a vírusok, baktériumok, betegségek. Pedig nem ők az igazi ellenség. A betegség egy áldás számunkra, mely jelzi, hogy valami nincs rendben, valamin változtatunk kell. Sajnos igazi változásra kevés ember hajlandó. Egyszerűbb tablettákat bekapkodni, és élni tovább ugyanazt az életet, mint addig.

Ébredjünk már fel, és lássuk meg a valóságot! Egy illúzió világban élünk, ahol minden csak a pénzről szól. Sajnos a sorsod alakulása senkinek nem fontos, csak Neked, és hozzátartozóidnak. De a kormánynak, a gyógyszeriparnak, az orvosoknak nem....

Most nem csupán saját gondolataimat írtam, hanem loptam egy videóból. Megtaláljátok, ha kíváncsiak vagytok rá a videó megosztó portálon, a címe: A doktornő, aki meglátta a valóságot.

2013. október 25., péntek

Napi programom és csalások

Szerintem nincs olyan ember a világon, aki ha egy ilyen szigorú programot kell követnie, ne csaljon egy kicsit (elnézést, ha mégis van ilyen). Még Beata Bishop is csalt, mert nem kelt fel hajnali 6 órakor beöntést csinálni, hanem csak 7 órakor, és szemöldökceruzát is használt, holott tiltott minden kozmetikum.
Szerintem a Gerson terápia azért ennyire szigorú, mert biztosra próbál menni. Ha az ember elkezd a terápiában csalni, akkor ezek a csalások egyre sűrűbben fordulnak majd elő, és végül a terápia hatástalan lesz. Szerintem azért nem ennyire fekete-fehér minden. Pl. ha egy lé 10:00-ra van előírva, és a beteg 10:05-kor préseli ki, még nem fog összedőlni a világ. Ilyen apróságok egészen biztosan nem hátráltatják a gyógyulást. ha viszont kihagyunk leveket, vagy beöntést, vagy itt-ott megeszünk egy szalámis szendvicset, vagy megsózzuk az ételt, az tényleg kudarcot hozhat.

Itt a saját csalásaimat írtam le, de töröltem, mivel kaptam egy visszajelzést egy ismerősömtől, hogy nem helyesli őket az én állapotomban. Talán úgy tűnhetett, hogy nem veszem komolyan a terápiát, és nem szeretném ezt sugallni, sem negatív példát állítani mások felé. Az előírt ételeket, leveket, kiegészítőket maradéktalanul elfogyasztom, a beöntéseket elvégzem.

A napi programom egyébként a következő:
8:00        reggeli(zabpehely, gyümölcsök) narancslé, tabletták: nutrazime, pancreatin, Q10, niacin
9:00        zöld lé, kávébeöntés
9:30        B12 oldatból 1 csepp, gyümölcstál
10:00      répa-alma lé
11:00      salátatál, 2 májkapszula
12:00      zöld lé
13:00       ebéd: hippokratész leves, burgonya, párolt zöldségek, tabletták: nutrazime, pancreatin, niacin, biocult
15:00        répa lé, 2 májkapszula
16:00         2 májkapszula
17:00        répa-alma lé, salátatál
18:00        zöld lé
19:00        vacsora: ugyanaz, mint ebédre
20:00        kávébeöntés

A tablettákat majd leírom (tudom már ígértem), hogy melyik mire való. Láthatjátok, hogy nem éhezem :), bár délután szoktam éhes lenni, olyankor gyümölcsöt eszek, főleg banánt.

Apropó, ugye jógáztatok? 

2013. október 23., szerda

Stressz és jóga

Fogadjátok szeretettel egy kedves barátnőm gondolatait a stresszről:

"Stresszkezelés: Hallottál már arról, hogy stressz? Másról sem hallasz? Érint téged? Kit nem? Na de tudod -e kezelni? Betegségeid magas százaléka-ha nem az egész-akkor kap szabad utat a testben, amikor a környezet hatásaival szemben védtelen vagy, kiszolgáltatott, azaz belső erőd kisebb, mint a külső. A betegség előbb mindig lelki síkon jelentkezik, csak később tevődik át a testre. A bajok forrása a külső hatásokkal szemben való gyengeség. Egyszerű a választás meg kell erősödni. Jó vicc-mondod és nagyot sóhajtasz-azt hogyan kell? A stressz önmagában nem egy kártékony valami, mert az csak úgy van. Nem is jó, nem is rossz- attól függ, hogyan kezeled. Az öröm lehet éppen olyan magas faktorszámú stressztermelő tényező, mint a bosszúság, a méreg, a harag.Attól függően, milyen módon alkalmazkodsz a külső hatásokhoz. Van, hogy az örömteli események, a kellemes dolgok is borzasztó izgatottságot eredményeznek, amit nem tudsz sem takargatni, sem kezelni, ezért eluralkodnak rajtad , és hasonló tüneteket eredményeznek, mint az ellenkezője. Nem beszéltünk a váratlan rossz hírekről sem, bosszúságról, tragikus eseményekről, amik valóban hirtelen szakadnak a nyakadba, és nemcsak feldolgozni, de felfogni is nehezen bírod. Van azonban még egy helyzet, ami ennél is gyilkosabb: a lassú, időtlen stressz. Aminek van talán eleje, de hogy vége is lesz-e..?
Az első helyzet a hirtelen lecsapó stressz helyzetre. AZ ami gyorsan jön és gyorsan múlik. Mi a jó hozzáállás?-ezen gondolkodsz. A hirtelen stresszben fontosa gyors reagálás, ez az életben maradás feltétele , olyan képesség ami megvéd a hirtelen haláltól. Gyorsan menekülni, vagy gyorsan visszavágni, de semmiképen se benne maradni. A stressz ebben a helyzetben szó szerint életmentő. Pontosabban nem a stressz hanem a rá adott válaszreakció.
A második helyzet az átmeneti stressz helyzete, amikor tudod hogy nem fog sokáig tartani, azonban benne lenni így sem problémamentes. Menekülj!! De mi van ha erre nincs módod és el kell viselned? Éld meg az elfogadást és erősítsd meg magad. Számtalan napi szituáció okoz ilyen rossz érzést, amit kénytelen-kelletlen át kell élned, pedig kiráz tőle a hideg.
A kulcsszó, az alkalmazkodás. A megoldáskeresés, hiszen a stressz a mindennapos vendég az életünkben, de kell a mozgás és kell a lendület is.
Ha nem alkalmazkodsz, a rád ható energia átjár és megesz.

Megoldás: 1. A fizikai állapot javítása testedzéssel, a felvett élelmiszerrel, a helyes légzéssel, és a káros szokások megszüntetésével.
2. Az életenergia szintjének növelése a mindennapi örömökről, a természet csodáiról, a család melegségéről és a barátokról beszélek. Cél, hogy ne merülj le nagyon gyorsan, képes legyél a hosszú védekezésre, és a megmentő feloldásra. Hogy soha ne add fel!"


Ugye, milyen jó kis összefoglalás? Örülök neki, hogy egyre elterjedtebb, és elfogadottabb, hogy a betegségeknek igenis van lelki háttere, és ha valaki beteg, a lélekkel is foglalkozni kell. Bár Gersonosok szerint a stressz is igazából a májat gyengíti, mivel a stresszhormonokat a májnak kell lebontani. Ebből következik az, hogy akinek egészséges a mája, a stressz sem tudja megbetegíteni. Látok benne némi igazságot, de minden folyamatot ennyire átváltani testi szintre még számomra nem teljesen elfogadható.
A testmozgás már régóta meghatározó az életemben. Eleinte természetesen én is azért kezdtem mozogni, hogy szebb alakom legyen tőle. Aztán megszerettem. Nehezen tudok relaxálni, és úgy igazán elengedni magam, nekem a mozgás ebben segít. Edzettem nem is olyan rég elég keményen, intervall és súlyzós edzések. Most visszagondolva már feleslegesnek tartom az ilyen intenzív edzést, mert egy ponton túl csak kizsigereljük vele a testünket, ahelyett, hogy feltöltenénk. Megtaláltam a számomra legideálisabb testmozgást, amitől szintúgy feszes lesz a testem, de közben megnyugtat, feltölt, és inkább kapom tőle az energiát, nem pedig elveszi tőlem. Igen, ez a jóga.

A hatha jógának, amit manapság legtöbben ismernek, a testgyakorláson keresztül célja elérni a teljes relaxációt. Merthogy ez az igazi célja a jógának, a magunkba fordulás, mély relaxáció elérése, ahol természetfeletti dolgokat tapasztalhatunk meg. Több jóga irányzat egyáltalán nem használ testgyakorlást az ellazulás elérésére, sőt haszontalannak is tartják az időt ilyesmire pazarolni. A jóga igazából egy tudomány, ami egy módosult tudatállapot elérését tanítja, a test csak egy burok a lélek körül, és állítólag fel lehet emelkedni egy magasabb tudat állapotba, ahol nincs is többé szükség a testre.
A hatha jóga tehát a legelterjedtebb, a mai rohanó világban talán az emberek ezzel tudnak legjobban azonosulni, hiszen adva vannak a gyakorlatok, csak követni kell őket, mint egy aerobic órán. Az az igazság, hogy nekem is ezt a legkönnyebb követnem, és nem is erőltetem magamra a céltalan relaxációt, mert a mozgás során el tudom azt érni. Ezek a gyakorlatok bárki számára hozzáférhetők, az interneten rengeteg leírás, és videó van. Én is csak egyszerűen torna videókra tornázom, amikor valami könnyebbre vágyom, akkor Wai Lana-t veszem elő, ha jobb erőben vagyok, akkor dinamikus jógát végzek. 


Az egyik kedvencem, a Napüdvözlet. A test minden porcikáját átmozgatja, és harmonizálja az egész test működését. Erősít, és rugalmas is leszel tőle. Jó edzést :)

Annao

2013. október 20., vasárnap

Visszaeséstől való félelem

Nagyon sok daganatos beteg meggyógyul hagyományos kezeléssel (műtét, kemoterápia, sugárzás).
Ilyenkor vetődik fel a kérdés, mi lesz, ha a daganat újra kialakul? A legtöbb ember ilyenkor alternatív módszerek után kutat még akkor is, ha addig nem hitt ezekben. A félelem sokszor nagyon erős, így sok kuruzsló gazdagodhat meg, mert a betegek hiszékenyek, beszednek mindenfélét. A másik véglet, amikor gyógyulás után teljesen elbízzák magukat, megkönnyebbülnek, és nem foglalkoznak többet a problémával.

Nos, szerintem egyik megoldás sem jó. Sajnos azt kell írnom, hogy műtéttel, hagyományos kezelésekkel nem lehet végleges gyógyulást elérni. Pedig nincs rosszindulatú elváltozás a testben, akkor a beteg meggyógyult, nem? Nem! A teste, immunrendszere ugyanúgy gyenge, mérgezett maradt, műtéttel, kezelésekkel csak időt nyert. A betegség mindig egy jelzés arra, hogy valamin változtatni kell, ha pedig ez nem történik meg, minden feltétel továbbra is adott a betegség létrejöttére. Ami létre is fog jönni újra. Lehet, hogy csak 20 éve múlva, de az is lehet, hogy csak 1 év múlva.

Azt tudom tanácsolni minden daganatos betegnek, és remélem ez az üzenet sokakhoz eljut, hogy ha gyógyultnak nyilvánítják az orvosok, akkor is változtassanak valamin. Lehet, hogy csak a lelküket kell rendbe szedni, az is lehet, hogy elég egy kímélő vegetariánus étrendet tartani. Ezt én nem tudhatom, minden ember más, ki kell tapasztalni, hogy kinek mi válik be. Mindenesetre soha ne higgyünk rögtön az első embernek(pl. természetgyógyásznak) aki utunkba akad, mindig hallhassunk meg több véleményt, és csak azután döntsünk arról, számunkra mi lenne a legjobb. A deutérium csökkentett víztől mindenkit óva intek, személyes tapasztalatom sem jó vele, és ismerős daganatos betegeknél sem vált be sajnos. Sajnos, mert milyen jó is lenne, ha ilyen egyszerű lenne a gyógyulás. A Culevitet nem bírta sokáig a gyomrom, így annak a hatékonyságáról nem tudok beszámolni, biztos van, akinek használ, de inkább csak kemo mellé kiegészítésnek tudnám elképzelni, ugyanúgy, mint az Avemar-t. Ez utóbbi viszont hagyományos kezelés mellé kiegészítésnek tényleg jó, nekem jobb volt a közérzetem, amikor szedtem. A Biobran jó immunerősítő, ezt talán tudom ajánlani, én nem sokáig szedtem, mert elkezdtem a Gerson-t. Ittam még Aloe Verát, ami a gyomromnak jó volt, ezen kívül szerintem mást nem tud. Varga gombákat is szedtem, a gyomrom szintúgy nem bírta, egy ismerősöm jó eredményt ért el vele kezelés mellett, emelte a fehérvérsejt számot.

Hát.....így felsorolva tényleg sok mindent kipróbáltam.Valahogy egyik sem volt az igazi. Most, hogy a Gerson módszert megismertem, és hatásait magamon tapasztalom, nem is tudnék abban sosem hinni már, hogy pirulák, meg ilyen-olyan vizek fogják megoldani a problémámat. Csakis én magam tudom megoldani azzal, ha változtatok. A lelkünket rendbe kell tenni, és az immunrendszer és gyönyörűen helyreáll, ha igazi méregmentes, tápanyagdús táplálékkal látjuk el.

Olvastam egy szlovák nő blogját, aki végstádiumú beteg volt, az orvosok lemondtak róla. Úgy gyógyult meg, hogy egy hónapig csak nyers gyümölcsöt evett, aztán pedig zöldségeket, burgonyát, rizst, és hasonlókat. Egy ilyen egyszerű kúrával is képes volt a teste meggyógyítani önmagát, visszafordítani azt, amiről az orvosok azt hitték, hogy nem lehet. Egyszerűen nem mérgezte és terhelte tovább a testét, így az elkezdett működni, és gyógyítani.

Összegzés: a félelem helyett vegyük a kezünkbe saját sorsunkat, ne csodaszerektől várjuk a gyógyulást. Testünk képes az öngyógyításra, de ahhoz változtassunk. Tudom, nagy szavak ezek, de ha én a műtétem után találkoztam volna egy ilyen szemléletmóddal, talán elég lett volna egy kis változás is, és most nem kellene ilyen drasztikusan csinálnom.

Szeretettel: Annao

2013. október 15., kedd

Túl az első gyógyreakción

Sziasztok!

Tudom, régen írtam, de nagyon sűrű volt a programom. A terápia elkezdődött múlt hét szerdán napi 7 lével és 2 beöntéssel, valamint a kiegészítőkkel. Ez a doktornő javaslata volt, én 10 lével szerettem volna indulni, de nem bánom, hogy így alakult, mert így is nagyon megterhelő.
Az első napon nem volt különösebb problémám, a közérzetem jó volt, az ételeket és a leveket jó étvággyal fogyasztottam. Aztán másnap a reggeli beöntés után már nem éreztem jól magam. A leveket alig bírtam lenyelni, az ebéd sem nagyon ment. Estére nagyon gyenge lettem, fájt a fejem, rossz volt a közérzetem. Csak feküdni bírtam. És ez folytatódott tegnap reggelig kisebb megszakításokkal, közben be is lázasodtam. Mit ne mondjak, nagyon embert próbáló volt. A beöntés nehezen ment, puffadtam, és görcsöltem. Közben sokszor dühös is voltam, és sokat sírtam csak úgy ok nélkül. Lepedékes nyelv, izzadás....szóval lényegében minden méregtelenítési tünetet produkáltam.
Mindezek ellenére a gyógyreakciónak örülni kell, ez azt jelenti, hogy a szervezet beindult, elkezdte a gyógyítási folyamatot. A mérgek kiürülnek, az immunrendszer aktivizálódik.

Voltunk egyébként Budapesten a Gerson tanfolyamon, ahol sok mindent már ismerős volt, de sok újat is tudtak még mindig mondani. Pl. kaptunk pontos receptet a zöld léhez, amit addig csak találgattunk, hogy melyik fajta salátából mennyit tegyünk bele. Részletesen elmagyarázta a doktornő a nátrium-kálium szerepét a gyógyulásban, teljesen érthető volt, és logikus. Röviden annyi, hogy normális esetben a nátriumnak a sejten kívül kell lennie a sejtközi térben. Bármilyen külső behatásra, ha ez a nátrium bekerül a sejtbe, kiszorítja onnan a káliumot, és a sejt elkezd vízzel megtelni. Amikor bárhol árvíz van, gondoljunk csak bele, milyen rosszul működik minden, leáll a termelés, nincs takarítás, minden ott áll a szutyokban, és rothad. A sejtben ugyanúgy romlik az energia termelés, és nem tudja a salakanyagokat hatékonyan kiválasztani. A terápia célja, hogy a felhalmozódott mérgeket a test végre kiürítse magából, közben pedig ellássa könnyen hasznosuló tápanyagokkal, hogy visszaálljon a megfelelő energia termelés. Ezt segítik a kiegészítő tabletták is, amikről majd később fogok egy külön bejegyzést írni, de köztük van pl. a niacin, ami vérbőséget okoz a hajszálerekben, így elősegíti, hogy a tápanyagok könnyebben eljussanak a sejtekhez.

A doktornő megemlítette, hogy a terápiának sajnos rossz híre van. Ugyanis sokan összetévesztik a léböjtkúrával, holott itt egyáltalán nem erről van szó. Megvan a napi 3 főétkezés, a levek csak plusz tápanyagbevitelt jelentenek. Sokan vannak, akik megisznak 1 répalevet, vagy bolti dobozos leveket isznak, és hangoztatják, hogy ők gersonosok, aztán, ha nem gyógyulnak meg, a terápiát hibáztatják. Nagyon fontos, hogy a terápiát nem szabad lazán venni, felhigítani, mert minden egyes részének meg van a miértje, és csak együtt működik. Azért is lenne nehezen vizsgálható, hogy mennyire eredményes a módszer, mert nem lehet ellenőrizni, hogy ha a beteg hazamegy otthonába, tényleg betart-e minden egyes szabályt.

Remélem, hogy én mindent jól csinálok, bár a gyógyreakció arról tanúskodik, hogy igen :) Hamarosan írok tehát a kiegészítőkről, addig is kapcsolódjatok ki egy kis jógával, és ne egyetek sót, meg műkajákat :)

szeretettel: Annao

2013. szeptember 23., hétfő

Lelki változások 4

Utánaolvastam, hogy honnan ered a rák kifejezés a betegségre vonatkozóan.
Hippokratész a jóindulatú tumorokat onkosznak nevezte, ami duzzanatot jelent, a rosszindulatú tumorokat karcinosznak, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal.
Személy szerint én nem kedvelem azt a kifejezést, hogy valaki "rákos". Ez annyira kiközösítő, megkülönböztető elnevezés. A "daganatos beteg" elnevezés jobban tetszik, de ugye nem minden rosszindulatú elváltozás képez daganatot, ilyenkor szerintem jobb konkrétan a betegség nevét mondani, pl. "leukémiás vagyok".  Szerintem a betegnek is könnyebb így kimondania, és azonosulnia vele.

Ha már megemlítettem a rosszindulatú elváltozásokat, írok egy kicsit erről is. Ugye azokat a daganatokat szokták rosszindulatúnak nevezni, melyek áttéteket képeznek a test más részeibe. Maga a kifejezés viszont nem túl helytálló. Ugyanis a daganatos sejteknek semmilyen indulatuk, szándékuk nincs, így jó vagy rossz sem. Csupán hibásan működnek, szervezetlenek, és a test nem képes helyreigazítani őket. De ha már ennyire játszunk a nyelvi kifejezésekkel..... régebben írtam a rákra hajlamos személyiségről, aki mindenki szerint jó ember, konfliktuskerülő, a haragját magába fojtja. A külvilág számára tehát "jóindulatú". Mi van, ha a "rosszindulatú" daganata ennek a kompenzálása? Az elfojtott rossz indulatnak a megtestesülése. 

Minden daganatos betegnek fontos feladata lenne, hogy megtanulja haragját kifejezni. Ne kelljen testi szinten megjelennie az elfojtott érzelmeknek. Számomra az imagináció ebben nagyon sokat segít. Elképzelem szervezetlen, szabálytalan alakú sejtjeimet, amint dühös, és szomorú arcot öltenek. Majd a dühös sejtek kiabálnak, a szomorúak sírnak. Ezután átváltoznak normális sejtekké, és így visszaállnak a természetes születés-meghalás körforgásba(arra gondolok, hogy sejtjeink állandóan cserélődnek), és elpusztulnak békésen, így a fehérvérsejtek gond nélkül meg tudják "enni" őket. Ezt az imaginációt a daganat eltüntetésére találtam ki magam számára, de észrevehetően sokat változtam lelkileg is, és nem tudatosan. Ha olyan helyzetben vagyok, többször ki tudom adni a haragomat magamból. És nagyon örülök ennek a változásnak :)

szeretettel: Annao

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Az elmúlt napok a levek készítéséről és a beöntés tanulásáról szóltak.
A répalé 13 perc alatt készül mosogatással együtt. Szerintem ez nem olyan rossz idő.
A beöntéssel már nincsen különösebb problémám. El kell találni a megfelelő beöntési sebességet és a hőfokot. Nem jó, ha túl gyorsan megy be a folyadék, és néha jól esik pár másodperc szünetet tartani, ilyenkor lazítani, mélyeket lélegezni, és elmúlik a székelési inger. A hőfokot nagyon nehéz eltalálni, ehhez majd szereznem kell egy megfelelő hőmérőt, egyszer tudtam csak olyanra eltalálni, ami kellemes érzést okozott, nem égetett és nem is volt hideg.
A tanfolyam október 3-án lesz, addig mindenképp ez a felállás fog folytatódni.
Az étrendben már nem sok kreativitásom van, kb. ezeket az ételeket eszem felváltva főételként: rakott burgonya különféle zöldségekből, lencsefasírt hajdinával, sárgaborsó fasírt barnarizzsel, tk. tészta zöldséges feltéttel, töltött mángold. Ezen kívül minden nap rengeteg gyümölcs, akkor ugye ott vannak a levek, sómentes rozskenyér, zabkása.

Arra buzdítalak titeket, hogy változtassatok! Hagyjátok el a cukrot, használjatok kevesebb sót, ne egyetek konzerveket, zacskós ételeket. Készítsétek magatok, amit esztek. Persze macerásabb, de lehet egyszerre nagyobb adagot készíteni és lefagyasztani. Ja, és minél kevesebb húst, hacsak nem egy biotanyáról szerzitek be. Az idióta divat diétákat, pl. lúgosítást és társait felejtsétek el, csak az a lényeg, hogy legyen tápanyag abban az ételben, amit esztek, és ne legyen telerakva szeméttel.
Sokszor kérdezik a Gerson betegek, hogy a terápia befejeztével vissza lehet-e térni a normális táplálkozásra? De mi a normális: a zacskós, tartósítószeres, ízfokozós, vegyszeres élelmiszer a normális? Ez biztosítja szervezetünknek a helyes működést? Vagy azok a táplálékok, melyek tiszta földben termettek, és feldolgozás nélkül, vagy pici párolással fogyasztjuk őket?
Így leírva nem is tűnik olyan borzasztóan nehéz dolognak :)

Szép napot!
szeretettel: Annao

2013. szeptember 16., hétfő

Gerson terápia elmélet és gyakorlat 2

Remélem ezzel a bejegyzéssel örömet okozok azoknak, akik esetleg gondolkodnak egy ilyen terápián, és kíváncsiak a személyes tapasztalataimra a levekkel, étkezéssel, beöntéssel kapcsolatban.

Kezdeném ott, hogy pénteken megjártuk Budapestet, és egy elismert onkológusnőtől megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogy számomra tényleg előbbre való lesz ez a terápia a hagyományos kezeléssel szemben. Amíg a kiegészítők nincsenek meg, és nem vettem részt a tanfolyamon, igyak napi 3 levet és csináljak egy beöntést. Ez az instrukció :). Pénteken meg is vettük az előre megrendelt Champion 2000 gépet, ami darálni fogja a gyümölcsöt és zöldséget. Szombati napunkon pedig ellátogattunk egy bio-termelőhöz, és megvásároltuk az egy hétre szükséges mennyiségeket. Majd beöntéshez való készülék után kutattunk, és találtunk is, a Dm-ben pedig vásároltunk bio-kávét.

A levekről: a sárgarépa és a répa-alma levek nagyon finomak! Tegnap kisfiam is kapott belőlük, amikor én ittam, és neki is nagyon ízlenek. A zöld lé is egész iható, aki bírja a gyógyteákat, nem okozna neki gondot ennek a megivása sem. A zöld lé összetevői: római saláta, piros levelű saláta, vörös káposzta, endívia, mángold, céklalevél, vízitorma(ez utóbbit sajnos nem kaptunk) és egy alma. Az elkészítésbe hamar bele lehet jönni. A hozzávalókat csak meg kell mosni, az almát összedarabolni, és a darálóba tenni, ami nagyon szuperül működik, pár másodperc alatt megdarál mindent. A kimeneti cső alá előre odakészítjük a prés kivehető részét, és ráteszünk egy vászondarabot. A pép ami kifolyik, egyenesen erre kerül. Ezután összehajtogatjuk a vászont, és az egészet beletesszük a présbe, innen már csak pár mozdulat, és csorog is a finom lé. Ezután a gépet szétszedjük, folyó víz alatt elöblítjük. A maradék pépet megeszik a kutyák :) Imádják! Azon viccelődtünk, hogy még a végén el fog múlni az öreg kutyánk ízületi gyulladása, és fog még élni vagy 10 évet!

Az étkezésem változatlan, tegnap még a maradék rakott krumplit ettem, és töltött mángoldot, amiben barna rizs, bab, és zöldségek voltak. Ma pedig tésztát fogok főzni valamilyen zöldséges feltéttel.

Most pedig a beöntéses tapasztalatom következik, aki nem bírja az ilyesmit, vagy nem érdekli, az már ne olvassa tovább ezt a bejegyzést.
Szóval 1 liter desztillált vízben főztem 3 evőkanál kávét. Miután kihűlt, leszűrtük egy vászon darabbal, erre majd valami mást kell kitalálni, mert macerás volt. Az elfőtt vízmennyiséget pótoltam. A kávét beleöntöttem a beöntő kancsóba, amihez csatlakozik egy gumicső. A gumicső másik végére illeszthető a végbélbe bevezethető cső, amin van egy elzáró szelep. A Gerson könyv azt írja, hogy 20-25 cm mélyen kell a csövet bevezetni, de ez a cső még 10 cm hosszú sincs. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz.

 Lefeküdtem a fürdőszoba padlójára egy polifomra a jobb oldalamra felhúzott térdekkel. A cső bevezetésével nem volt gond, bár kicsit furcsa érzés, de nem rosszabb mondjuk mint egy végbélkúp felhelyezése. A kancsót kb. fél méter magasan kell elhelyezni, így folyik be belőle a folyadék. Óvatosan és félve kinyitottam a szelepet. Nem éreztem semmi különöset. Kicsit megkönnyebbültem. Majd azt kezdtem el érezni, hogy a fenekemen csorog a kávé, és végül már mindenütt kávés volt alattam. Nem tudtam mit tegyek, behívtam a férjemet, úgyis látott már mindenféle kiszolgáltatott állapotban, ez már nem fog szorozni osztani, gondoltam. Mondta férjem, hogy próbáljam más irányba mozdítani a csövet, igyekeztem is, de továbbra is kifolyt a kávé. Ekkor kitaláltuk, hogy csatlakoztassuk rá azt a csövet, ami hüvelyöblítéshez van, az jóval hosszabb. Meg is tettük. Na innentől kezdve benn maradt a kávé, de szerintem túl gyorsan csorgott be, kb. a fele folyt le, és azt éreztem, mindjárt bekakilok, fogalmam sem volt tudom- e egyáltalán tartani, úgyhogy szinte kiabáltam férjemnek, hogy segítsen elzárni a szelepet, és mára ennyi elég lesz. Nehezen felkeltem a földről, és lezuhanyoztam, mert csupa kávé voltam, férjem addig feltakarította a padlót. Kb. 3-4 percig nem is volt székelési ingerem, de innentől kezdve nagyon ki kellett mennem a wc-re. Még egy kicsit tudtam tartani, majd végre megkönnyebbülhettem. Nem jött ki minden egyszerre, kétszer kellett mennem. Ezután nagyon fáztam, és nem volt jó érzés a hasamban. Pont azt vártam volna, hogy majd kevésbé fogok puffadni, vagy ilyesmi, de pont, hogy nem így történt. A beöntés után 3-4 órával viszont megértettem, hogy mi történt. A koffein ugye kitágította az epevezetéket, és a felgyülemlett méreganyag a májból a vékonybélbe jutott. Ezért mocorgott még a hasam egy ideig, és mikor a wc-n ettől is megszabadultam, elmúlt minden kellemetlen érzés a hasamban.
Ismét érzek egy kis gyengeséget, tehát beindult egy folyamat. El sem tudom képzelni, hogy valaki egyik napról a másikra végezze az intenzív terápiát, napi 13 lével és 5 beöntéssel. Jobb lesz egy így, hogy egy kicsit beletanulok.
Holnap ismét útra kelek, el kell intéznem a szükséges vérvételeket, ami alapján majd beállítják a kiegészítőket, meglátogatom családterapeutámat és fogorvosomat is, tehát ismét nem lesz egy könnyű nap.
Na, megyek azt hiszem lefőzök egy adag kávét, a mai tapasztalatomról is majd beszámolok.

Szép napot!
Szeretettel: Annao

2013. szeptember 12., csütörtök

Gerson terápia elmélet és gyakorlat 1

Sziasztok!

Nagyon sok kérdés van az emberekben, és köztük bennem is ezzel a terápiával kapcsolatban, de a könyvből ezekre választ kaptam. Vegyünk sorba egy pár gyakori kérdést, megpróbálom megválaszolni őket.

- Miért nem lehet gyümölcscentrifugát használni a levek préseléséhez, sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne?
A centrifugával készített levekben nincs annyi enzim, ami ebben a terápiában nélkülözhetetlen, sokan próbálkoztak már így kényelmesebbé tenni a terápiát, de állapotuk nem javult. A gyümölcsöket, zöldségeket először meg kell darálni, majd egy hidraulikus préssel kinyomni a levet. A gépeket minden használat után el kell mosni, mindezt naponta 13x.



-Miért van szükség kávébeöntésekre? Miért pont kávéval kell végezni?
A kávébeöntésnek a terápia során nem a széklet eltávolítása és a vastagbél tisztítása a célja. A koffeinnek van nagy szerepe, mégpedig abban, hogy amikor méreganyagok szabadulnak fel és jutnak a májba, a koffein kitágítja az epevezetéket, aminek tartalma így a vékonybélbe tud kerülni. Tehát a máj munkáját segíti. Gerson doktor sok betegét veszítette el még a kávébeöntés alkalmazása előtt, akik úgynevezett "májkómát" kaptak. A kávébeöntésnek ezen kívül fájdalom csillapító hatása is van.

-Miét nem lehet gabonaféléket enni a terápia során?
Lehet enni sómentes rozskenyeret, de csakis akkor ha a beteg elfogyasztotta az előírt nagy adag salátát, sült vagy főtt burgonyát, párolt zöldségeket és friss gyümölcsöt. Ha ezek után még éhes marad, ehet egy szelet kenyeret, a lényeg, hogy ne ezzel lakjon jól. A beteg úgy érzi egyébként a terápia során, hogy nagyrészt főtt ételeket eszik, de igazából az étrend nagy része nyers, ugyanis a nyers gyümölcsök és zöldségek levét is ide számoljuk, így naponta több kiló nyers élelmiszert eszik meg. A főtt krumplira és zöldségekre azért van szükség, hogy az emésztés jobb legyen.

-Mik azok a gyógyreakciók?
A terápia során pár alkalommal a betegnek gyógyreakciója lesz. Ez azt jelenti, hogy szervezete és immunrendszere újra működésbe lép, és kezdi meggyógyítani önmagát. Ez gyakran nagyon kellemetlen, de általában csak pár napig tart. A tünetek sok félék lehetnek: láz, fejfájás, hányinger, hasmenés. Gyakran régi sebek, hegek begyulladnak, majd végleg meggyógyulnak. A szervezet nem szelektál, nem biztos, hogy elsőként a daganatot tünteti el.

-Miért nem lehet állati fehérjét, sót, szóját és egyéb tiltott dolgokat enni?
Az állati fehérje lebontásához a szervezet olyan enzimeket használ, amelyekre a daganat lebontásához lenne szükség. A só felborítja a szervezet nátrium-kálium egyensúlyát, kutatások bizonyítják, hogy a sok nátrium a szervezetben elősegíti a daganatos szövetek növekedését, míg a kálium csökkenti. A Gerson étrend káliumban gazdag, de még ráadásként káliumsót kell keverni minden gyümölcslébe. A szója tartalmaz egy olyan anyagot, amely gátolja a tápanyagok felszívódását, és nagy az olajtartalma. Gombát azért nem lehet enni, mert az nem növény :).

-Ha nem eszünk állati fehérjét, hogyan jutunk kellő mennyiségű fehérjéhez?
A legtöbb zöldségféle megfelelő mennyiségben tartalmaz jól emészthető és könnyen felszívódó fehérjéket, mint a Gerson program alappillére a répalé, a zabkása, burgonya. Nem véletlen, hogy a legnagyobb és legerősebb állatok a szárazföldön (elefánt, bika, bölény) vegetáriánusok. A legtöbb beteg a terápia elején gyengeséget érez, és tévesen úgy gondolják, hogy az állati fehérje hiánya miatt. Az igazság viszont az, hogy amint a szervezet fellélegez a sok méreganyag hatása alól, azonnal az összes energiát a gyógyításra fordítja, innen ered a gyengeség. A gerson betegnek egyénként sokat kell pihennie, hogy az összes energia a gyógyulásra forduljon és ne másra.

Mára ennyi kedves Olvasóim, nemsokára jövök a folytatással.
Szeretettel: Annao

Holnapi nap- Budapest

Kedves Olvasóim!

Holnap nehéz napom lesz, mivel a Gerson központ kérésére el kell mennem dr. Borbényi Erika onkológushoz. A doktornőnek csak pénteken van magánrendelése, és ilyenkor a férjem Pécsre utazik, így el tud vinni, de hajnali fél 3-kor kell majd kelnem. Anyukám jön velem, hogy ne legyek egész nap egyedül. 6 órakor fogunk Pestre érkezni, a doktornőhöz 10-re megyünk, a férjem pedig csak 14 órakor jön visszafelé. Az időt majd egy plázában fogjuk múlatni.
Ma reggel háttérzajnak ment a reggeli műsor, és felkaptam a fejem, mert pont a doktornő volt benne. Arról beszélgettek, hogy milyen szerepe van a vitaminoknak a rákgyógyításban. Érdemi választ nem tudott adni, mert sok egymással ellentmondó kutatási eredmény van, de azt leszögezte, hogy a természetes, tehát gyümölcsökben és zöldségekben található vitaminok mindenképp jók, már csak azért is, mert ezekben számos más hasznos anyag is van.

Ennivalónak teljes kiőrlésű szendvicset, banánt, almát és üveges bébiételt viszek. Remélem nem fogok éhen halni :)
Éppen sül a sütőben a rakott krumplim, ami a következő rétegekből áll: krumpli, paradicsom, cukkini, hagyma, fokhagyma, padlizsán, krumpli, a teteje pedig rizstejszín és paradicsomsűrítmény keverékével leöntve, bazsalikommal fűszerezve.
Tegnap rakott karfiolt készítettem a férjemnek és kisfiamnak, ezt persze hússal, de alig bírtam ki, olyan büdösnek éreztem. Miközben ették, vagy tízszer megkérdeztem, hogy biztos finom-e, és nem büdös-e a hús, de ők finomnak érezték. Érdekes a felvágottakat nem érzem olyan büdösnek, mikor szendvicset készítek nekik, lehet, hogy nem sok közük van a húshoz? :)

virli készítés
Nem mindegy mit tesztek az asztalra a családnak, nézzétek meg a címkéket!
szeretettel: Annao

2013. szeptember 10., kedd

Készülődés

Sziasztok!

Ezek a napok a Gerson terápiára való felkészüléssel telnek. Részemről ez inkább lelki felkészülést jelent, a gyakorlati kivitelezés a családomé.
Férjem felvette a kapcsolatot egy közeli biotermelővel, és kért tőle árajánlatot. Nagy tanácstalanság van lé készítő gépet illetően, mivel nem hivatalosan használnak sokan egy lépéses gépet, tehát nem kell külön megdarálni, majd préssel kinyomni a gyümölcs és zöldséglevet. Ez mindenképp kényelmesebb lenne, de egyrészt Gerson doktor a két lépéses módszert ajánlotta, másrészt apukám pár euro befektetéssel tud hidraulikus prést készíteni, így csak egy darálót kell vennünk hozzá. Végre azt hiszem meg is van, hogy melyik legyen az.
Megnéztük, hogyan lehet kiegészítőket rendelni, a napokban ez is meg fog történni. Apukámat megkértem, nézzen utána, milyen beöntéshez használandó készülékeket lehet kapni.

Minél hamarabb szeretném elkezdeni a terápiát, mert sokat fáj a hátam, és ez nem jelent jót :(

A mostani étrendemet eléggé megszerettem. Leírok pár receptet:

- spagetti: bio teljes kiörlésű spagettit megfőzöm, leszűröm, egy kis olíva olajjjal, bazsalikommal, fokhagymával átkeverem. A szószhoz megpárolok egy kis borsót répával, majd bio rizstejszínnel és paradicsompürével sűrítettem. Teljesen sómentes, mégis nagyon fincsi.

- lencsefasírt: a lencsét beáztatom, majd megfőzöm, egy csipetnyi sót adok hozzá. Amikor megfőtt, vágok bele jó sok petrezselymet, fokhagymát, és pürésítem. Szórok bele annyi zabpelyhet, amennyit felvesz, mikor a zabpehely megdagad, olívaolajjal vékonyan kikent tepsibe kis halmokat csinálok belőle, és megsütöm sütőben. Hozzá hajdinát főzök köretnek, és kelbimbót párolok.

-sárgaborsó fasírt: ugyanúgy készül, mint a lencse, köretnek barna rizst, és párolt répát, zöldbabot készítek hozzá. Házi savanyúságot is eszek hozzá.

Szoktam enni napi egyszer-kétszer sómentes teljes kiőrlésű kenyeret is, vagy zöldségkrémmel, vagy egy kis lenmagolajjal meglocsolva, és lucernacsírával. Hozzá pedig gabonakávés zabtejet iszogatok.
És annyi gyümölcsöt eszem, ami belém fér :), most terem a kertben a szőlő, szilva, körte.

Egy kis megjegyzés: már ennyi étrendbeli változtatás is ennyi idő alatt érezhetően javított menstruációs ciklusomon, úgyhogy egyre jobban és erősebben hiszek a táplálkozás gyógyító erejében.

Szép napot nektek!
Annao

2013. szeptember 3., kedd

Gerson központ és makrobiotika tanácsadás- élménybeszámoló

Sziasztok!

Tegnap végre eljutottam a budapesti Gerson központba. Dr. Nagy Melániával találkoztam, aki eleinte kicsit tartózkodó volt, de a beszélgetés végére nagyon szimpatikussá vált, és megnyilvánulásaiból egyértelmű volt, hogy intelligens, széles látókörű nő. Találkozónk elején répa-alma levet iszogatott, mivel a gyógyult gersonosok táborába tartozik, ez nem volt meglepő.
Kaptunk tőle egy listát, milyen kiegészítőket kell beszereznünk, hol nézzünk utána a bio élelmiszereknek, és megkért, hogy látogassam meg egy onkológus ismerősét, mert kíváncsi a véleményére a betegségemmel kapcsolatban. Jövő hét péntekre kaptam is időpontot. Addig maradnak az eszközök, kiegészítők beszerzése, és továbbra is kímélő diéta. Melánia szerint nem biztos, hogy jó ötlet volt abba hagyni a Glivecet, ez egy kicsit meglepett, mert ilyen hozzáállásra nem számítottam. Azért is kéri az onkológus véleményét, mert lehet, hogy még szednem kellene, és mellette egy könnyített Gerson programot folytatnom. Nem voltam elég határozott, és nem mondtam azt, hogy azt a szemetet soha többé nem teszem a számba, de nem baj, igazából én is kíváncsi vagyok ennek az onkológusnak a véleményére. Összességében a beszélgetés végére arra jutottunk, hogy doktornő szerint nem biztos, hogy rögtön az intenzív terápiával kellene kezdenem, lehet, hogy a gyomrom sem bírná a sok rostot. Jövő hét pénteken ismét okosabbak leszünk. Egyébként kaptam tőle egy jó tanácsot az érzékeny gyomrom kezelésére. Negyed dl zabkásához adjunk 1,5 dl vizet. Főzzük kis lángon 10-15 percig, majd teaszűrővel szűrjük le, hogy ne maradjon benne szilárd anyag, préseljük át a zabot, amennyire lehet, a teaszűrőn, hogy a víznél valamivel sűrűbb folyadékot kapjunk. Ez a zabnyák hasonló védőnyákot képez, mint a gyomor természetes védőnyákja.
Megvettem a Gerson-terápia című könyvet, amiben nagyon sok hasznos, praktikus tanács van. Valamint egy jóga dvd-t is, amit ma fogok majd kipróbálni, tegnap már bele néztem, majdnem 2 órás, és nagyon sok benne a relaxáció. Ez most rám is fog férni.

Vasárnap este egy ajánlásra utána néztem a makrobiotikának, és megtaláltam Sebestyén Szilvia elérhetőségét. A táplálkozás nagyon szimpatikusnak tűnt, és mivel nem sűrűn járok Pesten, gondoltam valahogy el tudjuk intézni, hogy kapjunk tőle is egy időpontot. Ez sikerült is, a Gerson központ után volt még egy kis időnk, így elmentünk egyet enni, én salátát, rizst és padlizsános lecsót választottam, ez utóbbi nagyon finom volt, de mostani étkezésemhez túl sós és fűszeres, így csak pár falatot ettem. Aztán a Jókai Egészségcentrumban találkoztunk Szilviával. A hölgy egy igazi energiabomba, pozitív kisugárzással. 56 éves, de 40-nek néz ki. Mint megtudtam, nagyon beteg volt 10 évvel ezelőtt, és a makrobiotika segítségével gyógyult meg. Ez a találkozó már kevésbé volt számomra hasznos. Megtudtam, hogy a szemem fehérjében sok a sárgás-szürkés elszíneződés, és sok ilyen jel alapján valami nagyon nincs rendben a szervezetemben. Na, hát ezt eddig is tudtam. Egy-két gyakorlati tanácsot kaptam, pl. hogy fürödjek sós vízben, ezen kívül nem tudtam meg, hogy konkrétan hogyan is kellene étkeznem. Szilvia megígérte, hogy e-mail-ben átküldi az étrendet, amit azóta sem kaptam meg. A tanácsadás díjának horror összege volt, és megvettünk két fénymásolt könyvet is, amiket igazából nem is akartunk. Tapasztalat szerzésnek mindenesetre jó volt, csak kissé drága.

Maradok tehát a Gerson programnál, igaz, hogy drasztikus, és nagyon nehéz lesz, de képviselői számomra nagyon hitelesek voltak. Ők nem akartak rám erőltetni semmit, egyik termékben sem érdekeltek anyagilag, amit be kell szereznünk. A megvásárolt könyv olvasása során pedig nagyon sok kérdésemre választ kaptam, pedig még csak pár oldalra volt időm. Ja, igen és a legjobb hír, hogy az első hat hétben valószínű nem tudok majd elmenni otthonról, de utána délutánonként lesz 2-3 óra, amit kihasználhatok valamilyen programra(az aktuális levet termoszban vinnem kell magammal)

A megreformált táplálkozásomat egyre jobban élvezem, érzem az ételek természetes ízét. A só már nem is hiányzik annyira. Ma zabpelyhet ettem banánnal, az ebéd töltött mángold lesz, alma-répa salátával. Uzsonnára iszom egy fincsi gabonakávét zabtejjel, hozzá pedig élesztő nélküli tönköly kenyérből szendvicset. A vacsorát még nem tudom, de lesz benne Hippokratész leves(ami most kicsit sűrűre sikerült, úgyhogy inkább főzelék :) ), és lucerna csíra...nyami :)

Szép napot nektek, és egyetek ti is valami egészségeset!
szeretettel: Annao

2013. augusztus 28., szerda

Lelki változások 3

A test és a lélek szoros egységet alkotnak. Nincs olyan változás a testben, amit a lélek ne észlelne, és nincs olyan változás a lélekben, ami ne lenne hatással a testre. A jóga tudománya mindezt több ezer éve leírta. A mai kor embere sajnos ezt az egyszerű elvet elfelejtette. Testi szinten próbálják gyógyítani a testi betegségeket. Lelki úton a lelki betegségeket. Nem veszik figyelembe, hogy az egyikben történő változás mit idéz elő a másikban.(példa: egy beteg erős gyógyszereket kap betegségére, amik súlyos mellékhatásokat okoznak, emiatt a beteg depressziós lesz, ez pedig hátráltatja gyógyulását)


Ha az embert akarjuk gyógyítani, és nem a betegséget, akkor figyelembe kell vennünk minden tényezőt, ami arra az emberre hatással van. Ha már annyira test orientáltak vagyunk, akkor kezdjük az étkezési szokásokkal, testmozgással, majd folytassuk a társas kapcsolatokkal, érzelmi élettel. Minden és mindenki befolyással van ránk, akivel találkozunk.

Tegnap meglátogattam kedves családterapeutámat(igen, a pszichológusok sem tudják meggyógyítani magukat :)) ,aki mindig nagyon jó hatással van rám, mert amikor bizonytalan vagyok, segít dönteni, ha elmondom a gondolataimat, segít tovább gondolni azokat. Egyet értett velem abban, hogy ha el is kezdem a Gerson terápiát, pszichoterápiára rendszeresen el kellene járnom. Folyamatosan őrlődöm a testi és lelki gyógyítás között. Egyiket sem szeretném elhanyagolni, ez egy nagyon fontos kérdés, mert végül is az életemmel játszom. Jó döntést kell hoznom. Hétfőn megyek a Gerson központba, remélem sok kérdésemre választ kapok majd, és tudjuk úgy alakítani a terápiát, hogy a lelkemet se kelljen elhanyagolni. Terapeutám szerint arra lenne szükségem, hogy végre"fel tudjak lélegezni", és tudjak élni, úgy, ahogy én szeretném. Tegyem le a családunkban oly gyakori mintázatot, ami nem más, mint, hogy a nők nem a saját életüket élik, hanem olyat, amit rájuk kényszerítenek. El kell fogadnom, hogy egy 8 órás stresszes munka nem mindenkinek való, és ne legyen amiatt bűntudatom, hogy nem vagyok a társadalom hasznos tagja. Elvégre engem a pénz sosem érdekelt, az legyen a férjem feladata, ő úgyis imád azzal foglalkozni. Engem a testmozgás, a jóga, az írás és a spiritualitás vonz, miért ne teljesedhetnék hát ki ezekben?

Rengeteg visszajelzést, biztatást kaptam, és aminek nagyon örültem, hogy sokan a tanácsomat is kérték nehéz élethelyzetükben. Szerettem volna egy személyes tanácsadást beindítani, de nem igazán volt rá kereslet.(eleinte ezt is kudarcként éltem meg) Most már nem bánom. Ha az írással tudok segíteni másoknak, akkor elfogadom, elvégre szeretek írni, és valljuk be, egy számítógépesített világban élünk, ahol már szinte könnyebben kommunikálnak az emberek cseten keresztül, mint a valóságban. Szóval továbbra is biztatlak, hogy keress meg, ha úgy érzed, segíthetek valamiben, persze csodát ne várj(azt egyébként sosem, ha pszichológushoz mész), mert nincs még sok élettapasztalatom, és szakmai tapasztalatom sem, de néha már magában az is segít, ha leírod a problémádat, és gondolkodsz rajta. A probléma megoldása mindig benned van, más sosem fogja tudni megoldani helyetted. 

szeretettel: Annao

2013. augusztus 26., hétfő

Hogyan éld túl a gyomorműtétet?

Ez a bejegyzés speciálisan csak azoknak szól, akik gyomor csonkító műtét előtt, vagy után állnak. Az ötlet abból adódott, hogy mikor aktuálisan szerettem volna utána olvasni, mit ehetek, mit nem, praktikus tanácsokat, hát nem sokat találtam az interneten. Remélem, hogy így tudok egy kicsit segíteni azoknak, akiknek ezen át kell menniük.

Ha műtét előtt állsz:
- az én történetem: engem sürgősen műtöttek, 2 nappal azután, hogy a daganatot felfedezték. Mivel folyamatosan vérzett a daganat, ezért nem hagyhattak úgy hetekre. Így igazából sok felkészülési időm nem volt. Nem is volt bennem semmilyen félelem, nem féltem az altatástól sem. Az orvos csak annyit mondott, kiveszi onnan a daganatot. Hogy ez mit jelent, akkor még nem is sejtettem. Arra számítottam, a műtét után fájni fog majd a műtéti heg, aztán kis lábadozás után hazaengednek, és kész. Hát nem így történt. Az eszembe sem jutott, hogy belül szét kaszabolnak majd, és az intenzív osztályon fogok ébredni, bedrogozva, mindenemből cső lóg majd ki, és levegőt sem tudok majd venni, annyira fáj a két bordaívem alatt. Ha az egész gyomrodat kiveszik, akkor számíts arra is, hogy pár napig gyomorszondád lesz az orrodon keresztül levezetve, szerencsére ez nekem nem volt. Miután az intenzívről visszakerültem a sima sebészeti osztályra, kezdtem sokkal jobban lenni. Két nap múlva már fel is keltem, a fájdalmak rohamosan csökkentek, de még mindig belül fájt, és nem a külső heg. Nem bántam volna, ha kapok katétert, mert ágytálba pisilni elég nehéz volt. Enni és inni sem lehet a műtét után pár napig. Én nagyon éhes voltam :) szerintem ez jó jel volt.
-szóval számíts arra, hogy műtét után komoly fájdalmaid lesznek.
-nem ehetsz majd pár napig.
-egy cső lóg ki majd az oldaladból, amin levezetik a gennyet. Ha az egész gyomrodat kiveszik, azt hiszem a gerincedbe is megy majd egy cső fájdalomcsillapítás céljából.
-a hasi fájdalom gyorsan múlik majd, de egy bizonyos szintről nem javul majd sokáig, nehéz lesz a mozgás, sőt, még az időjárás változásra is reagálni fog.
ilyen félelmetesnek fog tűnni a műtő, de ne aggódj, jó kezekben leszel :)

Ha műtét után vagy:
-miután letelik a pár nap evés tilalom, először majd pépeset ehetsz. Ez a kórházban háztartási kekszet, és krumplipürét jelent. Mivel pár napja nem ettél egy falatot sem, ezeket is isteni finomnak fogod érezni, de javaslom azért vigyél be magaddal pár doboz kétszersültet, és pár üveg bébiételt.
-az orvosod annyit fog tanácsolni, hogy könnyű ételeket egyél gyakran. Mindjárt leírom, ez a gyakorlatban mit jelent, hogy ne legyél rosszul.
-mindenféle agyon cukrozott tápszereket(Nutridrink) ne igyál, felejtsd is el, hacsak nem akarod őket meglepő gyorsasággal alul vagy felül viszont látni.
-egyél: kétszersültet margarinnal, sovány felvágottal
           főtt sovány húst, főtt burgonyát, főtt rizst, főtt répát, főtt almát, céklát
           üveges bébiételt(a nagyobbaknak valók szerintem finomak)
-nem szabad: semmi rostosat és puffasztót(pl. hüvelyesek, teljes kiőrlésű kenyér, káposzta, stb.)
                     koffein, alkohol gondolom egyértelmű, hogy nem
                     tej, és tejtermékek, egy kis kefírrel lehet próbálkozni
                     túl zsíros, cukros ételek
                     erős fűszerek, helyette zöld fűszerek
-tartózkodj attól, hogy nagy szénhidrát tartalmú ételeket egyél, főleg ha folyékonyak, mivel ezek rögtön a vékonybélbe jutnak, és rosszul leszel. Olvass utána a neten mi az a Dumping szindróma. Segíthet, ha evés után lefekszel nem teljesen vízszintesen.
-6 hétig szigorúan tartsd a diétát, hogy a gyomrod gyógyulni tudjon. Ezután is érdemes először még könnyebb ételeket enni, azt úgy is érezni fogod, mi az amit elbírsz, és mit nem. A nagy rost tartalmú ételektől könnyen kaphatsz gyomorhurutot, mert ezek ingerlik a gyomor nyálkahártyáját. Nálam főleg a nagyon barna rozs kenyér okoz gondot.
-lehet, hogy refluxos panaszaid is lesznek, nekem azóta vannak. Gyógyszer helyett ajánlom, hogy egyszerre csak tényleg keveset egyél, hogy ne alakuljon ki nagy nyomás a gyomrodban, és egyél mindenféle zöld színű salátákat, én nem hiszek a lúgosításban, de ezek tényleg segítenek a savproblémán. Ajánlom a zabnyák fogyasztását, amely úgy készül, hogy a zabpelyhet hatszoros mennyiségű vízben főzzük úgy 10 percig, majd teaszűrőn átszűrjük. Így egy pudingszerű lötyit kapunk, mely elfogyasztva védi a gyomor nyálkahártyáját.
-és mindenek felett legyél nagyon türelmes, mert akár két-három évbe is beletelhet, mire nem fog végre fájni a hasad és gond nélkül eheted ugyanazt, mint a családod.

Ha van még valamilyen kérdésed, írj nyugodtan, szívesen osztom meg a tapasztalataimat.
szeretettel: Annao

2013. augusztus 25., vasárnap

Gyors helyzetjentés

Sziasztok!

Csak gyorsan helyzet jelentek egyet. Tegnap már eléggé ki voltam készülve az egyhangú és ízetlen étrendemtől, ráadásul folyamatosan szédelegtem, gyenge voltam. Férjem meggyőzött, hogy amíg nem megyünk el a Gerson központba, lazítsak egy kicsit a gyeplőn, mert feleslegesen gyötröm magam, amíg nem csinálom teljes egészében. Ez a terápia úgy lett kitalálva, hogy minden egyes részének meg van a maga feladata.

Eléggé elgyengültem most, nehezen tudom elképzelni, hogy két teljes évig mindezt még durvábban csináljam, ráadásul úgy, hogy családom körülöttem habzsi- dőzsizik. Ugye, megint csak hozzájuk hasonlítom magam, ezért olyan nehéz, de nehéz lenne őket, és a finom ételeket nem észre venni, ha ott vannak az orrom előtt :(

Viszont, ami meglepett, nem kívánom a húst. Sőt, májkrémes kenyeret akartam enni, és két falat után letettem, szörnyű büdösnek találtam, éreztem a disznót, ahogy harapom a falatot....brrr. Mára még van a zöldségekkel és tojással rakott krumpliból, de holnap majd halat fogok sütni. Remélem az nem lesz undorító.

Szép vasárnapi délutánt kívánok nektek!
szeretettel: Annao

2013. augusztus 23., péntek

Lelki változások 2

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a sok pozitív visszajelzést, amit kaptam tőletek! Ha bárkinek tudok segíteni tapasztalataim átadásával, csak írjatok, szívesen megteszem :)

Ebben a bejegyzésben folytatnám a betegséggel kapcsolatos elmélkedésemet. Szándékosan írtam úgy, hogy betegség, és nem rák, vagy daganat, mert tegnap egy kedves ismerősöm hozzászólása ráébresztett, hogy ezek a dolgok minden fajta betegségre vonatkozhatnak.

Személy szerint az én lelki jólétem (de szerintem más is így van vele) nagyban függ attól, kihez hasonlítom magam. Amikor strandon vagyunk, körbenézek, és irigykedek a sok hamburgert, gofrit evő emberre (miközben én nyers salátát eszegetek), nem szokott túl jó kedvem lenni. Szerencsétlennek érzem, mert hosszú idő óta mindig le kell mondanom valamiről. Ha viszont meglátok a neten egy születése óta beteg kisfiút, aki eddigi 10 éve nagy részét kórházban töltötte, amellett, hogy borzasztóan sajnálom, a világ legszerencsésebb emberének érzem magam, hiszen iskolába járhattam, dolgozhattam, férjhez mentem és van egy gyönyörű, egészséges kisfiunk.

Januárban, amikor nagyon magam alatt voltam, a családom nem igazán tudta kezelni a helyzetet. Minél jobban ki akartak rángatni a gödörből, én annál jobban süllyedtem bele, miközben ők is egyre jobban kétségbe estek. Aztán mikor sikerült érdemben is kommunikálnunk egymással, rájöttünk, hogy mi az, amivel a nehéz pillanatokban segíteni tudnak. Egyszerűen csak érintsenek meg, és legyenek ott mellettem, nem kell mondaniuk semmit sem.

Amikor valaki szomorú és dühös amiatt, hogy beteg, a környezetének el kell fogadnia, és megértenie ezeket az érzéseket. Ha azt mondod olyankor neki, hogy gyere, ne szomorkodj tovább, minden rendben lesz, azzal azt sugallod neki, hogy tagadja le a reakcióit, amelyek egyébként teljesen természetesek. Ki ne esne kétségbe, és kinek ne jutna eszébe legalább egyszer a halál, mikor rádöbben, hogy többé nem lehet normális élete? Talán az, aki abszolút nem néz szembe a betegségével.

Miért nem jó, ha tagadjuk az állapotunkat? Mert akkor leragadunk egy ponton, és sosem fogjuk tudni feldolgozni igazán. Ne féljünk átadni magunkat a szomorúságnak és kétségbeesésnek, ez a folyamat része. Előbb-utóbb kijön belőle az ember. Ahhoz, hogy utána megerősödj, és keresztül menj egy lelki változáson, először meg kell járnod a poklok poklát.

Állítólag születésünk előtt beleegyezzünk abba az életbe, amit élni fogunk, vállaljuk azokat a feladatokat, amiket majd véghez kell vinnünk. Amikor erre gondolok, olyan erősnek érzem magam, hogy ezt az életet vállaltam, és büszke is vagyok magamra :) Nagyon sok megoldani való áll még előttem, úgy érzem, még csak most kezdődik az utazás.

Fontosnak tartok még egy témakört, ez pedig a gyerekeket érinti. Sok szülő, ha nehéz helyzetben van, nem avatja be a gyerekeit, hogy megvédje őket. A gyerekek viszont mindig érzik, ha baj van, és ha nem vagyunk velük őszinték, gondolhatják azt is, hogy ők az okozójuk. Az én kisfiam mindig tudja, hogy éppen miért vagyok rosszul, elég csak neki megmondani az indokot (pl. fáj a hasam, rosszul vagyok a gyógyszertől) és máris látom, hogy elmúlik a szorongása. Egyszer rá is kérdezett, hogy nem miatta vagyok-e rosszul, és akkor a férjem megnyugtatta, hogy nem. Persze mindig az életkornak megfelelően kell velük beszélgetni, például a kisfiammal arról még nem szoktunk, hogy mi az a daganat, valószínű még nem értené meg. De tudja, hogy megoperálták a hasamat a doktor bácsik, mert fájt, és amikor látja, hogy beveszek valamit, megkérdi, anya, ez az a gyógyszer, amitől rosszul leszel, vagy amitől jobban? :)(szedek kiegészítőket is, amitől jobban leszek)
Azt is elmagyaráztam neki, hogy most már nem fogom szedni azt, amitől rosszul leszek, de cserébe nem szabad ennem pár dolgot. És nem szégyellek előtte sírni, ha úgy adódik.

Szép napot nektek!
szeretettel: Annao

2013. augusztus 22., csütörtök

Jó tanácsok daganatos betegeknek

Pár jó tanács tőlem daganatos betegeknek a Simonton módszer alapján, amik elősegíthetik a gyógyulást:


  • Gondold át a milyen előnyökre tettél szert betegséged által. Példák: több törődést kapsz szeretteidtől, nem kell végre dolgoznod megutált munkahelyeden, betegségedre hivatkozva több dolgot megengedsz magadnak. Tudom, egy ilyen helyzetben, mikor szinte csak azzal szembesülsz, milyen negatív következményei vannak betegségednek, nehéz átállni egy olyan gondolkodásra, amiben igazából jó dolgokat kapsz a rákodtól. Viszont amíg nem szembesülsz ezekkel, benne maradsz a csapdában. Írd le az előnyöket egy papírra. Majd vedd őket sorban, és próbálj alternatívákat találni, hogyan maradhatnának meg ezek az előnyök betegség nélkül. Tanuld meg kifejezni szükségleteidet családod, barátaid felé.
  • Szintúgy vesd papírra, milyen stressz helyzetek értek a betegséget megelőző 1-2 évben. Stressz bármi lehet, ami számodra felfokozott állapotot okozott, negatív, pozitív dolog is! Gondolj arra, hogy szervezeted, és főként immunrendszered ennek hatására kimerült. Ha még mindig fennáll a stressz forrás, hogyan lehetne megszüntetni? Ha nem lehet megszüntetni, hogyan lehetne ellensúlyozni?
  • Végezz rendszeres testedzést. A testedzés a stressz egyik megfelelő levezetése, valamint ösztönzi az immunrendszert. Olyan mozgásfajtát válassz, amelyet szívesen végzel, és nem túl megerőltető, mert azzal ellentétes hatást válthatsz ki. Ha fekvő beteg vagy, mozgasd kezeidet, lábaidat, amennyire tudod. Javasolni tudom személyes kedvencemet, a jógát.
  • Tűzz ki rövid és hosszú távú célokat! A célok az élethez kapcsolódnak, erősítik az élni akarást. Értelmet ad az életünknek, nem az a fontos, végül elérjük-e őket. Mindig legyen miért felkelni, ha csak azért, hogy felöltözz, akkor azért! Konkrétak legyenek a célok, és reálisak.
  • Naponta relaxálj, és közben képzeld el rákodat valamilyen szimbolikus formában. A lényeg, hogy gyengének képzeld. Majd képzeld el fehér vérsejtjeidet, akik rengetegen vannak, hogy eltakarítják onnan, és csak ép szövetek maradnak a helyén. Képzeld el a tested, amint tökéletesen működik, és minden szerv el tudja látni a maga feladatát.
  • Ha jól érzed magad, ne vedd fel a beteg szerepet, csak ha orvoshoz mész! Otthon ne járkálj pizsamában, öltözz fel, csinálj hasznos és örömszerző tevékenységeket egyaránt.
szeretettel: Annao

Lelki változások

Azt szokták mondani, hogy aki rákos lesz, átszellemül, lelkileg megváltozik, másképp látja az életet, megtanul örülni minden apróságnak. Hát......nálam ez a "beteljesülés" valahogy elmaradt.

4 évvel ezelőtt, mikor műtöttek, abszolút meg sem fogalmazódott bennem, hogy rákos vagyok, hiszen a daganatot kivették, nekem csak arra kellett koncentrálnom, hogy megtanuljak új gyomrommal élni. Persze az orvosok ebben nem segítettek, annyi volt a tanácsuk, hogy sokszor étkezzek keveset, könnyű ételeket. Oké, be is tartottam, hisz így is esett jól, de akkor miért voltam minden nap rosszul, úgy, hogy a víz levert, remegtem, miközben majd el hánytam magam, de mégsem hánytam? Természetesen erre is magamnak kellett rájönnöm, cirka másfél évvel a műtét után. A megoldás az volt, hogy gyomrom alakjából adódóan a magas szénhidrát tartalmú ételek hirtelen csusszantak a vékonybélbe, és inzulin sokkot kapott a testem. Úgy szerettem orvosaimat, hogy erre felkészítettek, és nem magamnak kellett rájönnöm sok szenvedés árán.

Az igazi mély víz idén januárban jött, amikor is a vizsgálati eredmények kiújulást mutattak. Onnantól kezdve minden féle lelki állapoton keresztül mentem. Volt, hogy egy napig fel sem keltem az ágyból, meg akartam halni. Azt éreztem, hogy hiába mentették meg az életemet 4 évvel ezelőtt, kudarcot vallottam, minden hiábavaló. Csak életem kudarcai, és gyengeségeim jártak a fejemben. Kudarcot vallottam mint nő, mert nem tudtam teherbe esni. Kudarcot vallottam, mint szakember, mert pár hónapig nem tudtam elhelyezkedni, és addigi munkahelyeimen is csak folyamatosan stresszeltem. Kudarcot vallottam, mint feleség, mert a házasságomban időnként komoly problémák adódtak.

Végül is ebből a mély gödörből lassan kimásztam, kicsit elmozdultam a spiritualitás felé, majd adtam a gyógyszernek(Glivec) egy esélyt. Az viszont továbbra is rányomta bélyegét közérzetemre, hogy jövőképem nulla volt, ugyanis ezzel a gyógyszerrel meggyógyulni nem lehet, csak tüneti kezelést jelent.

"Harcolj a rák ellen!"   "Győzzük le a rákot!"
Hm....... nem tudok egyet érteni ezekkel a mondatokkal. Bizonyára minden rákos betegben megfogalmazódik a kérdés, hogy miért pont ő lett beteg? Minek a következtében alakult ki a betegség? Főleg az olyan emberekben, mint én, akik egészségesen étkeztek, sportoltak, mindig kedvesek voltak mindenkivel......genetika? Nincs a rokonaim között egy rákos sem......Mire fogjam rá akkor? Maradtak a lelki tényezők.

Simontonék elmélete eléggé megfogott. Szerintük a stressz gyengíti le annyira az immunrendszert, hogy végül nem tudja feladatát ellátni, és a hibás sejtek el tudnak burjánzani. Ezt teljesen magamra tudtam vetíteni, ugyanis stresszből adtam magamnak rendesen már gyerek korom óta. Persze ezek szubjektív dolgok, más ember ugyan ezeket a szituációkat valószínű jobban kezelte volna. Valahol az iskolában tizenéves koromban csúszott el az életem, amikor egy olyan osztályközösségbe kerültem, ahol ciki volt jó tanulónak lenni. Folyamatosan fruszrtált, hogy osztálytársaim félreismernek, azt hiszik a tanulásnál számomra nincs fontosabb. Holott tanulással töltöttem a legkevesebb időt. De a tananyag hamar megtapadt a fejemben, és a szüleim, valamint tanáraim felé erősebb megfelelési kényszerem volt, mint kortársaim felé. Az egyetem igazi felüdülés volt ilyen szempontból számomra, egyrészt mert nem kellett azon izgulni, hogy bármikor kihívhatnak felelni, másrészt nem lógtam ki többé a sorból, nem nekem voltak a legjobb jegyeim. Aztán mikor munkába álltam, ez a megfelelési kényszer, és félelem a hibázástól újra előjött. Az mentett ki belőle, hogy örök befogadtuk kisfiunkat, és otthon maradtam vele örökbefogadói gyesen.

Simontonék kidolgoztak egy módszert a gyógyulás támogatására, mégpedig imagináció formájában. Ellazult állapotban el kell képzelni a rákot valamilyen szimbolikus formában, majd a kezelést, és a fehér vérsejteket, amint elpusztítják a rákot. Nagyon jó eredményeket értek el, sok beteg meggyógyult, illetve javult az életminőségük ezzel a módszerrel.
És itt megint visszatérek ahhoz a gondolathoz, amiről az előbb írtam, hogy nem teljesen értek egyet azzal a hozzáállással, hogy a rák ellen harcolnunk kellene. Ez a nyugati orvoslás hozzáállása, ami teljesen csak a daganatra, illetve annak eltüntetésére koncentrál, de nem veszi figyelembe a kiváltó okokat. Véleményem szerint akár milyen módszert választ az ember a gyógyuláshoz, arra kellene koncentrálni, hogy a szervezet helyes működését visszaállítsa, testi és lelki szinten egyaránt. Ha a szervezet ismét jól működik, az immunrendszer el tudja látni a feladatát.

Tehát a "harcolj a rák ellen" mondatot én felcserélném arra, hogy "tanítsd meg testedet és lelkedet az egészséges működésre". Hiszen gondoljunk csak bele, mi ellen is harcolnánk? Vírus, baktérium, vagy bármilyen külső betolakodó ellen? Nem!! A saját testünk ellen, hiszen a daganat is a mi sejtjeinkből van. Csupán rosszul működik, szervezetlen. Véleményem szerint nagyon nagy elcsúszása a mai modern orvostudománynak, hogy a betegséget gyógyítja és nem a beteget. Hippokratész ezt így fogalmazta meg: nem az a fontos, milyen betegségben szenved valaki, hanem, hogy miféle ember az, aki ezt a betegséget megkapta.

Apropó milyen ember is tehát a rákos beteg. Simontonék szerint a rákra hajlamos személyiség: érzéseit elfojtja, haragját nem fejezi ki, tartózkodó, igyekszik mindenkinek a kedvében járni, mivel önmagát nem tartja fontosnak, úgy érzi, nincs joga semmihez, igényeit és szükségleteit elhanyagolja. Világnézete merev, hajlamos a dogmatizumsra. Nem szereti a meglepetéseket, még ha kellemesek is, fél minden változástól. Sérelmeit nem torolja meg, viszont sokáig titokban szenved tőlük. Nehezen köt barátságot.
Ezen érdemes elgondolkodni, hátha magára ismer valaki, én személy szerint mintha magamról írtam volna.

Egyelőre most ennyit, de biztosan lesz még Lelki változások 2 cimű írásom is, mert van még bőven gondolat a fejemben erről, de sajnos nem jut minden az eszembe egyszerre :)
Ha van beteg ismerősötök, akinek úgy érzitek segítene ez az iromány, légyszi ajánljátok neki.

Szép napot nektek!
szeretettel: Annao