Manapság mindenhol azt olvassuk, halljuk, látjuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében sportoljunk. A sport jó. Levezeti a feszültséget, erősíti az immunrendszerünket. De vajon mindegyik mozgásfajta?
Évekkel ezelőtt engem is elkapott az edzés-mánia. Elsősorban az alakformálás vezérelt, mint általában minden nőt. Otthon szerettem tornázni, rengeteg Dvd-t kipróbáltam, Rubint Réka, Béres Alexandra, Bíró Ica, ..... Aztán egyszer csak bejött a divatba a nők számára is a keményebb edzés. A karcsú nőideál helyett hirtelen az izmos lett az etalon. Természetesen én is követtem a divatot, volt nagy súlyokkal való edzés, kemény intervall tréningek. A hatás persze nem maradt el, sok izmot szedtem fel magamra, egyre kerekebb lett a vállam, keményebb a fenekem. És hát ha keményen edz az ember, a kiegészítők sem maradhatnak el, mert ugye az izomnak épülnie kell valamiből, fehérjeporok, aminosavak...stb.
Aztán jött a Gerson módszer, amelyben le lettem tiltva az edzésről, maximum a jóga jöhetett számításba. Rossz volt belegondolni, mi lesz így az évek alatt felépített izomzatommal? Hogyan fogom kibírni edzés nélkül? Jógázni már előtte is jógáztam pihenőnapokon, így az nem volt újdonság.
Augusztus óta ugye húst sem eszek, és egy-két kanál joghurton kívül más állati fehérjét sem. A testem mégsem változott sokat, igaz vékonyabb lettem, de a feszességéből nem veszített.
És egyre jobban kezdett tetszeni, hogy a torna végére nem purcanok ki, hanem élvezem minden percét, és utána is hihetetlenül feltöltődöm. Ekkor kérdőjeleződött meg bennem, hogy vajon jól tettem-e, hogy éveken át sokkoltam a testemet a kemény edzésekkel, és a kiegészítőkkel, melyek feldolgozása a testet szintúgy igénybe veszi.
Csak elképzelem egy átlagos nő hétköznapját. Napközben dolgozik, délután a gyerekeivel van, süt-főz-mos-takarít(jó esetben megosztják a férjével a feladatokat, de még akkor is fárasztó), egész nap sok állati fehérjét eszik, kevés szénhidrátot, és a rohanós nap után még este leáll egyet edzeni. Persze egyértelműen jobb ez az életmód, mintha egész nap csipszet enne, majd este lefeküdne a Tv elé.
De lássunk egy hosszabb távon mindenképp tarthatóbb és kivitelezhetőbb alternatívát: munka, gyerekek, házimunka...ezeket ugye nehéz lenne elkerülni. De az étkezés könnyen emészthető, vitamindús fogásokból állna, mondjuk nyers saláta, gabonák, hüvelyesek, kíméletesen, fűszerszegényen elkészítve, melyek nem terhelik le úgy az emésztőrendszert. Este pedig ahelyett, hogy tovább pörgetné magát az ember egy intervall edzéssel, megadja a lehetőséget a testének, hogy lecsendesüljön. Egy 30 perces laza-tényleg laza kardió edzés, mondjuk tempós séta, vagy egy dinamikus jóga tökéletes alternatíva. Jó, hát ezzel a módszerrel nem lehet több kilónyi izmot szedni magunkra, de a könnyű, egészséges étkezés, és a jóga kétség kívül csinos testet eredményeznek.
Már csak azt kell mindenkinek eldöntenie, mi a fontosabb hosszú távon? Nem ítélkezem, lehet, hogy akinek erősebb szervezete van, mint az enyém, sokáig bírja a megterhelést. De nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek végtelen a teherbíró képessége. De erre sajnos csak akkor döbbenünk rá, amikor megbetegszünk.
A mostanában népszerű alternatív terápiák tesztelése után egy új élhető életmódprogram, ahogy nekem bevált! Próbáld ki Te is :)
2013. december 23., hétfő
2013. december 11., szerda
Egy napom
7:15 felébredek. Gyula és Riki már nincsenek itthon. Gyula árut kap reggel, így korán viszi Rikit oviba. Felkelek, beteszem a kontaktlencsémet, megmérem a hőmet és a testsúlyomat. Híztam másfél kilót, de ez nem igazi hízás, csak víz, mert ismét a Glivecet választja ki a testem, és előjöttek a mellékhatások(álmatlanság, kiütések, ödéma).
7:30 reggelizek, közben internetezek. Vivi még alszik. Megeszem a zabkása felét, beveszem a kapszulákat narancslével. Ezután kimérem az egy liter kávét, odateszem a gázra melegedni, addig elkészítem a fekhelyemet a fürdőben.
8:00-8:30 beöntést végzek, bár kilenckor lenne esedékes, de kénytelen vagyok hamarabb, mert kilenckor zöld levet kell majd nyomnom, nem tudok egyszerre két helyen lenni :) beöntés közben Hupikék törpikéket nézek a laptopon, ami kellő mértékben tereli el a figyelmem, és nem izgat fel túlságosan, így gyerekjáték az egész :)
8:30-9:00 elpakolom a fekhelyemet, kimosom a beöntő kancsót, felöltözök, feltűzöm a hajam. Főzök egy lapacho teát. Kinyomok egy zöld levet, fekve megiszom. Úgy maradok kb. 10 percig, hogy a lé legalább addig a gyomromban maradjon. Majd felkelek, és elmosogatom a darálót és a prést.
9:10 felkel Vivien. Ma különösen sokáig húzta, talán mert Gyula 6 órakor megetette. Készítek neki egy kis pépes ételt, de nem sokat eszik. Beteszem a hempergőbe, nekem megint ennem kell, aztán levet inni.
9:30 megeszem a zabkása másik felét, majd összerakom a darálót és a prést.
9:45: elkészítem a répa-alma levet, higítom zabnyákkal a gyomrom miatt. Szintén fekve megiszom, majd elmosogatok.
10:10 Vivi megeszi a maradék kajáját. Ezután kimegyünk levegőzni, szépen süt a nap. A kutyák és macskák persze végig a nyomunkban :)
10: 45 elkészítem a salátámat, és kiszedem az ebédemet tányérra, majd a radiátorra teszem, hogy ne kelljen később melegíteni. Ma krumplisalátát (krumpli, lenolaj, almaecet, juharszirup, újhagyma, petrezselyem), és brokkolipürét eszem.
11:00 bejövünk Vivivel a mi szobánkba a nagy ágyra, ő tud hemperegni, én pedig eszem a salátámat, és közben írom a blogot :)
11:15-11:45 játék Vivivel. Sokat hintáztatom, ringatom, hasra teszem, mert szerintem egy kicsit el van maradva a mozgás fejlődésben. Ezután eszik, és leteszem aludni.
12:00 kipréselem a zöld levet, fekve megiszom. Kicsit pihenek.
12:30- 13:00 jóga. Nagyon jól esett, ilyenkor tudok csak egy kicsit magamba fordulni.
13:00 ebéd, közben Született Feleségeket nézek a TV-ben.
14:00 Vivi felébred, adok neki enni. Hempergünk. Közben megjönnek szüleim. Innentől apukám csinálja a leveket. Megkérem, hogy hozzon fel sütőtököt és céklát a pincéből. A tököt felvágja, a céklákat megmosom, megszurkálom, betesszük a sütőbe.
15:00 hempergés Vivivel, közben Gyulával is beszélek telefonon. Vivi eszik, és fél 4-kor leteszem, hátha elalszik még, mert így estig nem bírja ki. Megiszom a répalevet.
15:38: Riki megérkezik. Szokás szerint kiabálva lép be az ajtón, rögtön meg kell szidnom szokás szerint :) Azonnal kezdi a mondandóját, és estig meg sem áll, ezek után nincs pihenőm. Ez van, ha az embernek örökmozgó és beszélő a gyereke. Komolyan, egy kisbabával sokkal könnyebb :) 4kor megiszom a zöld levet.
15:40- 16:30 Rikit megtanítom szendvicset csinálni. Megcsinálja a saját másnapi szendvicsét, az apáét, és gyártunk egy csomó sonkás-gombás-sajtos szendvicset, amit majd megsütünk a sütőben.
16:45: elkészítem és megeszem a salátámat. Közben telefonálunk Gyulával, csak 8 körül fog megjönni.
17:00 megiszom a répa-alma levet. És innentől kicsit összefolyt az este. Vivi felkel, megetetem, anyukám megfürdeti őket, sorozatot nézünk a tévében.
18:00 zöld lé. Megsült a tök és a cékla. A céklákat megpucolom, összekockázom, ecetes öntetet készítek hozzá. Egy szelet tököt kiteszek a tányéromra, a többi megy a hűtőbe.
19:00 vacsorázom, közben Riki mesét néz, Vivi hol a hempergőben, hol az ölemben. El kezdem sütni a szendvicseket, amiket délután csináltunk. Amikor megsül, Riki eszik belőle.
20:00 lerakjuk a gyerekeket. Beöntés, és majd valamikor később zuhanyzás, beszélgetés az ágyban és lefekvés.

2013. december 9., hétfő
Esszénus evangélium
Sohasem voltam vallásos. Az egyház képmutató szertartásai távol állnak tőlem. Azonban Jézus létezésében, és egy Felsőbb Erő, nevezzük Mennyei Atyának, hiszek, mert tudom, hogy a dolgok nem véletlenül történnek. Nemrég pedig felfedeztem az Esszénus Békeevangéliumot, ami megvilágosodást hozott a számomra. Jézus egy tanító és gyógyító volt, akinek bölcsessége meghaladta korának tudását. De ki lehetett Ő? Honnan volt birtokában tudásának? Talán Keleten járt, és a Jóga tudományát sajátította el, amit más "nyelvezeten" tanított meg követőinek? Vagy egy időutazó?
Akárki is volt, a mai keresztény egyház nagyon félreértelmezte tanításait, szerintem szándékosan. A nekik nem tetsző dolgokat természetesen kihagyták a Bibliából.

"Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az
Élet, az írás pedig halott. Bizony mondom néktek, Mózes sem írásban kapta
törvényeit az Istentől, hanem élő szóval. A Törvény az Élő Isten élő szava az
élő prófétákhoz, az élő emberek számára. Mindenben, ami él, bele vagyon írva a
Törvény.
- Megtaláljátok azt a fűben, a fában, a folyóban, a
hegyekben, az ég madaraiban, a tenger halaiban; de mindenekelőtt önmagatokban
keressétek azt. Ezért, bizony mondom néktek, hogy az összes élő dolgok közelebb
vannak Istenhez, mint az írások, amelyek élet nélküliek. Isten azért teremtette
az Életet és minden élő dolgokat, hogy azok örökkévaló szóval tanítsák az
embert, az Élő Isten törvényeire. Isten nem a könyvek lapjaira írta a
törvényeket, hanem a ti szívetekbe és a lelketekbe."
És most jön a legjobb. Jézus módszere, ahogyan gyógyított kísértetiesen hasonlít a Gerson terápiához.
"Térjetek meg és böjtöljetek. Mert bizony mondom néktek, hogy
a sátán és annak összes csapásait csak böjttel és imával tudjátok kiűzni
magatokból."
Jézus belső megtisztulásra, beöntésre is biztatta a betegeket:
"Bizony mondom néktek, belső tisztátalanságotok sokkal
nagyobb, mint a külső. És az aki csak kívülről tisztogatja magát, de belül
tisztátalan marad, az hasonlatos az olyan sírbolthoz, ami kívülről szépen le
van festve, de belülről teli van mindenféle borzasztó tisztátalansággal és
förtelmességgel. Ezért mondom néktek, engedjétek, hogy a Víz Angyala belül is
kereszteljen meg benneteket, hogy megszabaduljatok a múlt összes bűnétől, és
hogy belül is ugyan olyan tiszták legyetek, mint a folyó napsugárban játszadozó
habjai.
Keressetek ezért egy nagy futótököt, ember nagyságú szárral.
Vájjátok ki annak belsejét és töltsétek meg a folyó vizével, olyannal, amit a
Nap felmelegített. Függesszétek azt fel egy fa ágára, és boruljatok le a földre
a Víz Angyala előtt, és engedjétek, hogy a futótök szára behatoljon hátsó
feletekbe, hogy a víz átjárhassa beleiteket. Azután, maradjatok térden állva a
Víz Angyala előtt és imádkozzatok az Élő Istenhez, hogy bocsássa meg régi
bűneiteket; és imádkozzatok a Víz Angyalához, hogy szabadítsa meg testeteket
minden tisztátalanságtól és betegségtől. Majd folyassátok ki a vizet
testetekből, hogy magával vigye belőletek a sátán összes tisztátalanságát és bűzös
dolgait. És majd meglátjátok saját szemetekkel és szagoljátok saját orrotokkal
mindazt a förtelmességet és tisztátalanságot, ami beszennyezte testetek
templomát; sőt mindazon bűnöket is, amelyek testetekben lakoztak, gyötörve
benneteket mindenféle szenvedéssel."
A böjt és beöntések eredménye:
"Amikor pedig már minden bűn és tisztátalanság
eltávozott testetekből, véretek olyan tisztává válik, mint Föld Anyánk vére,
mint a folyó napfényben játszadozó habjai. És leheletetek olyan üdévé válik,
mint az illatos virágok lehelete; húsotok olyan tiszta lesz, mint a fák levelei
között pirosló gyümölcsök húsa, szemetek világa olyan tiszta és csillogó lesz,
mint a kék égen fénylő Nap ragyogása. "
És most nézzünk meg egy gyógyreakciót Esszénus módra:
"Számos tisztátalan és beteg követte Jézus szavait.
Felkeresték a csörgedező patakokat, ledobálták saruikat és ruhájukat,
böjtöltek, és átadták testüket a Levegő, a Víz és a Nap Angyalainak. És a Föld
Anya angyalai átölelték őket, megszállván kívül és belül az ő testüket. És
mindegyikük látta, hogy az összes gonosz ördög, a bűn és a tisztátalanság
sietve távozik belőlük. Némelyikük lehelete olyan bűzössé vált, mint a belekből
távozó ürülék. Másoknak a nyáluk eredt meg, bűzös és tisztátalan hányadék jött
fel az ő belsejükből, és mind ezen tisztátalanságok csurogtak a szájukból,
némelyeknek az orrukon, másoknak szemeiken és füleiken keresztül. És sokuknak
undorító és förtelmes szagú volt a verejtéke, amely egész testükön gyöngyözött.
Míg mások végtagján nagy gyulladt kelvények fakadtak fel, amikből bűzös
tisztátalanságok folytak. Sokuknak testéből bőségesen távozott a vizelet, míg
másoknak a vizelete elapadt és olyan sűrűvé vált, mint a méhek méze. Másoknál
pedig vörössé, vagy feketévé változott, olyanná lett, mint a folyami homok.
Többeknek bűzös gázok törtek fel az ő beleikből, ami olyan volt, mint az ördög
lehelete. És a bűz már olyan erős volt, hogy senki sem tudta elviselni.
De amikor megkeresztelkedtek, a Víz Angyala behatolt testükbe, és
kimosta belőlük múlt bűneik minden ocsmányságát és förtelmét. A hegyi
gyorsfolyású patakokhoz hasonlóan sodorta ki testükből a kemény és folyékony
utálatosságok sokaságát. És a föld, ahova az ő beleiknek folyása ömlött olyan
szennyezetté vált, a bűz olyan erős lett, hogy senki nem volt képes ott
maradni. Az ördögök is elhagyták beleiket rengeteg nyüzsgő féreg formájában,
amik tehetetlen dühvel vonaglottak a belekből kiömlő mocsok pocsolyáiban,
miután a Víz Angyala kiűzte őket az Emberek Fiainak beléből."
A böjt hét napig tartott, majd a betegek megkérdezték Jézust, mit tegyenek, hogy egészségesek maradjanak.
"Mert bizony mondom néktek, hogy aki öl az önmagát
öli meg, és aki a leölt állatok húsát eszi, az a halál testéből étkezik. Mert
azok vérének minden cseppje méreggé válik az ő vérében, lehelete bűzli az ő
leheletében; húsa gennyes daganattá válik az ő húsában; csontja krétaporrá
málik az ő csontjában, belei rothadnak az ő belében."
"Íme, nektek adok minden maghozó növényt a Föld színén és
minden fát, amelynek maghozó gyümölcse van. Ez legyen a ti eledeletek. És minden földi állatnak, az ég minden madarának, és
mindennek, ami mozog a földön, akikben az élet lehelete találtatik, a Föld
összes zöld füveit adom táplálékul. Valamint minden mozgó és élő állatnak a
teje is lehet néktek az eledeletek. - Amint a zöld növényt adtam nekik, úgy
adom az ő tejüket nektek. De a húst, és az állatokat éltető vért ne egyétek!"
Jézus a nyers koszt-diéta híve volt:
"De én azt mondom néktek, sem embert, sem állatot,
de még a táplálékot sem, amit magatokhoz vesztek ne öljétek meg. Mert, ha élő
táplálékot esztek, az élővé tesz benneteket, de ha megölitek a táplálékotokat,
akkor a halott étel is megöl titeket. Mert Élet csak életből származhat, a
halálból pedig mindig halál. Ezért ne egyetek semmit, amit a tűz, a fagy vagy a
víz elpusztított. Mert az égetett, fagyott és rothadt eledel, égetni,
fagyasztani és rothasztani fogja testeteket is. Ne főzzétek, és ne keverjétek össze-vissza egyik
ételt a másikkal, nehogy beleitek gőzölgő mocsárrá változzanak."
Mérsékletességre is intett:
"És ha azt akarjátok, hogy az Isten angyalai
örvendezzenek testetekben, és a sátán messze elkerüljön benneteket, akkor
naponta csak egyszer üljetek az Isten asztalához."
És konkrét táplálkozási tippeket is adott:
"Május hónaptól kezdve az árpát egyétek, júniustól a búzát,
amely a legtökéletesebb az összes maghozó füvek közül. Ebből legyen a ti
mindennapi kenyeretek, hogy a Mennyei Atya megtartsa a ti testeteket. Júliustól
egyétek a savanyú szőlőt, hogy testetek megtisztulhasson, és a sátán
eltávozhasson belőle. Augusztus hónapjában gyűjtsétek be a szőlőt, hogy annak
nedve szolgáljon nektek italként. Szeptember havában szüreteljétek le a Nap
Angyalai által megédesített szőlőt, hogy gyarapítsa a ti testeteket, hogy a
Mennyei Atya angyalai lakozzék bennük. A zamatos fügét október és november
hónapokban egyétek, a maradékot pedig hadd aszalja meg számotokra a Nap
Angyala. És egyétek azt mandulával azon hónapokban, amikor a fák nem hoznak
gyümölcsöt. Decemberben egyétek az eső után növekvő füveket, hogy véretek
megtisztulhasson a ti bűneitektől. És még ugyan ebben a hónapban kezdjétek inni
állataitok tejét, mert azért adta Isten a mezők növényeit az összes tejadó
állatnak, hogy azok tejükkel táplálhassák az Embert."
Ezek voltak az elsődleges törvények, először a Föld Anyához kell visszatérnünk, és ezeket a törvényeket betartanunk, és aztán tudunk megvilágosodni.
Hát.....ezek után nem is kétség, hogy az igazi gyógyulás nem tablettákban, és infúziókban rejlik, és erre az emberek már több ezer éve rájöttek, de egyszerűbb gyorsan bekapni valamit, és rohanni tovább, mint ténylegesen tenni magunkért valamit. Erre sajnos nagyon kevesen képesek.
Legyetek jók,
Annao
2013. december 3., kedd
Kiegészítők a Gerson terápiában
A Gerson terápiában a beteg naponta több kilónyi zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, lé-vagy természetes formájában. Ahhoz, hogy ez a rengeteg tápanyag optimálisan tudjon hasznosulni, szükség van némi segítségre a szervezetnek. Ezért a terápiában emésztőenzimeket és más kiegészítőket használnak. Lássuk, melyek ezek.
- kálium keverék: Dr. Gerson szerint minden krónikus betegség alapja, hogy a sejtek káliumot veszítenek, melynek a helyére behatol a nátrium. A sejt megszívja magát vízzel, és anyagcseréje elégtelen lesz. A terápia igyekszik a szervezet nátrium-kálium egyensúlyának a visszaállítására, egyrészt a só teljes kiiktatásával, káliumban gazdag étrenddel, kiegészítésként a levekbe kálium oldattal.
- Thyroid és Lugol oldat: az anyagcserét serkentik, a pajzsmirigy működését. A pajzsmirigy képes a testhőmérsékletet emelni, így az immunrendszert aktivizálni.
- niacin: javítja a vérkeringést a hajszálerekben, így oxigénben és tápanyagokban dús vér könnyebben jut el a szövetekhez.
- májkapszulák: a beteg mája károsodott, maximális segítségre van szüksége, hogy el tudja látni feladatát. Ha éppen kapható, akkor máj injekciót is használnak.
- pancreatin: hasnyálmirigy enzimek, melyek fontos szerepet játszanak a tumor megemésztésében.
- acidol- pepsin: gyomorsav és pepszin keveréke, mely segíti az emésztést. Gyomorproblémák(reflux, gyulladás) esetén nem ajánlott szedni.
- coenzym Q10: a terápiában már nem használatos nyers májlé tápanyagait pótolja.
- lenmagolaj: különösen gazdag Omega 3 zsírsavakban, a beteg az ebédhez és a vacsorához fogyaszt belőle egy-egy evőkanállal.
- probiotikumok: manapság már mindenki tudja, hogy érdemes rendben tartani a bélflóránkat.
Ezen kívül használhatók még:
-zabnyák: gyomorvédő hatású.
-hidrogén peroxidos bedörzsölés: oxigént juttat a testbe, mely segíti a tumor zsugorodását.
-la pacho tea: sok betegnek javítja a közérzetét, stimulálja az immunrendszert.
-kiegészítő terápiák: akupunktúra, masszázs, jóga, reflexológia, reiki
A teljesség igénye nélkül :)

2013. november 28., csütörtök
Gerson klub
Múlt héten Gerson klubbon vettem részt az Egészségforrás alapítványnál, és találkoztam Beata Bishoppal :)
Beata egy igazi Angol Lady, kedves, közvetlen, nagyon magabiztos, és szellemileg szerintem bőven túlszárnyalja az életkorát.
A klub Beata rövid beszámolójával kezdődött, hogy törekvései éppen hol tartanak a nagyvilágban. Sajnos ezt a terápiát még mindig nem ismerik el, sőt már már szinte bűnnek számít bárhol említeni, nem sok orvos van, aki hajlandó megismerkedni vele.
Ezután régi gyógyult Gersonosok beszámolóját hallhattuk. Volt egy nő, aki végigcsinálta a két évet, eltelt egy pár év, ismét beteg lett, újra lenyomta a két év terápiát, és ismét meggyógyult. Egy másik nő története nagyon meghatott. Ő a kisfiáról beszélt, aki 7 évesen lett beteg, és az anyukája elmesélte, milyen hősiesen csinálta a terápiát a kicsi, sokkal fegyelmezettebben, mint bármelyik felnőtt. Elsírtam magam, mert belegondoltam, mi lenne, ha az én kisfiamnak kellene ezt végigcsinálni.....
Ezután ott maradtunk Budapesten, hogy férjem el tudjon menni szombaton a bio piacra, és megismerje a termelőket, hogy tudja, kihez kell fordulni, ha nem kapható egy-egy alapanyag. Így úgy néz ki, hogy télen is fogunk kapni mindent, ami szükséges.
Sajnos magánéleti gondok nehezítik a mindennapjaimat, nem tudom, hogy ez milyen hatással lesz a gyógyulásomra. Valószínű, hogy nem jó :(
De szüleim támogatása, és a gyerekek segítenek benne, hogy kitartsak, és a terápiát ne hagyjam abba. Sőt azt hiszem más fajta életformát most nem is tudnék csinálni. Budapesten kóstoltam pár tiltott dolgot, és nem is estek olyan jól. Talán csak a szemem kívánja.
Elkezdtem kipróbálni a Gerson könyvben található recepteket, hogy ne csak mindig héjában sült krumplit egyek. Tegnap krumplisalátát készítettem. A krumplit ugyanúgy kell előkészíteni, mint a hagyományos salátához. Az öntethez lenmagolajat, almaecetet, mézet, apróra vágott újhagymát és zellerlevelet használtam. Eddigi megszokott unalmas ízekhez képest nagyon finom lett :). A karfiolt hozzá pedig most sütőben készítettem el. Jénai tálba tettem a rózsáira szedett karfiolt, és kevés vízzel sütöttem, kicsit ropogósra hagytam. Közben kevés vízzel répát pároltam, mikor megfőtt, összeturmixoltam kicsi lenmagolajjal és joghurttal. Ezt a szószt ráöntöttem a karfiolra, és pár percig még melegítettem a sütőben.
Ez lesz a mai ebédem.
Jó étvágyat nektek is!

2013. november 12., kedd
Az elmúlt hónap
Sziasztok!
Ahhoz képest, milyen jól beindult ez a blog az elején, most egy kicsit lecsendesültem. Meg is mutatom nektek, miért:
Igen, most már négyen vagyunk, így a terápia mellett lényegesen kevesebb időm és energiám jut erre a blogra. De nem fogom abba hagyni, ígérem nektek!
Kezdem is akkor élménybeszámolóval. A terápia baromi nehéz. Talán nem is a lékészítés, beöntések, hanem a monotonitás. Hogy minden nap ugyanarról szól. Reggelizés, beöntés, ellátom a kislányomat, zöld lé, alma-répa-lé.....és így tovább. Délután hazajön az oviból kisfiam is, aki egy kissé féltékeny újdonsült hugicájára, így most duplán nehéz vele, mert a nap végére nem biztos, hogy marad annyi energiám rá, amennyit ő szeretne.
Az az igazság, hogy volt egy segítőm, aki délelőtt csinálta nekem a leveket, és készítette az ételeket, így nekem csak babáznom kellett. De sajnos kényelmetlenül éreztem magam, hogy mindig van itt egy kívülálló a házban, ezért úgy döntöttünk, elosztjuk a feladatokat a családban, és megoldjuk külső segítség nélkül. Ha olvasol, kedves volt segítőm, sajnálom, hogy így alakult, jól végezted a munkádat.
Apukám hajnalban szokott kelni, és mindent előkészít számomra a levekhez. A zöldségeket, gyümölcsöket megmossa, megszárítja, és dobozokba adagolja, hogy nekem csak ki kelljen vennem a hűtőből, és nyomni a gépbe egyenesen. Anyukám megfőzi a reggeli zabkását, a Hippokratész levest, és megpárolja a zöldségeket.Miután hazaérnek munkából, mindent ők végeznek. A férjem a beszerző, ő vásárol meg mindent, amire szükségem van, esténként segít a beöntéshez előkészülni, és összepakolni, hétvégén, és amikor itthon van, ő készíti a leveket.
Jelentem, végre kiürült belőlem a Glivec. Ezt onnan vettem észre, hogy megint előjöttek a mellékhatásai: nem tudtam aludni, az arcom megint kiütéses lett, rossz volt a közérzetem, a testsúlyom is nőtt 1 kg-ot(amiről azt hittem először, hogy hízás, de nem az volt). Ezek a tünetek kb. másfél hétig tartottak, aztán egyik nap rengeteget pisiltem(az az 1 kiló volt), az arcom letisztult, és az alvás is nagyjából helyre jött.
Hihetetlen, hogy a felszabaduló méreganyagok milyen depressziót tudnak okozni, és milyen sötét gondolatokat. Olvastam a könyvben erről, így fel voltam rá készülve, de nem így képzeltem el. Ez is bizonyíték számomra a test és lélek elválaszthatatlanságáról. Amikor túl vagyok egy-egy ilyen krízisen, olyan könnyűnek érzem magam, nehéz elmagyarázni, olyan megkönnyebbült érzés.
Nemsokára lesz vérvételem, aztán jelentkezek a Gerson központba kontrollra. Valószínű áttérünk a 10 leves verzióra.
Szép napot nektek, nemsokára írok.

2013. november 11., hétfő
Tévhitek a rákgyógyításról
Nézzétek csak, milyen cikket találtam ma egy közösségi portálon megosztva:
5 hazugság a rákgyógyításról
Sajnos hasonló véleményen vagyok, mint a cikk írója.
Feltehetitek a kérdést? Hogyan jutottunk ide? Az orvosok miért nem gyógyítanak? Miért érdekük, hogy egyre betegebbek legyünk, és egyre több gyógyszert szedjünk? Lehet ezeket egyáltalán gyógyszernek nevezni? Inkább csak mérgek, amik lehet, hogy a tüneteket elnyomják, de csak még betegebbek leszünk tőlük.
Az egész ott kezdődött, amikor a huszadik század elején központosították az orvosképzést. Előtte kisebb orvosi egyetemek működtek, és az orvosok nagy része alternatív gyógymódokat is használt. A központosítás után az egyetlen elfogadható kezelési mód a gyógyszerezés lett, így tört hatalomra a gyógyszeripar. A gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy meggyógyuljunk, hiszen akkor nem lenne több bevételi forrásuk. Rengeteg pénz forog ebben, az orvosok csak bábok
Miért megy mégis olyan sok ember azonnal orvoshoz, és fogadja el a hagyományos kezeléseket? A félelem miatt. Az embereket mindig is félemlítették valamilyen láthatatlan ellenséggel, ördögökkel, démonokkal. Most is van láthatatlan ellenség, a vírusok, baktériumok, betegségek. Pedig nem ők az igazi ellenség. A betegség egy áldás számunkra, mely jelzi, hogy valami nincs rendben, valamin változtatunk kell. Sajnos igazi változásra kevés ember hajlandó. Egyszerűbb tablettákat bekapkodni, és élni tovább ugyanazt az életet, mint addig.
Ébredjünk már fel, és lássuk meg a valóságot! Egy illúzió világban élünk, ahol minden csak a pénzről szól. Sajnos a sorsod alakulása senkinek nem fontos, csak Neked, és hozzátartozóidnak. De a kormánynak, a gyógyszeriparnak, az orvosoknak nem....
Most nem csupán saját gondolataimat írtam, hanem loptam egy videóból. Megtaláljátok, ha kíváncsiak vagytok rá a videó megosztó portálon, a címe: A doktornő, aki meglátta a valóságot.

2013. október 25., péntek
Napi programom és csalások
Szerintem nincs olyan ember a világon, aki ha egy ilyen
szigorú programot kell követnie, ne csaljon egy kicsit (elnézést, ha mégis van
ilyen). Még Beata Bishop is csalt, mert nem kelt fel hajnali 6 órakor beöntést
csinálni, hanem csak 7 órakor, és szemöldökceruzát is használt, holott tiltott minden kozmetikum.
Szerintem a Gerson terápia azért ennyire szigorú, mert
biztosra próbál menni. Ha az ember elkezd a terápiában csalni, akkor ezek a
csalások egyre sűrűbben fordulnak majd elő, és végül a terápia hatástalan lesz.
Szerintem azért nem ennyire fekete-fehér minden. Pl. ha egy lé 10:00-ra van előírva, és a beteg 10:05-kor préseli ki, még nem fog összedőlni a világ. Ilyen apróságok egészen biztosan nem hátráltatják a gyógyulást. ha viszont kihagyunk leveket, vagy beöntést, vagy itt-ott megeszünk egy szalámis szendvicset, vagy megsózzuk az ételt, az tényleg kudarcot hozhat.
Itt a saját csalásaimat írtam le, de töröltem, mivel kaptam egy visszajelzést egy ismerősömtől, hogy nem helyesli őket az én állapotomban. Talán úgy tűnhetett, hogy nem veszem komolyan a terápiát, és nem szeretném ezt sugallni, sem negatív példát állítani mások felé. Az előírt ételeket, leveket, kiegészítőket maradéktalanul elfogyasztom, a beöntéseket elvégzem.
A napi programom egyébként a következő:
8:00 reggeli(zabpehely, gyümölcsök) narancslé,
tabletták: nutrazime, pancreatin, Q10, niacin
9:00 zöld lé, kávébeöntés
9:30 B12 oldatból 1 csepp, gyümölcstál
10:00 répa-alma lé
11:00 salátatál,
2 májkapszula
12:00 zöld lé
13:00 ebéd:
hippokratész leves, burgonya, párolt zöldségek, tabletták: nutrazime,
pancreatin, niacin, biocult
15:00 répa lé,
2 májkapszula
16:00 2
májkapszula
17:00 répa-alma
lé, salátatál
18:00 zöld lé
19:00 vacsora: ugyanaz, mint ebédre
20:00 kávébeöntés
A tablettákat majd leírom (tudom már ígértem), hogy melyik
mire való. Láthatjátok, hogy nem éhezem :), bár délután szoktam éhes lenni, olyankor gyümölcsöt eszek, főleg banánt.
Apropó, ugye jógáztatok?
2013. október 23., szerda
Stressz és jóga
Fogadjátok szeretettel egy kedves barátnőm gondolatait a stresszről:
"Stresszkezelés: Hallottál már arról, hogy stressz? Másról sem hallasz? Érint téged? Kit nem? Na de tudod -e kezelni? Betegségeid magas százaléka-ha nem az egész-akkor kap szabad utat a testben, amikor a környezet hatásaival szemben védtelen vagy, kiszolgáltatott, azaz belső erőd kisebb, mint a külső. A betegség előbb mindig lelki síkon jelentkezik, csak később tevődik át a testre. A bajok forrása a külső hatásokkal szemben való gyengeség. Egyszerű a választás meg kell erősödni. Jó vicc-mondod és nagyot sóhajtasz-azt hogyan kell? A stressz önmagában nem egy kártékony valami, mert az csak úgy van. Nem is jó, nem is rossz- attól függ, hogyan kezeled. Az öröm lehet éppen olyan magas faktorszámú stressztermelő tényező, mint a bosszúság, a méreg, a harag.Attól függően, milyen módon alkalmazkodsz a külső hatásokhoz. Van, hogy az örömteli események, a kellemes dolgok is borzasztó izgatottságot eredményeznek, amit nem tudsz sem takargatni, sem kezelni, ezért eluralkodnak rajtad , és hasonló tüneteket eredményeznek, mint az ellenkezője. Nem beszéltünk a váratlan rossz hírekről sem, bosszúságról, tragikus eseményekről, amik valóban hirtelen szakadnak a nyakadba, és nemcsak feldolgozni, de felfogni is nehezen bírod. Van azonban még egy helyzet, ami ennél is gyilkosabb: a lassú, időtlen stressz. Aminek van talán eleje, de hogy vége is lesz-e..?
Az első helyzet a hirtelen lecsapó stressz helyzetre. AZ ami gyorsan jön és gyorsan múlik. Mi a jó hozzáállás?-ezen gondolkodsz. A hirtelen stresszben fontosa gyors reagálás, ez az életben maradás feltétele , olyan képesség ami megvéd a hirtelen haláltól. Gyorsan menekülni, vagy gyorsan visszavágni, de semmiképen se benne maradni. A stressz ebben a helyzetben szó szerint életmentő. Pontosabban nem a stressz hanem a rá adott válaszreakció.
A második helyzet az átmeneti stressz helyzete, amikor tudod hogy nem fog sokáig tartani, azonban benne lenni így sem problémamentes. Menekülj!! De mi van ha erre nincs módod és el kell viselned? Éld meg az elfogadást és erősítsd meg magad. Számtalan napi szituáció okoz ilyen rossz érzést, amit kénytelen-kelletlen át kell élned, pedig kiráz tőle a hideg.
A kulcsszó, az alkalmazkodás. A megoldáskeresés, hiszen a stressz a mindennapos vendég az életünkben, de kell a mozgás és kell a lendület is.
Ha nem alkalmazkodsz, a rád ható energia átjár és megesz.
Megoldás: 1. A fizikai állapot javítása testedzéssel, a felvett élelmiszerrel, a helyes légzéssel, és a káros szokások megszüntetésével.
2. Az életenergia szintjének növelése a mindennapi örömökről, a természet csodáiról, a család melegségéről és a barátokról beszélek. Cél, hogy ne merülj le nagyon gyorsan, képes legyél a hosszú védekezésre, és a megmentő feloldásra. Hogy soha ne add fel!"

Ugye, milyen jó kis összefoglalás? Örülök neki, hogy egyre elterjedtebb, és elfogadottabb, hogy a betegségeknek igenis van lelki háttere, és ha valaki beteg, a lélekkel is foglalkozni kell. Bár Gersonosok szerint a stressz is igazából a májat gyengíti, mivel a stresszhormonokat a májnak kell lebontani. Ebből következik az, hogy akinek egészséges a mája, a stressz sem tudja megbetegíteni. Látok benne némi igazságot, de minden folyamatot ennyire átváltani testi szintre még számomra nem teljesen elfogadható.
A testmozgás már régóta meghatározó az életemben. Eleinte természetesen én is azért kezdtem mozogni, hogy szebb alakom legyen tőle. Aztán megszerettem. Nehezen tudok relaxálni, és úgy igazán elengedni magam, nekem a mozgás ebben segít. Edzettem nem is olyan rég elég keményen, intervall és súlyzós edzések. Most visszagondolva már feleslegesnek tartom az ilyen intenzív edzést, mert egy ponton túl csak kizsigereljük vele a testünket, ahelyett, hogy feltöltenénk. Megtaláltam a számomra legideálisabb testmozgást, amitől szintúgy feszes lesz a testem, de közben megnyugtat, feltölt, és inkább kapom tőle az energiát, nem pedig elveszi tőlem. Igen, ez a jóga.
A hatha jógának, amit manapság legtöbben ismernek, a testgyakorláson keresztül célja elérni a teljes relaxációt. Merthogy ez az igazi célja a jógának, a magunkba fordulás, mély relaxáció elérése, ahol természetfeletti dolgokat tapasztalhatunk meg. Több jóga irányzat egyáltalán nem használ testgyakorlást az ellazulás elérésére, sőt haszontalannak is tartják az időt ilyesmire pazarolni. A jóga igazából egy tudomány, ami egy módosult tudatállapot elérését tanítja, a test csak egy burok a lélek körül, és állítólag fel lehet emelkedni egy magasabb tudat állapotba, ahol nincs is többé szükség a testre.
A hatha jóga tehát a legelterjedtebb, a mai rohanó világban talán az emberek ezzel tudnak legjobban azonosulni, hiszen adva vannak a gyakorlatok, csak követni kell őket, mint egy aerobic órán. Az az igazság, hogy nekem is ezt a legkönnyebb követnem, és nem is erőltetem magamra a céltalan relaxációt, mert a mozgás során el tudom azt érni. Ezek a gyakorlatok bárki számára hozzáférhetők, az interneten rengeteg leírás, és videó van. Én is csak egyszerűen torna videókra tornázom, amikor valami könnyebbre vágyom, akkor Wai Lana-t veszem elő, ha jobb erőben vagyok, akkor dinamikus jógát végzek.
Az egyik kedvencem, a Napüdvözlet. A test minden porcikáját átmozgatja, és harmonizálja az egész test működését. Erősít, és rugalmas is leszel tőle. Jó edzést :)
Annao
2013. október 20., vasárnap
Visszaeséstől való félelem
Nagyon sok daganatos beteg meggyógyul hagyományos kezeléssel (műtét, kemoterápia, sugárzás).
Ilyenkor vetődik fel a kérdés, mi lesz, ha a daganat újra kialakul? A legtöbb ember ilyenkor alternatív módszerek után kutat még akkor is, ha addig nem hitt ezekben. A félelem sokszor nagyon erős, így sok kuruzsló gazdagodhat meg, mert a betegek hiszékenyek, beszednek mindenfélét. A másik véglet, amikor gyógyulás után teljesen elbízzák magukat, megkönnyebbülnek, és nem foglalkoznak többet a problémával.
Nos, szerintem egyik megoldás sem jó. Sajnos azt kell írnom, hogy műtéttel, hagyományos kezelésekkel nem lehet végleges gyógyulást elérni. Pedig nincs rosszindulatú elváltozás a testben, akkor a beteg meggyógyult, nem? Nem! A teste, immunrendszere ugyanúgy gyenge, mérgezett maradt, műtéttel, kezelésekkel csak időt nyert. A betegség mindig egy jelzés arra, hogy valamin változtatni kell, ha pedig ez nem történik meg, minden feltétel továbbra is adott a betegség létrejöttére. Ami létre is fog jönni újra. Lehet, hogy csak 20 éve múlva, de az is lehet, hogy csak 1 év múlva.
Azt tudom tanácsolni minden daganatos betegnek, és remélem ez az üzenet sokakhoz eljut, hogy ha gyógyultnak nyilvánítják az orvosok, akkor is változtassanak valamin. Lehet, hogy csak a lelküket kell rendbe szedni, az is lehet, hogy elég egy kímélő vegetariánus étrendet tartani. Ezt én nem tudhatom, minden ember más, ki kell tapasztalni, hogy kinek mi válik be. Mindenesetre soha ne higgyünk rögtön az első embernek(pl. természetgyógyásznak) aki utunkba akad, mindig hallhassunk meg több véleményt, és csak azután döntsünk arról, számunkra mi lenne a legjobb. A deutérium csökkentett víztől mindenkit óva intek, személyes tapasztalatom sem jó vele, és ismerős daganatos betegeknél sem vált be sajnos. Sajnos, mert milyen jó is lenne, ha ilyen egyszerű lenne a gyógyulás. A Culevitet nem bírta sokáig a gyomrom, így annak a hatékonyságáról nem tudok beszámolni, biztos van, akinek használ, de inkább csak kemo mellé kiegészítésnek tudnám elképzelni, ugyanúgy, mint az Avemar-t. Ez utóbbi viszont hagyományos kezelés mellé kiegészítésnek tényleg jó, nekem jobb volt a közérzetem, amikor szedtem. A Biobran jó immunerősítő, ezt talán tudom ajánlani, én nem sokáig szedtem, mert elkezdtem a Gerson-t. Ittam még Aloe Verát, ami a gyomromnak jó volt, ezen kívül szerintem mást nem tud. Varga gombákat is szedtem, a gyomrom szintúgy nem bírta, egy ismerősöm jó eredményt ért el vele kezelés mellett, emelte a fehérvérsejt számot.
Hát.....így felsorolva tényleg sok mindent kipróbáltam.Valahogy egyik sem volt az igazi. Most, hogy a Gerson módszert megismertem, és hatásait magamon tapasztalom, nem is tudnék abban sosem hinni már, hogy pirulák, meg ilyen-olyan vizek fogják megoldani a problémámat. Csakis én magam tudom megoldani azzal, ha változtatok. A lelkünket rendbe kell tenni, és az immunrendszer és gyönyörűen helyreáll, ha igazi méregmentes, tápanyagdús táplálékkal látjuk el.
Olvastam egy szlovák nő blogját, aki végstádiumú beteg volt, az orvosok lemondtak róla. Úgy gyógyult meg, hogy egy hónapig csak nyers gyümölcsöt evett, aztán pedig zöldségeket, burgonyát, rizst, és hasonlókat. Egy ilyen egyszerű kúrával is képes volt a teste meggyógyítani önmagát, visszafordítani azt, amiről az orvosok azt hitték, hogy nem lehet. Egyszerűen nem mérgezte és terhelte tovább a testét, így az elkezdett működni, és gyógyítani.
Összegzés: a félelem helyett vegyük a kezünkbe saját sorsunkat, ne csodaszerektől várjuk a gyógyulást. Testünk képes az öngyógyításra, de ahhoz változtassunk. Tudom, nagy szavak ezek, de ha én a műtétem után találkoztam volna egy ilyen szemléletmóddal, talán elég lett volna egy kis változás is, és most nem kellene ilyen drasztikusan csinálnom.
Szeretettel: Annao

2013. október 15., kedd
Túl az első gyógyreakción
Sziasztok!
Tudom, régen írtam, de nagyon sűrű volt a programom. A terápia elkezdődött múlt hét szerdán napi 7 lével és 2 beöntéssel, valamint a kiegészítőkkel. Ez a doktornő javaslata volt, én 10 lével szerettem volna indulni, de nem bánom, hogy így alakult, mert így is nagyon megterhelő.
Az első napon nem volt különösebb problémám, a közérzetem jó volt, az ételeket és a leveket jó étvággyal fogyasztottam. Aztán másnap a reggeli beöntés után már nem éreztem jól magam. A leveket alig bírtam lenyelni, az ebéd sem nagyon ment. Estére nagyon gyenge lettem, fájt a fejem, rossz volt a közérzetem. Csak feküdni bírtam. És ez folytatódott tegnap reggelig kisebb megszakításokkal, közben be is lázasodtam. Mit ne mondjak, nagyon embert próbáló volt. A beöntés nehezen ment, puffadtam, és görcsöltem. Közben sokszor dühös is voltam, és sokat sírtam csak úgy ok nélkül. Lepedékes nyelv, izzadás....szóval lényegében minden méregtelenítési tünetet produkáltam.
Mindezek ellenére a gyógyreakciónak örülni kell, ez azt jelenti, hogy a szervezet beindult, elkezdte a gyógyítási folyamatot. A mérgek kiürülnek, az immunrendszer aktivizálódik.
Voltunk egyébként Budapesten a Gerson tanfolyamon, ahol sok mindent már ismerős volt, de sok újat is tudtak még mindig mondani. Pl. kaptunk pontos receptet a zöld léhez, amit addig csak találgattunk, hogy melyik fajta salátából mennyit tegyünk bele. Részletesen elmagyarázta a doktornő a nátrium-kálium szerepét a gyógyulásban, teljesen érthető volt, és logikus. Röviden annyi, hogy normális esetben a nátriumnak a sejten kívül kell lennie a sejtközi térben. Bármilyen külső behatásra, ha ez a nátrium bekerül a sejtbe, kiszorítja onnan a káliumot, és a sejt elkezd vízzel megtelni. Amikor bárhol árvíz van, gondoljunk csak bele, milyen rosszul működik minden, leáll a termelés, nincs takarítás, minden ott áll a szutyokban, és rothad. A sejtben ugyanúgy romlik az energia termelés, és nem tudja a salakanyagokat hatékonyan kiválasztani. A terápia célja, hogy a felhalmozódott mérgeket a test végre kiürítse magából, közben pedig ellássa könnyen hasznosuló tápanyagokkal, hogy visszaálljon a megfelelő energia termelés. Ezt segítik a kiegészítő tabletták is, amikről majd később fogok egy külön bejegyzést írni, de köztük van pl. a niacin, ami vérbőséget okoz a hajszálerekben, így elősegíti, hogy a tápanyagok könnyebben eljussanak a sejtekhez.
A doktornő megemlítette, hogy a terápiának sajnos rossz híre van. Ugyanis sokan összetévesztik a léböjtkúrával, holott itt egyáltalán nem erről van szó. Megvan a napi 3 főétkezés, a levek csak plusz tápanyagbevitelt jelentenek. Sokan vannak, akik megisznak 1 répalevet, vagy bolti dobozos leveket isznak, és hangoztatják, hogy ők gersonosok, aztán, ha nem gyógyulnak meg, a terápiát hibáztatják. Nagyon fontos, hogy a terápiát nem szabad lazán venni, felhigítani, mert minden egyes részének meg van a miértje, és csak együtt működik. Azért is lenne nehezen vizsgálható, hogy mennyire eredményes a módszer, mert nem lehet ellenőrizni, hogy ha a beteg hazamegy otthonába, tényleg betart-e minden egyes szabályt.
Remélem, hogy én mindent jól csinálok, bár a gyógyreakció arról tanúskodik, hogy igen :) Hamarosan írok tehát a kiegészítőkről, addig is kapcsolódjatok ki egy kis jógával, és ne egyetek sót, meg műkajákat :)
szeretettel: Annao

2013. szeptember 23., hétfő
Lelki változások 4
Utánaolvastam, hogy honnan ered a rák kifejezés a betegségre vonatkozóan.
Hippokratész a jóindulatú tumorokat onkosznak nevezte, ami duzzanatot jelent, a rosszindulatú tumorokat karcinosznak, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal.
Személy szerint én nem kedvelem azt a kifejezést, hogy valaki "rákos". Ez annyira kiközösítő, megkülönböztető elnevezés. A "daganatos beteg" elnevezés jobban tetszik, de ugye nem minden rosszindulatú elváltozás képez daganatot, ilyenkor szerintem jobb konkrétan a betegség nevét mondani, pl. "leukémiás vagyok". Szerintem a betegnek is könnyebb így kimondania, és azonosulnia vele.
Ha már megemlítettem a rosszindulatú elváltozásokat, írok egy kicsit erről is. Ugye azokat a daganatokat szokták rosszindulatúnak nevezni, melyek áttéteket képeznek a test más részeibe. Maga a kifejezés viszont nem túl helytálló. Ugyanis a daganatos sejteknek semmilyen indulatuk, szándékuk nincs, így jó vagy rossz sem. Csupán hibásan működnek, szervezetlenek, és a test nem képes helyreigazítani őket. De ha már ennyire játszunk a nyelvi kifejezésekkel..... régebben írtam a rákra hajlamos személyiségről, aki mindenki szerint jó ember, konfliktuskerülő, a haragját magába fojtja. A külvilág számára tehát "jóindulatú". Mi van, ha a "rosszindulatú" daganata ennek a kompenzálása? Az elfojtott rossz indulatnak a megtestesülése.
Minden daganatos betegnek fontos feladata lenne, hogy megtanulja haragját kifejezni. Ne kelljen testi szinten megjelennie az elfojtott érzelmeknek. Számomra az imagináció ebben nagyon sokat segít. Elképzelem szervezetlen, szabálytalan alakú sejtjeimet, amint dühös, és szomorú arcot öltenek. Majd a dühös sejtek kiabálnak, a szomorúak sírnak. Ezután átváltoznak normális sejtekké, és így visszaállnak a természetes születés-meghalás körforgásba(arra gondolok, hogy sejtjeink állandóan cserélődnek), és elpusztulnak békésen, így a fehérvérsejtek gond nélkül meg tudják "enni" őket. Ezt az imaginációt a daganat eltüntetésére találtam ki magam számára, de észrevehetően sokat változtam lelkileg is, és nem tudatosan. Ha olyan helyzetben vagyok, többször ki tudom adni a haragomat magamból. És nagyon örülök ennek a változásnak :)

Helyzetjelentés
Sziasztok!
Az elmúlt napok a levek készítéséről és a beöntés tanulásáról szóltak.
A répalé 13 perc alatt készül mosogatással együtt. Szerintem ez nem olyan rossz idő.
A beöntéssel már nincsen különösebb problémám. El kell találni a megfelelő beöntési sebességet és a hőfokot. Nem jó, ha túl gyorsan megy be a folyadék, és néha jól esik pár másodperc szünetet tartani, ilyenkor lazítani, mélyeket lélegezni, és elmúlik a székelési inger. A hőfokot nagyon nehéz eltalálni, ehhez majd szereznem kell egy megfelelő hőmérőt, egyszer tudtam csak olyanra eltalálni, ami kellemes érzést okozott, nem égetett és nem is volt hideg.
A tanfolyam október 3-án lesz, addig mindenképp ez a felállás fog folytatódni.
Az étrendben már nem sok kreativitásom van, kb. ezeket az ételeket eszem felváltva főételként: rakott burgonya különféle zöldségekből, lencsefasírt hajdinával, sárgaborsó fasírt barnarizzsel, tk. tészta zöldséges feltéttel, töltött mángold. Ezen kívül minden nap rengeteg gyümölcs, akkor ugye ott vannak a levek, sómentes rozskenyér, zabkása.
Arra buzdítalak titeket, hogy változtassatok! Hagyjátok el a cukrot, használjatok kevesebb sót, ne egyetek konzerveket, zacskós ételeket. Készítsétek magatok, amit esztek. Persze macerásabb, de lehet egyszerre nagyobb adagot készíteni és lefagyasztani. Ja, és minél kevesebb húst, hacsak nem egy biotanyáról szerzitek be. Az idióta divat diétákat, pl. lúgosítást és társait felejtsétek el, csak az a lényeg, hogy legyen tápanyag abban az ételben, amit esztek, és ne legyen telerakva szeméttel.
Sokszor kérdezik a Gerson betegek, hogy a terápia befejeztével vissza lehet-e térni a normális táplálkozásra? De mi a normális: a zacskós, tartósítószeres, ízfokozós, vegyszeres élelmiszer a normális? Ez biztosítja szervezetünknek a helyes működést? Vagy azok a táplálékok, melyek tiszta földben termettek, és feldolgozás nélkül, vagy pici párolással fogyasztjuk őket?
Így leírva nem is tűnik olyan borzasztóan nehéz dolognak :)
Szép napot!

2013. szeptember 16., hétfő
Gerson terápia elmélet és gyakorlat 2
Remélem ezzel a bejegyzéssel örömet okozok azoknak, akik esetleg gondolkodnak egy ilyen terápián, és kíváncsiak a személyes tapasztalataimra a levekkel, étkezéssel, beöntéssel kapcsolatban.
Kezdeném ott, hogy pénteken megjártuk Budapestet, és egy elismert onkológusnőtől megerősítést kaptam arra vonatkozóan, hogy számomra tényleg előbbre való lesz ez a terápia a hagyományos kezeléssel szemben. Amíg a kiegészítők nincsenek meg, és nem vettem részt a tanfolyamon, igyak napi 3 levet és csináljak egy beöntést. Ez az instrukció :). Pénteken meg is vettük az előre megrendelt Champion 2000 gépet, ami darálni fogja a gyümölcsöt és zöldséget. Szombati napunkon pedig ellátogattunk egy bio-termelőhöz, és megvásároltuk az egy hétre szükséges mennyiségeket. Majd beöntéshez való készülék után kutattunk, és találtunk is, a Dm-ben pedig vásároltunk bio-kávét.
A levekről: a sárgarépa és a répa-alma levek nagyon finomak! Tegnap kisfiam is kapott belőlük, amikor én ittam, és neki is nagyon ízlenek. A zöld lé is egész iható, aki bírja a gyógyteákat, nem okozna neki gondot ennek a megivása sem. A zöld lé összetevői: római saláta, piros levelű saláta, vörös káposzta, endívia, mángold, céklalevél, vízitorma(ez utóbbit sajnos nem kaptunk) és egy alma. Az elkészítésbe hamar bele lehet jönni. A hozzávalókat csak meg kell mosni, az almát összedarabolni, és a darálóba tenni, ami nagyon szuperül működik, pár másodperc alatt megdarál mindent. A kimeneti cső alá előre odakészítjük a prés kivehető részét, és ráteszünk egy vászondarabot. A pép ami kifolyik, egyenesen erre kerül. Ezután összehajtogatjuk a vászont, és az egészet beletesszük a présbe, innen már csak pár mozdulat, és csorog is a finom lé. Ezután a gépet szétszedjük, folyó víz alatt elöblítjük. A maradék pépet megeszik a kutyák :) Imádják! Azon viccelődtünk, hogy még a végén el fog múlni az öreg kutyánk ízületi gyulladása, és fog még élni vagy 10 évet!
Az étkezésem változatlan, tegnap még a maradék rakott krumplit ettem, és töltött mángoldot, amiben barna rizs, bab, és zöldségek voltak. Ma pedig tésztát fogok főzni valamilyen zöldséges feltéttel.
Most pedig a beöntéses tapasztalatom következik, aki nem bírja az ilyesmit, vagy nem érdekli, az már ne olvassa tovább ezt a bejegyzést.
Szóval 1 liter desztillált vízben főztem 3 evőkanál kávét. Miután kihűlt, leszűrtük egy vászon darabbal, erre majd valami mást kell kitalálni, mert macerás volt. Az elfőtt vízmennyiséget pótoltam. A kávét beleöntöttem a beöntő kancsóba, amihez csatlakozik egy gumicső. A gumicső másik végére illeszthető a végbélbe bevezethető cső, amin van egy elzáró szelep. A Gerson könyv azt írja, hogy 20-25 cm mélyen kell a csövet bevezetni, de ez a cső még 10 cm hosszú sincs. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz.
Lefeküdtem a fürdőszoba padlójára egy polifomra a jobb oldalamra felhúzott térdekkel. A cső bevezetésével nem volt gond, bár kicsit furcsa érzés, de nem rosszabb mondjuk mint egy végbélkúp felhelyezése. A kancsót kb. fél méter magasan kell elhelyezni, így folyik be belőle a folyadék. Óvatosan és félve kinyitottam a szelepet. Nem éreztem semmi különöset. Kicsit megkönnyebbültem. Majd azt kezdtem el érezni, hogy a fenekemen csorog a kávé, és végül már mindenütt kávés volt alattam. Nem tudtam mit tegyek, behívtam a férjemet, úgyis látott már mindenféle kiszolgáltatott állapotban, ez már nem fog szorozni osztani, gondoltam. Mondta férjem, hogy próbáljam más irányba mozdítani a csövet, igyekeztem is, de továbbra is kifolyt a kávé. Ekkor kitaláltuk, hogy csatlakoztassuk rá azt a csövet, ami hüvelyöblítéshez van, az jóval hosszabb. Meg is tettük. Na innentől kezdve benn maradt a kávé, de szerintem túl gyorsan csorgott be, kb. a fele folyt le, és azt éreztem, mindjárt bekakilok, fogalmam sem volt tudom- e egyáltalán tartani, úgyhogy szinte kiabáltam férjemnek, hogy segítsen elzárni a szelepet, és mára ennyi elég lesz. Nehezen felkeltem a földről, és lezuhanyoztam, mert csupa kávé voltam, férjem addig feltakarította a padlót. Kb. 3-4 percig nem is volt székelési ingerem, de innentől kezdve nagyon ki kellett mennem a wc-re. Még egy kicsit tudtam tartani, majd végre megkönnyebbülhettem. Nem jött ki minden egyszerre, kétszer kellett mennem. Ezután nagyon fáztam, és nem volt jó érzés a hasamban. Pont azt vártam volna, hogy majd kevésbé fogok puffadni, vagy ilyesmi, de pont, hogy nem így történt. A beöntés után 3-4 órával viszont megértettem, hogy mi történt. A koffein ugye kitágította az epevezetéket, és a felgyülemlett méreganyag a májból a vékonybélbe jutott. Ezért mocorgott még a hasam egy ideig, és mikor a wc-n ettől is megszabadultam, elmúlt minden kellemetlen érzés a hasamban.
Ismét érzek egy kis gyengeséget, tehát beindult egy folyamat. El sem tudom képzelni, hogy valaki egyik napról a másikra végezze az intenzív terápiát, napi 13 lével és 5 beöntéssel. Jobb lesz egy így, hogy egy kicsit beletanulok.
Holnap ismét útra kelek, el kell intéznem a szükséges vérvételeket, ami alapján majd beállítják a kiegészítőket, meglátogatom családterapeutámat és fogorvosomat is, tehát ismét nem lesz egy könnyű nap.
Na, megyek azt hiszem lefőzök egy adag kávét, a mai tapasztalatomról is majd beszámolok.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)