2013. augusztus 21., szerda

Változások.....

A következő bejegyzést holnapra terveztem, de mivel két közösségi oldalon is megosztottam a blogot, várakozáson felüli lett az olvasók száma :)  Így amíg kisfiam alszik(már csak pár perc) gyorsan írok még arról, miket tettem meg eddig, és egy kicsit a betegségemről.

Nos, szerdán kaptam meg Pet- CT eredményemet, ami elég kétes, mint mindig is az volt, lassan 4 éve. 2009 novemberében műtöttek először, akkor eltávolították a gyomrom egy részét is a daganattal együtt. Áttéteket nem mutattak ki, így kezelést nem kaptam, de így is sokáig szenvedtem új kis méretű gyomrommal. 3 havi rendszerességgel kellett kontrollra járnom, és egy ideig minden rendben volt, kivéve a tüdőben egy másfél centis elváltozást, amiről nem gondolták, hogy daganat. Az évek során a tüdőmben egyre több ilyen kis furcsaság jelent meg, minden vizsgálatnál nő a számuk, illetve méretük. Nem jelentősen, de mindig nőnek picit. A gyomromnál 2011-ben mutatott a Pet egy centis valamit, amiről szintén nem tudták micsoda. Mintavételt javasoltak, elfogadtam. A 12 centis heget újravágták a hasamon, a gyanús nyirokcsomókat kivették a gyomrom mellől, a szövettani eredmény negatív lett. Kicsit megnyugodtunk. De 3 hónap elteltével a Pet ugyanúgy jelezte, hogy ott van, és azóta is, folyton nő egy kicsit. Januárban, amikor már a gyomromon belül is volt aktivitás a Pet szerint, az onkológusom kezelést írt elő. Azt tudni kell a GIST-ről, hogy nem reagál sem sugárra, sem kemo-ra, pár éve fedeztek fel egy gyógyszert, amit nagyrészt sikeresen alkalmaznak, ez a GLIVEC.

Pár hetes tépelődés, depresszió, kétségbeesés után úgy döntöttem, adok egy esélyt a gyógyszernek, melynek előnye, hogy nem annyira durvák a mellékhatások, mint a kemónál, de folyamatosan kell szedni, és teljesen sosem tünteti el a daganatot, csak minimálisra csökkenti a rákos sejtek számát. Tehát életem végéig szednem kell. Eleinte nem volt sok mellékhatás, fáradtság, fejfájás, kiütések, hasfájás. Volt egy időszak, hogy szinte észre sem vettem, hogy szedem. Aztán sajnos jött az álmatlanság, és az ízületi fájdalmak. Ezeket már nehezen viseltem. A múlt heti eredmény, pedig végleg ráébresztett, nem akarom magam tovább mérgezni. Meg akarok gyógyulni, testileg, lelkileg, és pár év múlva csak nevetni az egészen, nem pedig még mindig gyógyszert szedni.

A gerson terápia holisztikus szemléletű. Nem a betegséget gyógyítja, hanem az embert. Testileg, lelkileg, szellemileg.

Szóval, szerda óta a táplálkozásom módosult. Nem eszem még kizárólag bio kajákat, pár zöldség, gyümölcs hipermarketből származik.
Reggelente vízben főtt natúr müzlit eszem banánnal. Délben és este burgonyát, párolt zöldségeket, friss gyümölcsöket, egy kis túrót, joghurtot(ezek sajnos tiltólistásak lesznek), illetve tegnap egy kis halmájat, nehogy valami hiánybetegségem legyen, mire el tudom kezdeni a terápiát. Csíráztattam még jó sok lucernát, hogy elég vitamint egyek.

Ami nagyon ízletes még só nélkül is: rakott burgonya cukkinivel, paradicsommal, hagymával, fokhagymával. A titka az, hogy jó sok hagyma és fokhagyma kell bele, na meg a paradicsomot se sajnáljuk, hogy szaftos legyen.

Ami még finom: töltött mángold. Ezt anyukám találta ki, és főzte meg nekem. Zöldségeket ledarált, majd mángold levélbe töltötte, kevés vízben megfőzte.

Ami számomra ehetetlen volt só nélkül, az a barna rizs( most még megengedem magamnak, élesben ezt sem lehet). De végül legyűrtem egy kis párolt káposztával.

Egész jó a Hippokratész leves, amit napi rendszerességgel kell majd ennem. Összetevői: burgonya, paradicsom, póréhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, zeller, petrezselyem. A zöldségeket össze kell vágni, lassú tűzön megfőzni, majd pürésíteni.

Az első három napon nagyon puffadtam, szédültem, és fájt az epén tájékán. Folyamatosan pisilni jártam, mivel a sómentes diéta segített kihajtani a sok vizet belőlem, amit a gyógyszer visszatartott. Most már egész jól bírom, sőt a húst már nem is kívánom. Megiszok még napi 2 bögre májvédő teát, és jógázom továbbra is, ami nagyon jó hatással van a testemre, lelkemre egyaránt.

A kozmetikumaimat lecseréltem a Dm-ben kapható Alverde termékekre, imádkozom, hogy használhassam is majd őket :). A hajamat tegnap visszafestettem az eredeti színére, hogy ne legyen majd csúnya a lenövés.

Próbálok leszokni az altatóról(a GLIVEC miatt már csak ezzel tudtam aludni), tegnap este nem vettem be, és egész jól ment az alvás, nem tökéletesen, de jól. Az ízületi fájdalmaim is egyre csökkennek.

Legközelebb a lelki dolgokról is írok, elvégre holisztikus szemléletű vagyok, ne ragadjunk le a testnél.

Szép napot nektek,
szeretettel: Annao

A Gerson terápiáról



Gerson doktor az 1900-as évek elején kísérletezte ki a módszert, lényegében egy véletlen folytán. Ugyanis ő csupán migrénjét akarta megszüntetni speciális étrenddel, így saját magán próbálgatott különféle étkezési módszereket, és azt tapasztalta, hogy a problémáját egy főként zöldségekből és gyümölcsökből álló sómentes diéta szünteti meg. Így betegeinek is ajánlotta az étrendet. A diéta másoknak is bevált, mi több, azt vették észre, hogy nem csak migrénjük gyógyul, hanem egyéb más betegségeik is.

Gerson doktor ebből azt a következtetést szűrte le, hogy az étrend nem egy speciális betegséget gyógyít, hanem a szervezet általános öngyógyító mechanizmusait indítja be. Ennek a szerény, alázatos embernek nagyon hányattatott élete volt, pedig végig csak arra törekedett, hogy segíteni tudjon másokon. Életét nem részletezném, szóljon a blog inkább magáról a módszerről, elméletről és gyakorlatról egyaránt.

Még nem kezdtem el a terápiát élesben, ugyanis még vár rám egy személyes konzultáció és tanfolyam a Gerson központban, e nélkül, egyedül nem ajánlatos elkezdeni. Viszont egy hete, mióta a döntés megszületett bennem, próbálom az étkezésemet átállítani, húst azóta nem fogyasztottam, sem kenyeret, cukrot, zsírt, stb. Próbálgatom, hogyan lehet az ételeket elviselhetően, még akár élvezhetően elkészíteni.

Az intenzív terápia nagyon kemény:

  • napi 13 FRISSEN facsart gyümölcs-illetve zöldség lé fogyasztása, amihez centrifugás gépet nem lehet használni. Elvileg a hozzávalókat le kell darálni, és egy hidraulikus préssel ki kell nyomni a levet. A neten találtam egész jó kis gépeket, amik talán használhatók, és gyorsak, a konzultáción erre majd rákérdezek.
  • napi 5 kávébeöntés.
  • szigorú vegán étrend, tilos a só, cukor, liszt, gomba, szója, hüvelyesek, és még sok minden más. Lényegében friss zöldségeken, gyümölcsökön, héjában sült krumplin, párolt zöldségeken él a kedves beteg. Napi 2 kanál lenmagolaj engedélyezett.
  • mindenféle kiegészítők: ezeket még nem tudom pontosan, de emésztőenzimek, májkivonat, pajzsmirigy kivonat, vitaminok, stb. ezt is majd az egyéni konzultáción állítják be nekem.
  • minden alapanyag BIO kell, hogy legyen.
  • semmilyen vegyszerrel nem szabad érintkezni: tisztítószerek, kozmetikumok, stb. Nagyon remélem, hogy natúr kozmetikumokat lehet használni, mert fájna szívem, ha hosszú hónapokig csak egy natúr szappant használhatnék :(
  • desztillált vízzel kell főzni.
Az egész tehát egy nagy méregtelenítés, az egész szervezetet tehermentesíti, miközben elárasztja mindenféle vitaminokkal, enzimekkel, stb, így a test egésze jobban tud működni, az immunrendszer helyre tudja hozni azt, amit addig leterhelve nem.
Maga a terápia két évig tart, közben fokozatosan vezetik vissza a tejtermékeket, hüvelyeseket, gabonákat. Két év után is könnyítve, de tartani kell még sok mindent.

Elnézést, hogy nem volt ez a bejegyzés teljes, de még én sem tudok sok mindent, csupán Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak című könyvére támaszkodom, abból is lehet pár dolgot kihagytam, mert már régen olvastam. Remélhetőleg nemsokára okosabb leszek. Időpontot még sajnos nem kaptam a központba, mert szabin vannak, jövő héttől lesznek elérhetőek.

Szeretném még megköszönni a családomnak, hogy mellettem állnak, és mindenben támogatnak, mert ezt a terápiát egyedül nagyon nehéz lenne kivitelezni. Következő bejegyzésemben írok arról, miket ettem az elmúlt hétben, és hogyan próbálok átállni, illetve felkészülni erre az életmódra.

szeretettel: Annao

Egy korszak lezárul, egy új megnyílik...

Sziasztok! Annao vagyok, 26 éves, GIST-es beteg. A GIST egy ritka rosszindulatú daganat fajta, mely főleg a tápcsatornában alakul ki. Nálam a gyomor lett a célpont. Ebben a blogban szeretnék mindenféléről írni, ami a rákkal, gyógyulással, étkezéssel, spiritualitással kapcsolatos. Akkor jutottam arra az elhatározásra, hogy naplóba foglalom, mindazt ami történik velem, amikor lemondtam a hagyományos orvosi kezelésről, egyrészt mert hatástalannak bizonyult, másrészt lassan 80 évesnek éreztem a testem a sok mellékhatás miatt. Ráadásul az orvosok nem ígértek végleges gyógyulást, csak tüneti kezelést ezzel a módszerrel.

Úgy döntöttem, belevágok a Gerson terápiába. Főként ennek a nehézségeiről, egyhangúságáról, lemondásairól, de ugyanakkor örömeiről is szeretnék írni. Szakmámat tekintve pszichológus vagyok, úgyhogy biztosan lesznek a rákot lelki oldalról megközelítő cikkek is. Elhivatottja vagyok a jóga testgyakorlásának, és bízom benne, hogy a Gerson terápia révén való sok lemondás segíteni fog egy magasabb szintre való eljutásban.

A magyarországi Gerson-központban még nem volt hasonló diagnózisú beteg, aki végig csinálta volna a programot. Eleve kevés beteg vállalkozik rá, mivel hosszú, fáradtságos, drága, és sok lemondással jár.

Van egy 5 éves kisfiam, akit a férjemmel 3 éves korában fogadtunk örökbe. Igazi kis ördögfióka, eleven, érdeklődő, huncut. Életrevaló. Szeretném látni, ahogy felnő, és szeretném ha kaphatna egy kistestvért. Azt hiszem ez mindent elárul...

szeretettel: Annao